2012. október 27.

Danse Macabre ~ V. tánc Dolente

- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

Egy kedves arcú, fiatal leány állt előttem vidám, türelmes kifejezéssel az arcán. Szeme lelkesen csillogott, mintha mindig is erre a táncra várt volna.

Automatikusan kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét, de közben a hideg futkározott a hátamon. Nem tudtam, hogy hol vagyok vagy hogy hogyan kerültem ide. Az előttem álló lány is teljesen ismeretlen volt számomra, mégis ösztönösen irtóztam a közelségétől.

- Ki vagy te? - kérdeztem félve, miközben észrevétlenül a táncparkettre vezetett és felcsendültek a zene első hangjai.

- Még nem jöttél rá? - nézett fürkészve, miközben lágyan vezetett a zene dallamát követve. Valószínűleg látta a tekintetemben a tanácstalanságot, mert így folytatta: - Jó ember vagy. De egyszer mindenkinek el kell táncolnia ezt a táncot.

- Miről beszélsz? - hangom remegett az idegességtől. Haza akartam jutni, el innen, erről az elátkozott helyről.

Pár másodpercig csendben figyelt, aztán így szólt:
- Segítek emlékezni...

Éles fájdalom hasított a fejembe. Képek villantak fel: egy sötét út, egy autó, aztán egy hatalmas fény, óriási robaj és csattanás, majd az őrjítő fájdalom és végül a sötétség.

Döbbentem néztem partneremre. Még nem fogtam fel teljesen, amit láttam.

- Én... én... meg...?

- Igen - vágott szavamba, mielőtt még kimondhattam volna azt a végzetes, visszafordíthatatlan szót.

- De... Az nem lehet! - kiáltottam kétségbeesve. - Mi lesz a családommal?! A feleségem, a kislányom... Nélkülem mi lesz velük? Hogy fognak boldogulni?! Így is nehezen éltünk meg! Ezt nem teheted velük!!!

- Erről nem én döntök. Egyszer mindenkinek eljön az ideje - nézett keményen a szemembe.

- Kérlek, kegyelmezz! Könyörülj meg rajtam! - rimánkodtam. - Nem hagyhatom őket egyedül! Nekem... Nekem mellettük a helyem!

- Sajnálom - válaszolt színtelen hangon.

Nem tudtam többet szólni. Minden összetört bennem.

Eszembe jutott az összes értékes, kedves emlékem, ami csak hozzájuk, a családomhoz fűzött: ahogyan megismertem a feleségemet, az este, amikor megkértem a kezét, a lágyan rebegett válasza, ami oly boldoggá tett, az első együtt töltött éveink, a kislányunk születése...

Ó, az én drága kislányom! Mennyi mindet el akartam még neki mondani! Mennyi mindent akartam neki tanítani... Ki fogja most megvédeni az ostoba udvarlóktól, akik utána futkosnak? Ki fogja őt az oltárhoz vezetni, ha eljön az ideje? Ki lesz mellette?

Csípni, égni kezdett a szemem, ahogy az én angyalaimra gondoltam. Soha többet nem láthatom a ragyogó mosolyukat, nem hallhatom csilingelő nevetésüket...

A keserűség még erősebben marta szívemet.

Kétségbeesve cikáztak  gondolataim, menekülési lehetőséget keresve. A fájdalomtól hajszolva igyekeztem kitalálni valamit, de a lány érzéketlen hangja megállított:

- Nem menekülhetsz. Fogadd el!

Meggyötörten bámultam partneremre. Ahogy néztem, álcája áttetszővé, halovánnyá vált, s felfedte igazi arcát: a rothadó hús alól előbukkanó sárgás csontokat, a kocsonyás szemeket, a torz vonásokat. Szörnyűséges ábrázat volt ez, mégsem ijesztett meg annyira, mint családom elvesztésének gondolata.

Szemébe néztem könyörület után kutatva, de tekintetének lélektelen sötétje ráébresztett, hogy nincs remény, nincs kegyelem...

Itt és most mindennek vége...

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, s lehorgasztott fejjel vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Gondoltam, megnézem, mit rejteget az első rendszeres olvasóm a blogján. :) Azt már látom, hogy nem laikus véleményeket olvashattam, mert Te aztán jó sok mindent összeírtál. Egyenlőre a táncokat olvastam végig, és nagyon tetszenek. Annyiféleképpen meg tudod közelíteni a dolgot, hogy hiába tartok már az ötödiknél, még mindig tudok reménykedni, hogy más lesz a vége... És nem! :(

    Emese

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy elolvastad őket! :)
      Sajnos most az érettségi miatt kevesebb időt tudok szánni az írásra, mint szeretném. ^^" De be fogom fejezni ezt a sorozatot és remélem, hogy tetszeni fog a többi része is ugyanúgy, mint az előzőek. ^^
      Én viszont már nagyon kíváncsi vagyok a Te történeted folytatására. :D Minden nap megnézem, hogy került-e ki új rész. ^^
      Csak így tovább! Nagyon tehetséges vagy!

      Annamária

      Törlés