tag:blogger.com,1999:blog-51970377375527109562024-03-13T11:55:13.678+01:00Rock'e'SteinEgy blog, ahol a képzeletnek semmi sem szab határt. Történetek a valóságban, és távoli világokban, emberekről, érzésekről, harcokról... egyszóval az életről.Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.comBlogger65125tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-48849307780345421752018-11-23T04:07:00.002+01:002018-11-23T04:07:24.273+01:00Szép vagy?<div style="text-align: justify;">
Mi lenne, ha mindenki úgy nézne ki, mint ami a lelkében lakozik? Mi lenne, ha mindig azt tükrözné, amilyenné élete során vált?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mit gondolsz -- Te hogy néznél ki?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem, nem... </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Feledkezz most meg a külsődről: a megjelenésedről, a parádés ruhádról, a cicomás hajadról, a koszos köntösödről, a szakadt nadrágodról.</div>
<div style="text-align: justify;">
Vesd le ezeket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
De ne állj meg itt!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hagyd el a jól ápolt, makulátlan bőröd, a csinos formád, a görbe hátad, az izmos karod, a szép szemed és a nagy pocakod.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mit találsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szép, amit látsz? Ragyog? Virágzik?</div>
<div style="text-align: justify;">
Vagy tán rút? Undorító? Sötét és gyalázatos?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Várj! Nézz mélyebbre!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Igazi-e ez a máz? Ha ránézel a lecsupaszított önmagadra, nem csupán sok éved tapasztalata által rád ragasztott kényszereket látsz? Nem csupán a megfelelési vágyad, a környezeted gátlástalan kielégítése köszön vissza?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ha lehántod a külcsínt, a kényszert, a megfelelést -- <i>mi marad?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ha elhagyod az elvárásokat --<i> mi vagy?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Amikor nem kell és muszáj -- <i>ki vagy?</i>Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-45554264632303468742017-01-25T18:51:00.000+01:002017-01-25T18:51:02.978+01:00FohászIstenem, kérlek, adj türelmet!<br />
<br />
Nagyobb feladatot vállaltam magamra, mint amit egyedül elbírok. Nem hittem, hogy ily sokáig kell cipelnem. Nem számoltam vele, hogy egy idő után elszáll az erőm és maga alá temet súlya.<br />
<br />
Istenem, kérlek, adj erőt!<br />
<br />
Még bírom. Még tartom magam. De, Istenem, már remegnek a térdeim, s gyengül a karom. Ha magamat biztatom, hogy "csak még egy kicsit, csak még egy napot", akkor vajon meddig tarthatok még ki? Meddig tudom továbblökni magam, hány akadályt leszek képes így megmászni?<br />
<br />
Már nem látom a célt magam előtt. Már nem látok kiutat.<br />
<br />
Nem vagyok egyedül, de e terhet cipelni nem segíthet más, csak Te. Kérlek, vedd le a vállamról e nehéz súlyt! Adj egy kis időt, hogy megpihenve, erőm összegyűjtve tovább küzdhessek!<br />
<br />
Istenem, kérlek, adj békességet!<br />
<br />
Olyan életre vágyom, ami nyugodt, békés és boldog. Ehhez nem kellenek a világ kincsei, hírnév vagy hatalom. Egy kis ház kerttel, a kertben virágok és fák, gyermek kacaj az udvaron - család. Erre vágyom, s ez mégis olybá tűnik, túl nagy kérés...<br />
<br />
Még van erőm. Még van türelmem. Kitartásom nem hagyott el. Küzdök és haladok előre, míg végleg össze nem nyom e teher.<br />
<br />
<i>Isten, légy fenn az égben, lenn a Földön, vagy bárhol e világon: figyelj! Mert ez az apró lélek még nem adta fel.</i>Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-42449436257705097342016-09-12T18:15:00.001+02:002016-09-12T18:15:59.002+02:00Secundum<div style="text-align: center;">
</div>
<h3 style="text-align: center;">
<span style="font-weight: normal;">--------------------------------------------------------------------------</span></h3>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<h3 style="text-align: center;">
Nanosecundum</h3>
<div style="text-align: left;">
<br />Világűr. Milliónyi csillag. Milliónyi bolygó. Milliónyi rejtély.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />6 éve távol. Sötétség. Csend. 21 ember. Az őrület határán állunk. Egy cél. Sok év ‑ túl sok. Nincs családunk. Nincs jövőnk ‑ nincs múltunk. Csak a cél.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Megtalálhatjuk?</div>
<div style="text-align: left;">
<br /><i>...remény...</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Hiba. Fájdalom és szenvedés. Sötétség.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Hol van? Hol van?!</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
<br /><i>...segítség...</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Visszatérhetünk?</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Megmenekülhetünk?</div>
<div style="text-align: left;">
<br />16% - ennyi volt hátra. Egy élet álma. Nem. Több életé. Millióké. Semmivé foszlott. Hamu a szélben. Nincs szél. Nincs hamu.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egyetlen vészjel. Ennyire van időnk.</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
<br /><i>...remény?</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Évek múltak. Évek múlnak. Csend és sötétség. 8 ember. Az őrület határát átléptük.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy cél. ‑ Túlélés.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy cél. ‑ Halál.</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<h3 style="text-align: center;">
<span style="font-weight: normal;">--------------------------------------------------------------------------</span></h3>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<h3 style="text-align: center;">
Microsecundum</h3>
<div style="text-align: left;">
<br />A végtelen Világűr. Milliónyi csillag és milliónyi bolygó ‑ mind milliónyi rejtélyt rejtenek magukban.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />6 éve vagyunk távol a Földtől. A sötétség áthatolhatatlan, csupán a csillagok távoli fénye ad útjelzést. A csend süketítő és elképzelhetetlen azok számára, akik nem jártak idefenn. 21 ember indult útnak. Az őrület határán állunk nap, mint nap, hiszen ez idő alatt nem tudtunk kommunikálni szeretteinkkel. Csupán üzeneteket hagyhattunk számukra. Ki tudja, megkapják-e időben?</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy célunk van. Ez motivál és mozgat mindnyájunkat. Ám sok év telt el ‑ túl sok. Nem, nem erre a 6 évre gondolok, hanem az időeltolódásra a Föld és köztünk. Fénysebességet megközelítő sebességgel utazunk. Otthon már 30 év is eltehetett. Nincs családunk. Nincs többé jövőnk ‑ s már múltunk sincs. Csak a cél maradt számunkra és a tudat, hogy ezzel az emberiséget szolgáljuk.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Megtalálhatjuk vajon? Elérhetjük az álmunkat és választ találhatunk a tudomány kérdéseire?<br /> </div>
<div style="text-align: left;">
<i>...a remény erősen él bennünk...</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy végzetes hiba, mely fájdalmat és szenvedést okoz. Ki volt a hibás? Már magam sem tudom. Csak a szenvedésre és sötétségre emlékszem.</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<div style="text-align: left;">
<br />- Hol van? Hol van a kapcsoló?! Siessetek!</div>
<div style="text-align: left;">
<br /><i>...könyörgöm...valaki...segítsen...</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Istenem, mond, visszatérhetünk? Láthatjuk valaha újra a Földet, az óceánt, a hegyeket, szívhatjuk újra bolygónk általunk szennyezett, de ismerős levegőjét?</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Megmenekülhetünk?</div>
<div style="text-align: left;">
<br />16% ‑ ennyi volt hátra utunkból. Ennyin múlott, hogy elérjük célunkat: egy élet álmát. Nem, nem egyét: milliókét. Annyian helyezték belénk a bizalmukat. Olyan gondosan választottak ki minket a feladatra. De mindez semmivé foszlott. Hamu, melyet a szél oly gyorsan szór szét, hogy észbe sem kapunk, már el is tűnt kezünkből. De itt nincs szél ‑ és nincs hamu sem.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egyetlen vészjel. Ennyire van időnk, mielőtt a főrendszer leáll és megszűnik minden kommunikációnk a bázissal.</div>
<div style="text-align: left;">
<br /><i>...a remény él még bennünk?</i></div>
<div style="text-align: left;">
<br />Évek múltak el. Hosszú, hosszú évek. Csend és sötétség ölel körbe bennünket. Sehol egy ismerős fénysugár. Minden idegen. Minden hideg. 8 ember bolyong a hajón. Az őrület határát már rég átléptük.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy cél. ‑ Túlélés.</div>
<div style="text-align: left;">
<br />Egy cél. ‑ Halál.</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<h3 style="text-align: center;">
<span style="font-weight: normal;">--------------------------------------------------------------------------</span></h3>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-24771698029785103492016-09-08T20:15:00.000+02:002016-09-08T20:15:41.224+02:00Azt hittétek hogy meghaltam<b>Pedig élek! Muhahahhahha... </b><br />
<br />
Csak elvégeztem az egyetemet... végre. Ami azt jelenti, hogy időm és energiám visszatért!<br />
<br />
Szóval sablonosan szólva:<br />
<br />
<i>I'm back, bitches!</i><br />
<br />
Ui<i> </i>.: Hogy mikor jönnek új bejegyzések, biztosat nem tudok mondani, de hogy lesznek, az 100%.Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-39971766676018025412014-03-15T21:39:00.001+01:002014-03-15T21:39:07.499+01:00Egy romkocsmábólA kocsmában enyhe félhomály uralkodott. A világosbarna csempével borított padló kellemes összhangot teremtett a faborítású falakkal. A zenelejátszó hangját túlüvöltve beszélgetett, nevetett a vendégek kisebb-nagyobb csoportja.<br />
<br />- Kislány! Tudtad, hogy csak a hülye iszik magában? - kérdezte enyhe rosszallás a szemében a csapos.<br />
<br />- Köszönöm, - húzódott félmosolyra a fiatal lány szája - de csupán lazítani szeretnék egy kicsit. Megfeledkezni a saját gondolataimról és bajaimról a többi vendéget figyelve. Hallgatni a zenelejátszó zenéjét, hogy csak az visszhangozzon a fejemben és megmosolyogni a nevető, szórakozó embereket, arra gondolva, hogy bár olyan lehetnék, mint ők.<br />
<br />A csapos megértően bólintott és kedvesen így szólt:<br />- A következő kör az enyém.<br />
<br />A lány válaszul hálásan elmosolyodott és felé emelte poharát:<br />- <i>Talán még van remény</i> - gondolta derűsen, italába kortyolva.Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-89671367187404011272013-06-07T21:17:00.000+02:002013-06-07T21:52:11.305+02:00Csend!<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen='allowfullscreen' webkitallowfullscreen='webkitallowfullscreen' mozallowfullscreen='mozallowfullscreen' width='320' height='266' src='https://www.youtube.com/embed/Y3CYKXBEtf0?feature=player_embedded' frameborder='0'></iframe></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Miután felfedezték a zenében rejlő erőt, azt, hogy szavak nélkül bármit el lehet vele mondani, s így lehetetlen cenzúrázni, a hatalom rettegni kezdett, hogy a "veszélyes elemek" ennek segítségével lázítják fel az eltompult polgárokat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ezért meghozták a 88-as számú tiltórendeletet, s oly sok minden után, betiltották a zenét is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem volt elfogadható stílus, megtűrhető dallam. Tiltottak és megsemmisítettek mindent, ami csak zene hallgatására vagy képzésére alkalmas volt. Tilos volt énekelni, dobolni, dúdolni, fütyülni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Azt, aki megszegte a törvényt, börtönbe zárták és kegyetlenül megbüntették. Senki sem tudta, hogy pontosan mit tesznek az elkapott emberekkel, de mikor kikerültek, már nem voltak ugyanazok, mint előtte.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A rendelet meghozatalának első heteiben kegyetlen tisztogatás kezdődött. Átkutattak minden házat és elvittek mindent, amit törvénytelennek ítéltek. Azokat az énekeseket, zenészeket, dalszerzőket, karmestereket és minden egyéb, zenével foglalkozó embert, akik felháborodásukban szót emeltek a törvény ellen, lecsukták.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Talán sokan azt gondolnák, hogy ez a lépés, a 88-as számú tiltórendelet minden polgárból felháborodást és tiltakozást váltott ki. De nem így történt. Az rendeletet orvosi és tudományos tételekkel alátámasztott magyarázattal adták közre. A televízióból, rádióból, újságokból (melyek már évek óta a cenzúra nyomása alatt dolgoztak) folyamatosan a tiltás létjogosultságát és a zene káros hatásait szajkózták. Órákon át csak erről beszéltek és példákat is hoztak, főleg a 20. századból és a 21. század elejéről.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az emberek pedig lenyelték, amit a szájukban nyomtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Így aztán a 88-as számú rendeletet nagyobb zavargások nélkül, sikeresen érvényre juttatta a rendszer. Ugyanúgy, ahogy az ezt megelőző 87-et is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Azóta évek teltek el. Az én generációm még sohasem hallott zeneszót. Nem tudjuk, hogy milyen lehet egy dallamot hallgatva sírva fakadni, vagy egy csodás ritmusra táncolni. Nem ismerjük azt a különleges érzést, amit az elődeink, akik még emlékeznek rá, hogy mi az a <i>zene</i>.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mi csak egy dolgot ismerünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A csendet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A mélységes csendet és a vágyat, hogy egyszer szabadon énekelhessünk. Örömünkben. Bánatunkban. <i>Mindig</i>.</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-79497319160937946512013-06-03T11:40:00.001+02:002013-06-03T11:40:26.956+02:00Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole<div style="text-align: justify;">
<br />
- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A királyfira mosolyogtam. Olyan szép nagy gesztenye szemei voltak és aranyló haja. Meg a szája! Hát az olyan volt, mint a meggy nyáron, mikor már nem zöld, hanem piros és szabad belőle enni. Csak az ő szája nem tűnt olyan savanyúnak. Mert a meggyet azért nem szeretem, mert az savanyú. De a színe szép.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A kezem a tenyerébe tettem, mint ahogy a hercegnők szokták a mesékben, ha a herceg felkéri őket táncolni. Olyan kecsesen, ahogy kell, de nem kényesen, mert Fanni mindig kényeskedik és azt nem szeretem. Meg hát olyan ruha is volt rajtam, olyan szép kék báli ruha, olyan <i>táncolós</i>. Csak ott a közepén, a pocakomnál volt foltos és szakadt egy picit. De majd Mami megvarrja, mert nekem olyan anyukám van, hogy bármit meg tud varrni!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A királyfi közben a táncparkettre vezetett, de úgy ám, hogy észre sem vettem és ahogy elkezdődött a zene, táncolni kezdtünk. Nagyon értett hozzá. Biztosan sokszor csinálta már.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokszor táncoltál már? - Azért megkérdeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Nagyon sokszor - szólt komoran.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bólintottam, de azért elgondolkoztam, hogy mennyi lehet az a nagyon sok. Vajon olyan sok, mint a levél a fákon, vagy inkább olyan sok, mint a ragyogó csillagok az égen? Meg is kérdeztem:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennyire sokszor? Mint a fák levelei, vagy mint a csillagok az égen?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Többször, mint ahány csillag van az égen - válaszolt mosolyogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó! Hát az akkor tényleg nagyon sok lehet... - Aztán megint elgondolkodtam. - Nem fáradtál még el ennyi tánc után?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért nem? - kérdeztem kíváncsian.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert ez a dolgom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bólintottam és hallgattam egy kicsit. Az járt a fejemben, hogyha a hercegnek a táncolás a dolga és ezért nem fárad el, akkor hogy lehet, hogy a Mami mégis elfárad?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Talán ez azért van, mert neki sok dolga van, mert ott van Fanni meg én, meg a munka, ami sokáig tart és nem látom, meg a <i>lakásos</i> munka, amit látok, meg még az a sok dolog, amikor Anya azt mondja, hogy "most nem érek rá". Ha a Maminak csak egy dolga lenne, mint a hercegnek, akkor biztos nem fáradna el...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy a Mamira gondoltam, hirtelen nagyon fájni kezdett a mellkasom. Szorított, mintha kicsi lenne és nem kaptam levegőt. Fújtattam és prüszköltem, de nem lett jobb.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Hiányzott a Mami...</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hiányzik az Anyu - mondtam sírós hangon. - Mikor láthatom? - Én nem akartam sírni, mert én kemény lány vagyok, a legkeményebb az oviban, de valami nagyon kaparta és szorította a torkom. Néztem a királyfit, de nem válaszolt. - Miért nem válaszolsz? - Megint csendben maradt. Nagyra nyíltak a szemeim. - A Mami nem jön velem? - kérdeztem rémülten.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nem jön veled.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De akkor mi lesz vele?!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Éli tovább az életét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Éles fájdalmat éreztem itt belül, a mellkasomban.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogok neki hiányozni? - kérdeztem a könnyeimmel küzdve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Picit enyhült a fájdalom, de azért még mindig fájt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán csak néztem a herceget. Most láttam meg igazán, hogy milyen csúnya és rút az arca. Olyan volt, mint egy koponya és a szemének a helye is üres volt. Nagyon ijesztő volt ránézni. Nem csoda, hogy szegény eltakarta magát. Kicsit megsajnáltam, amiért ilyen csúnya. Biztos nehéz lehet neki.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán lehajtottam a fejem és Anyára gondoltam:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg fogja érteni?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A királyfi elgondolkodott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán majd egyszer, sok év múlva.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bólintottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szerettem volna megmondani Anyunak, hogy nincs semmi baj és hogy jól vagyok. Nem akartam, hogy szomorú legyen és hogy aggódjon.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />De majd egyszer újra találkozunk, és akkor odaszaladok hozzá és megölelem. Az ölébe fog venni és úgy fog ringatni, mint ahogy esténként szokott. És akkor majd elmondom neki, hogy mennyire nagyon nagyon szeretem és hogy minden rendben van, mert most már itt vagyok és vigyázok rá, hogy ne legyen többet szomorú.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megmondod Fanninak, hogy vigyázzon Anyura helyettem is? - kérdeztem a királyfitól. - Kényeskedik az igaz, de igaziból jó kislány.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, megmondom - szólt kicsit mosolyogva a herceg.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm! - mosolyogtam vidáman.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán Mami ölelésére gondolva vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az<i> életem</i>.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<br />
<br />
<div style="font-family: inherit;">
<span style="font-size: small;"><br /></span></div>
<div style="font-family: inherit;">
<span class="Apple-style-span" style="font-size: small;">A sorozat részei:</span></div>
<ul>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-nyitany.html">Danse Macabre ~ Nyitány </a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-i-tanc-appassionato.html">Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato</a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/06/danse-macabre-ii-tanc-tranquillo.html">Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo</a></span></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/07/danse-macabre-iii-tanc-fortissimo.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo</span></a></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/07/danse-macabre-iv-tanc-ostinato.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato</span></a></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.hu/2012/10/danse-macabre-v-tanc-dolente.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ V. tánc Dolente</span></a></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole <i>(ezt olvasod) </i></span></li>
</ul>
</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-76142693677845815032013-06-01T21:46:00.004+02:002013-06-01T21:46:49.766+02:00Nem marad más...<i>Amikor a düh elpárolog, nem marad más, csak a fájdalom.</i>Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-35560186283819258222013-05-29T13:31:00.001+02:002013-05-29T14:31:35.196+02:00Arcod könyveHelló mindenkinek!<br />
<br />
A blog lassan másfél éve, hogy működésbe lépett. 2012. januárjában hoztam létre a Rock'e'Steint. Azóta kikerült 57 bejegyzés, kaptam jó pár kommentet és több mint 3000 megtekintést.<br />
<br />
Köszönöm minden kedves olvasómnak ezt! : )<br />
<br />
S mivel már ennyi ideje működik a blog, ezért úgy döntöttem, hogy létrehozok egy facebookos oldalt neki! Itt érhetitek el: <a href="https://www.facebook.com/rockesteinblog" target="_blank">Rock'e'Stein a facebookon</a><br />
<br />
Tekintettel új olvasóimra, a facebook oldalon az első bejegyzéstől kezdve mindegyiket belinkelem. Minden nap egyet. : )<br />
<br />
Továbbá valószínűleg észrevettétek, hogy egy kis kinézetbeli átalakítás történt az oldalon a fejléc lecserélésével és egy új menüpont, az "<b>Információk</b>" bekerülésével. Utóbbi a blogra vonatkozó általános tudnivalókat és az elérhetőségeimet tartalmazza, amiken keresztül felvehetitek velem a kapcsolatot bármilyen ügyben.<br />
<br />
Ezenkívül pedig kíváncsi vagyok a véleményetekre a fejléccel kapcsolatban. Nektek hogy tetszik az új kép?<br />
<br />
<br />
Jó olvasást és szórakozást mindenkinek a Rock'e'Steinen! : )Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-500243572968719682013-05-26T17:10:00.001+02:002013-05-26T17:11:12.464+02:00Jelentés<div style="text-align: justify;">
Jó napot mindenkinek!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Meglehetősen régen jelentkeztem már prózai alkotással. Be kell vallanom őszintén, hogy sajnos eddig nem volt ihletem sem régebbi történetet folytatni, sem újat kitalálni. Hál' Istennek, most végre megtört a jég és (mint ahogy az 1. részét már olvashatjátok is) új történet jutott eszembe.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: large;">A címe: <a href="http://rockestein.blogspot.hu/search/label/A%20hazug" target="_blank">A hazug</a></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Főszereplőnk Sára, egy 17 éves lány, aki megrögzött hazudozó és egyetlen szórakozása az írás. A novella az ő rövid történetét meséli el 5 részben. (<i>"Ne feledd! Könnyű elveszni a hazugságok tengerében, s szem elől téveszteni az igazság jelzőfényét."</i>)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az 5 rész külön-külön címet is kapott:</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<blockquote class="tr_bq">
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://rockestein.blogspot.com/2013/05/a-hazug-1-unalom.html" target="_blank">1. Unalom</a><br />
2. Hirtelen váltás<br />
3. Cseberből vödörbe<br />
4. Ki vagyok én?<br />
5. A szabadság ára</div>
</blockquote>
<div style="text-align: justify;">
Tekintettel jelenlegi elfoglaltságaimra és ihletem változó kedvére, csupán annyit ígérek a következő részek publikálásával kapcsolatban, hogy amint elkészültem eggyel, azonnal felkerül a blogra, hogy minél előbb láthassátok a folytatást.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="color: red;"><br /></span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #990000;"><i>Még egy kis technikai infó a bloggal kapcsolatban:</i></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Akik régebben olvassák a Rock'e'Steint azoknak feltűnhetett, hogy a fejléc alatt létrehoztam egy menüt. Ennek pontjairól szeretnék rövid ismertetőt írni: </div>
<ul style="text-align: justify;">
<li><b>Főoldal:</b> itt találjátok az összes bejegyzésemet, minden témában/címkével, időrendben (a legújabb van legfelül).</li>
<li><b>Sidetalk:</b> olyan bejegyzések,
melyekben én, az alkotó közvetlenül hozzátok, Olvasókhoz szólok.
Általában valamilyen "közérdekű" információt (bloggal, vagy
történeteimmel kapcsolatban), a gondolataimat, érzéseimet közlöm veletek
az ilyen címkével ellátott bejegyzésekben.</li>
<li><b>Dance Macabre:</b> első sorozatom. Mint a névből is kitalálható, haláltáncokról szólnak az egyes részek. A Nyitánnyal kezdődik és sorrendben folytatódik a Táncokkal (1., 2., 3., ...), majd a Fináléval fog lezárulni. A menüpontra kattintva a legutolsó részt találjátok legfelül, és a Nyitányt legalul.</li>
<li><b>A hazug:</b> legújabb novellám. Azért került a menüre, mert ezt is több részre szedtem a hosszára való tekintettel. Mint fentebb említettem, 5 részből fog állni. (Időrendben találjátok őket, a legújabbal kezdve.)</li>
<li><b>Versek:</b> mivel alapvetően a próza az én műfajom, ezért a lírámnak külön menüpontot adtam. Szintén a legújabb van legfelül, és a legrégebbit találjátok a lap alján.</li>
</ul>
<div style="text-align: justify;">
Újabb sorozatok esetén tovább bővül a menüsor a könnyebb áttekinthetőség kedvéért.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
További jó szórakozást a Rock'e'Steinen!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szép napot! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
Annamária,</div>
<div style="text-align: right;">
a Rock'e'Stein alkotója </div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-5989108119558265942013-05-26T14:52:00.000+02:002013-05-26T14:52:12.806+02:00A hazug - 1. Unalom<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: 24pt;">A hazug</span></div>
<br />
<h3>
1. Unalom</h3>
<br />
- Sára! Merre jártál? – bukkant
fel az előszobában édesanyja türelmetlenül. – Már több mint három órája
haza kellett volna érned!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Bocsánat, anya, a késésért! – szólt bűntudatosan a tizenhét éves lány. - A könyvtárban voltam tanulni és kivenni pár könyvet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Miért nem szóltál telefonon, hogy késni fogsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Lemerült a telefonom – halászta elő zsebéből használhatatlan mobilját Sára.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
-
Jaj, édesem, legközelebb ügyelj jobban a dolgaidra! Majdnem halálra
aggódtam magam! – sóhajtott nagyot édesanyja. – Pakold el a holmidat és
öltözz át. Mindjárt kész a vacsora.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Sára
mozdulatlanul nézte, ahogy anyja visszamegy a konyhába. Megint
hazudott. Valójában egy vadidegen sráccal töltötte a délutánt, aki csak
úgy leszólította az utcán. Meghívta egy fagyira és jót beszélgettek. A
számát végül nem kérte el a fiú, de egyébként sem adta volna meg az
igazit. Mondott volna egy nem létező telefonszámot és mosolyogva azzal
búcsúzott volna, hogy várja a hívását.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Nem
ez volt az első eset, hogy Sára gondolkodás nélkül hazudott az
édesanyjának. Az igazság az, hogy a szokásává vált. Sok-sok évvel
ezelőtt jött rá, hogy gyakran egyszerűbb, ha a valóság helyett kitalál
egy könnyen elfogadható, de nem ellenőrizhető hazugságot. Természetesen
volt, amikor rizikósabb helyzetbe került és merészebbet kellett
füllentenie, de eddig még sohasem bukott le.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Ám
Sára nem csak az édesanyjának hazudozott évek óta. Iskolatársainak,
tanárainak, barátainak és rokonainak is elferdítette a valóságot, ha úgy
hozta a kedve, vagy az érdeke. Soha senki nem jött rá, hogy a szemébe
hazudik mindenkinek, válogatás nélkül.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Lassan
lépett előre, komótos mozdulatokkal. Az, hogy nap nap után ugyanazt
kellett végigcsinálnia, borzalmasan untatta. Ez volt hazugságainak másik
oka. Egy-két füllentés itt, egy-két ferdítés ott és máris
izgalmasabbnak tűnik az élet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Felsétált
az emeletre és becsukta maga mögött az ajtót. Baloldalon, a távolabbi
sarokban az íróasztala állt. Rajta katonás rend és tisztaság uralkodott.
Az íróasztal mellett, a Sárához közelebbi sarokban állt a
ruhásszekrény. Jobbra az ágy helyezkedett el, mellette egy kis
éjjeliszekrény lámpával. A falakon nem voltak képek vagy poszterek. A
faparkettát borító szőnyeg színe is visszafogott, szolid volt.
Alapvetően az egész szoba a tisztaság és fegyelem érzését keltette a
látogatóban.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Sára
utálta a szobáját. Az édesanyja ízlését tükrözte, nem a sajátját. Igaz,
sohasem kérdezte meg tőle, hogy kirakhat-e képeket vagy, hogy
átrendezheti-e a bútorokat. De tudta, hogy fölösleges lenne ilyet
tennie, hiszen biztos volt benne, hogy a válasz "nem" lenne.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
A
szobáján kívül bőven akadt még más is, amit utált. Például a nevét. A
szánalmas, egyszerű, lehangoló nevét. De haját sem szerette. "Mégis ki
visel mostanság ilyen undorító bubifrizurát?" – szokta kérdezni magától
elszörnyedve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Ám
sohasem beszélt édesanyjának ezekről az érzéseiről. Kicsi volt még,
mikor megtanulta, hogy ha őszintén beszél a gondolatairól, akkor csak
elutasításban és szidásban lesz része. Ezért soha többet nem
panaszkodott és nem kért semmit sem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Lassan
az asztalához lépett és ledobta a táskáját. Kihúzta a legfelső fiókot.
Kotorászott kicsit, majd egy vastag spirálfüzetet húzott elő. Látszott
rajta, hogy sokat használják. A borítója összerongyolódott, a lapjai
szamárfülesek voltak. Az egyszerű, kék füzeten a következő cím állt:
"Jegyzetek". Bár ez az egyszerű név nem sejtette, de belül Sára kitalált
történetei lapultak. Ez volt az egyetlen dolog, amiben örömét lelte.
Képzelete segítségével csodálatos dolgokat élt át. Sokkal
csodálatosabbakat, mint életében. Hazugságainak hasznát vette
történeteiben és fordítva: fantáziájának hála tudott ilyen mesterien
hazudni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
De
mindennek volt hátulütője is. Valódi barátai sohasem voltak. Senki sem
ismerete őt igazán. Saját maga alkotta fal választotta el a többi
embertől. Egy fal, ami a hazugságaiból épült. Már olyan régóta volt
élete része az igazság elferdítése, hogy úgy érezte, ha akarna, sem
tudna már igazat mondani.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Sára! – hallotta meg édesanyja kiáltását a földszintről. - Kész a vacsora! Gyere!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Lassan
felállt az asztalától és ledobálta az ágyára ruháit. Felvette az
otthoni szerelését és még egy utolsó pillantást vetett a füzetére,
mintha azon gondolkodna, hogy biztonságban lesz-e, míg távol van. Pár
másodperces tétovázás után az ajtóhoz lépett és lement a konyhába
vacsorázni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Besötétedett,
mire Sára minden teendőjével végzett és megfürdött. Bágyadtan nézett
ébresztőórájára. A piros számok szerint két perc múlva lesz tíz óra.
Tudta, hogy ha nem fekszik le aludni, fáradt lesz másnap. Az asztalán
heverő kék füzetre pillantott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<i> "Ma még ki sem nyitottam."</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Lassan kihúzta a székét és leült. Kinyitotta az első oldalon, majd óvatosan lapozni kezdett, szemével átfutva minden oldalt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<i> "Nem sokára vége"</i> – gondolta egykedvűen. – <i>"Kicsit sajnálom, de egyszer mindennek véget kell érnie."</i> – Felnézett az asztali lámpa fényébe. –<i> "Vajon miről fogok írni ezután?"</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Az
utolsó írott oldalhoz lapozott és elolvasta tartalmát, hogy felvegye a
történet fonalát. Kedvenc ceruzáját kezébe véve egy pillanatra megállt a
papír felett, majd hevesen körmölni kezdett, ahogy képzelete szárnyra
kapott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Nem
vette észre, hogy hogyan repülnek el a percek, majd az órák. Mire észbe
kapott, bőven elmúlt éjfél, sőt, már éjjel két óra felé járt az idő.
Megdörzsölte fáradt szemeit, majd füzetét besüllyesztette az asztal
fiókjába és a villanyt leoltva elnyúlt kényelmes ágyán.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Mire elhelyezkedett, már álomba is zuhant.</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-86555366107865876122013-05-01T13:22:00.002+02:002013-05-01T13:22:15.691+02:00Eltört kristályLeomlott palota kövein állok,<br />a jelenben értelmet nem találok.<br />Csak zagyva szavak, tarka képek...<br />"Kinek írod, ha te sem érted?"<br /><br />Eltört kristály szilánkjának zenéje<br />cseng fülemben egész este.<br />Egy világ alkotná újra a romokból,<br />mit pár év ismét lerombol.<br /><br />Alkosd, mit lelki szemeddel látsz.<br />Írd meg, mit írni vágysz.<br />De szavaid érjenek célba.<br />Törekedj az egyszerű szóra!<br /><br />Zavaros ösvény a sorokban,<br />árva rím lapul a sarokban.<br />"Nincs rád szükség! Elavult vagy!"<br />De kegyelmet neki ki ad?<br />Vagy tán örök feledés sorsa?<br />Többé ne is lássuk a sorokba'?<br /><br />Elhagytad, de nem csak őt.<br />Újítanál, de nincs vésőd.<br />Rommá lett a régmúlt dicsősége,<br />Nem hozza vissza ember gőgje.<br /><br />Tükrödből torzkép vetül vissza.<br />Benned már semmi sem tiszta.<br />Tán lesz még ragyogó valaha,<br />mit ma eltorzít a jelen piszka...<br /><br />De ne add fel!<br /><br />Várd ki, mit hoz a jövő!<br />Remélned, ember, sosem késő.<br />Új csillag gyúlhat az égre -<br />Új toll akadhat új kézbe.<br /><br />Ám addig légy a szikra,<br />mi a jobb világot elhozza!<br />Légy a líra tündöklő szava,<br />a lüktető képzelet maga!<br /><br />Versednek adj hát értelmet!<br />Ne bonyolítsd túl az érzelmet!<br /><br />Hagyd a ködösítést! Embernek írsz most!<br />--Feladatod, hogy tisztább képet alkoss.--<br /><br />(Ma még torz,<br />holnap már tiszta.<br />Az elmúltat,<br />Istenem, hozd vissza!)Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-26192989703647742762013-04-27T15:26:00.001+02:002013-04-27T15:26:19.854+02:00cím nélkül 1.---------------------------------------- <br />
<br />
Nyugalomra vágyom.<br />Egy hűvös kéz érintésére...<br />Hogy a világ csendbe boruljon,<br />és rájöjjek a miértre.<br />
<br />
----------------------------------------Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-35505848040050255572013-04-23T18:31:00.001+02:002013-04-23T18:31:20.338+02:00Nem vagy több...Ha kínzod, miért csodálkozol,<br />mikor rád támad üvöltve?<br />
<br />Ha kínzod, miért csodálkozol,<br />mikor feladja végre?<br />
<br />Ha kínzod, miért nem hagyod békén<br />csak egy nyugalmas percre?<br />
<br />
Vagy talán oly nagy kérés pár perc béke?<br />
<br />---<br />
<br />Gondolod, hogy több vagy egy állatnál?<br />Gondolod, hogy jobb vagy az átlagnál?<br />
<br />Ne reménykedj!<br />
<br />Nem vagy különb egy porban vergődő,<br />veszett korcs dögnél!Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-75302674267858543552013-04-20T22:00:00.001+02:002013-04-20T22:00:38.107+02:00VégeÖlj!<br /><br />Még te sem tudhatod,<br />mit hoz a sors.<br />Ha támadnak, van okod...<br />Tedd meg, ne várakozz!<br /><br />Gyilkolj!<br /><br />Szétszaggattak már ezerszer!<br />Ki mondja, hogy tilos?<br />Végtelen kínt érzel?<br />A bosszú az, mit keresel.<br /><br />Vér és hús...<br /><br />- Jobb lett?<br />Lelkemben új sötétség nyílt.<br />- Ezt akartad?<br />Nem tűnt el a kín.<br /><br />...<br /><br />Fájdalmadat nem törölheted el -<br />sohasem múlhat ilyen eszközökkel.<br /><br />Jobbat vártál?<br />Hiába.<br />Ne reménykedj új csodába'.<br />Az emberek tovább lépnek,<br />de te itt maradsz emléknek.<br /><br />Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-55528992954481697362013-04-02T13:36:00.002+02:002013-04-02T13:50:46.098+02:00Change<div style="text-align: justify;">
Helló mindenki!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Akik régebben követik a blogot, azoknak talán már feltűnt, hogy a korábban használt "Akira-chan" álnév helyett most már a sajátomat, az Annamáriát használom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az ok igen egyszerű: nem érzem szükségét egy alteregónak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy ki miért választ magának nicknevet/álnevet. Én részben az anonimitásomat akartam megőrizni, részben pedig... talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy másvalakinek akartam tűnni, vagy másvalaki akartam lenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egy titokzatos, ismeretlen személy mindig izgalmas és kíváncsiságot keltő. Illetve egy hangzatos kitalált név is nagyon hatásos, "menő" tud lenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
De én elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor már nem érzem szükségét, hogy egy kitalált név mögé bújva publikáljam a történeteimet. (Félre értés ne essék, ezzel nem megsérteni akarom azokat, akiknek évek óta használt álnevük van, hiszen van, akinek ez a védjegye. De az én esetemben egy bizonyos szintű rejtőzködést szolgált az álnév.)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egyébként pedig nem csak a bujkálást érzem feleslegesnek. A másik ok, ami miatt a saját nevemet használom, hogy kibékültem magammal. Nem akarok más lenni, egy kitalált személy, aki sokkal "coolabb" és szuperképességei vannak és a többi kinek mi tetszik...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Én én vagyok és ezt büszkén vállalom, akárcsak a történeteimet. Akár jók, akár nem, én írtam őket, igyekezve, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból... És még ha valódi írónak nem is nevezhetem magam, mert attól nagyon messze vagyok, büszkén vállalom, hogy eddig mit tettem le az asztalra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szóval hadd mutatkozzam be újra! : )</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A nevem Annamária és <strike>ez itt a Jackass</strike> 19 éves leszek nyáron. ; )</div>
<div style="text-align: justify;">
Idén fejezem be a középiskolát és reményeim szerint programtervezőként tanulhatok tovább a Debreceni Egyetemen.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az írással szeretnék továbbra is aktívan foglalkozni és minél jobbá válni, mert ez az életem része.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pozitív-negatív kritikát egyaránt várok, mert csak így fejlődhet tovább az ember. Szóval ha van pár percetek és véleményetek, amit meg szeretnétek osztani velem, azt bármikor örömmel fogadom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Remélem, hogy korábbi történeteim kellemes szórakozást nyújtottak Nektek, és hogy a jövőben még jobb és minőségibb alkotásokkal szolgálhatok számotokra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mindenkinek jó szórakozást és kellemes időtöltést a Rock'e'Steinben! : )</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-13306004962526791262013-03-21T20:05:00.001+01:002013-03-21T20:10:17.438+01:00A KÁOSZ koraÚj történet, melyet a facebookon követhettek nyomon (de tervezem, hogy saját blogot is létrehozzak a történetnek a rend kedvéért).<br />
<br />
<h3 style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3">A KÁOSZ kora</a></h3>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3"> (részlet)</a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3"><br /></a></div>
<h4 style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3">
<i> "0. nap</i></a></h4>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3"><i>véget ért és elkezdődött<br />-KÁOSZ-</i></a></div>
<div style="text-align: left;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3"><i>[...] </i></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3"> </a></div>
<h4>
<a href="https://www.facebook.com/pages/A-K%C3%81OSZ-kora/367910053322455?filter=3">
<i> 21. nap</i></a></h4>
<div style="text-align: justify;">
<i> Három héttel ezelőtt ért véget a Világ.</i><br />
<i> Legalábbis az általunk eddig ismert és elfogadott világ.</i><br />
<i> A modern civilizációk egy éjszaka alatt romba dőltek. Az emberek tehetetlenül nézték végig, ahogy életük örökre megváltozik.</i><br />
<i> Amikor a Teremtő elhagyott minket, az ég sötétbe borult és pusztító vihar tört ki.</i><br />
<i> A lakosság egy része megőrült: törni, zúzni kezdtek, minden ok nélkül egymásra támadtak.</i><br />
<i> Több millió ártatlan esett áldozatul a vérengzéseknek. Senki sem tudja, hogy mi okozta ezt a tébolyt.</i><br />
<i> A nagyobb városok lángba borultak, az épületek összeomlottak. Megszűnt a TV- és rádióadás. A közlekedés leállt, az utcák elnéptelenedtek. Minden modern eszköz használhatatlanná vált.</i><br />
<i> Mintha a sötét középkor tért volna vissza egy sokkal pokolibb változatban.</i><br />
<i> Zűrzavar lett úrrá az egész világon.</i><br />
<i> Az életben maradtak kis csoportokba verődtek és egymással harcolnak a túlélésért. Kevés az élelem, a víz és a biztonságot nyújtó menedék. Ezekért folyik a küzdelem.</i><br />
<i> A tomboló vihar, amely az első napokban söpört végig a Földön, mára alábbhagyott, de nem múlt el teljesen: hol vérfagyasztóan dermedt és mozdulatlan a levegő, hol orkán erejű szél süvít végig a romok között.</i><br />
<i> Vastag felhőréteg borítja az égboltot. Egyesek szerint, soha többé nem látjuk a Napot..."</i></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Legalább hetente új bejegyzés! (Az érettségi miatt várható némi fennakadás, de igyekszem ezt elkerülni.)</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-10900670109236922182013-03-19T12:46:00.003+01:002013-03-19T12:47:10.248+01:00Elektromosság mentességRövid kis rossz hírt kell közölnöm Veletek.<br />
<br />
Sajnos kicsiny országunk azon régiójában élek, ahol jelenleg is áramellátási problémákkal küzdenek az emberek. Lakhelyemen jelenleg sincs áram (most is az iskolámból írok), úgyhogy csúszik a heti frissítés.<br />
<br />
Remélem, hogy mihamarabb visszatér az elektromosság és folytathatom történeteim közzétételét. : )<br />
<br />
Addig is minden jót, és azoknak, akik szintén országunk keleti részében laknak, kitartást a nehéz helyzethez!Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-81737142578361031132013-03-12T17:54:00.000+01:002014-03-16T00:12:33.020+01:00Átverve<div style="text-align: justify;">
- Hová, hová, szombat reggel? – kérdezte mosolyogva Misi.<br />
<br />
- A párom elé megyek az állomásra – felelt Róza csillogó szemekkel. Megvan már 4 hete is, hogy utoljára látta kedvesét, s most igencsak elfogta az izgalom a közelgő találkozás gondolatától. – És te merre mégy?<br />
<br />
- Nem fogod elhinni – szólt nevetve a fiú -, de én is az állomásra megyek. Meg akarom venni a havi bérletemet. Veled tarthatok?<br />
<br />
- Ezt kérdezned sem kell, Misi! – nevetett a lány csilingelő hangon. – Legalább lesz társaságom, amíg várok.<br />
<br />
Valójában, Róza szívesebben maradt volna egyedül párja emlékképével és lázas képzeletével, de nem akarta megbántani csoporttársát. Egy szakra jártak az egyetemen és igen jó barátságot kötöttek az elmúlt 2 félév alatt.<br />
<br />
"Nem baj. Nem sokára úgyis teljesen kettesben leszünk" – S egészen belepirult a gondolatba, hogy újra megölelheti rég nem látott kedvesét.<br />
<br />
A beszélgetésük a szokásos mederben folyt: iskola, tanárok, csoporttársak, diákmunka, kollégiumi történetek, kisebb pletykák.<br />
<br />
Kiderült, hogy Misi is szeretne részt venni egyetemi projektekben, kutatásokban, akárcsak Róza. Felajánlotta a lánynak, hogy – mivel úgyis jól tudnak csapatban dolgozni – próbáljanak meg ugyanoda jelentkezni. A lány támogatta az ötletet, sőt már utána is nézett pár lehetőségnek.<br />
<br />
Erről és hasonló témákról beszéltek, s szinte észre sem vették, mikor megérkeztek az céljukhoz.<br />
<br />
- Melyik vonattal jön a barátod? – intett Misi a menetrendet mutató kijelző felé.<br />
<br />
- Hm... A Rigó IC-vel kellene érkeznie... Igen, igen! – ugrott nagyot örömében a lány. – Meg is van! A 11-es peronra érkezik meg 10 perc múlva. De jó! – mosolygott Róza boldogan. – Kimegyek elé. Köszi, hogy elkísértél – fordult társa felé. - További szép napot!<br />
<br />
Misi szólásra nyitotta a száját, de azonmód be is csukta, mintha nem tudná, mit is akar mondani. Aztán csak bólintott, és varázsolt egy félmosolyt az arcára.<br />
<br />
- Neked is!<br />
<br />
Róza hálásan bólintott, ám mikor elfordult és sebes léptekkel az ajtó felé indult volna, Misi elkapta a karját.<br />
<br />
- Várj! – kiáltott elkeseredve.<br />
<br />
A lány meglepődve fordult vissza. Nem értette, miért tartja vissza barátja. Kérdőn nézett rá, várva a magyarázatot.<br />
<br />
- Ne menj! – szólt halkan Misi. - Kérlek!<br />
<br />
- De... Miért? – A lány zavara egyre csak nőtt.<br />
<br />
- Róza! – nézett a fiú elszántan a szemébe. – Én szeretlek Téged!<br />
<br />
Róza arcából kifutott a vér, majd mentem vissza is tolult oda. Érezte, hogy szédül. A fiú szavai visszhangzottak a fejében. Szemei elkerekedtek, ajkai szétnyíltak a csodálkozástól.<br />
<br />
Misi még mindig fogta a karját. Talán félt, hogy ha elengedi, menten elszalad tőle a lány. Meglehet, hogy így történt volna.<br />
<br />
A lány lassan találta meg a hangját, kiszáradt torka csak rontott a helyzeten. Végül megrázta a fejét.<br />
<br />
- Ne légy bolond – szólt halkan. - Nekem már van egy kedvesem, akit szeretek.<br />
<br />
- Nem tehetek róla! – fakadt ki szenvedélyesen a fiú, s közelebb lépett a lányhoz. – Egyszerűen csak megtörtént! ...Beléd szerettem – lehelte finoman. – És ezen mit sem változtat, hogy már van valakid.<br />
<br />
- Sajnálom, Misi – fordította el a fejét Róza.<br />
<br />
Nem szerette, hogy fájdalmat kell okoznia egy jó barátjának, de nem tehetett mást. Szerette a párját, és senkiért sem hagyta volna el.<br />
<br />
Ám a fiú most már nem hátrált meg.<br />
<br />
Közelebb húzta magához Rózát, és az állánál fogva gyengéden maga felé fordította fejét.<br />
<br />
- Annyira szeretlek. Csodálatos lány vagy! – búgta lágy hangon. - Jobbat érdemelsz, mint ez az akárki, aki folyton távol van tőled.<br />
<br />
Kellemetlen érzés fogta el Rózát a fiú közelségétől, utolsó mondata pedig felébresztette addig szunnyadó haragját.<br />
<br />
- Mégis hogy mersz ilyet mondani róla?! – sziszegte dühödten. – Hiszen nem is ismered!<br />
<br />
Közben megpróbálta eltolni magától, de Misi erősen fogta a derekát.<br />
<br />
- Nem kell ahhoz ismernem. Elég csak látnom, ahogy szenvedsz a hiányától nap, mint nap! Hah, azt hiszed, nem látszik? – kérdezte gúnyosan a lány meglepett tekintete láttán. – Csak rád kell nézni: sóhajtozol, bambulsz, leszegett fejjel jársz és a fájdalom fel-felvillan a szemedben. Nem bírom már ezt tovább nézni – hangján érződött az elkeseredettség. – Neked olyasvalaki jár, aki minden nap melletted van, és mindig vigyáz rád!<br />
<br />
- Például te?! – kérdezte indulatosan a lány.<br />
<br />
Misi elpirult és lesütötte szemét.<br />
<br />
- Igen – suttogta halkan.<br />
<br />
Róza hitetlenkedve megrázta a fejét.<br />
<br />
- Értsd meg végre: engem nem érdekel, hogy nincs minden nap mellettem! – magyarázta szenvedélyesen a lány. - Igen, hiányzik. De mégis hogyan ne hiányozna, mikor teljes szívemből szeretem! Épp ezért nem számít a távolság. Mert egyszer úgyis révbe érünk, és akkor minden nap együtt lehetünk. Addig pedig kitartok, bármilyen ritkán is találkozzunk!<br />
<br />
A lány szeméből sugárzó határozottság teljesen sokkolta Misit. Nem tudott többet ellenkezni. Megértette: nincs esélye az ismeretlen fiúval szemben.<br />
<br />
Nem azért, mert jobb lenne nála.<br />
<br />
Azért, mert Róza szereti őt. Csakis őt.<br />
<br />
Érezte, hogy hatalmas hibát követett el, és rettegett, hogy mi fog történni ezután. Némán fohászkodott az égiekhez, hogy segítsenek rendbe hozni, amit elrontott...<br />
<br />
Végül nagyot sóhajtva elengedte a lányt.<br />
<br />
Egyikük sem szólt egy szót sem.<br />
<br />
Róza még mondani akart valamit. Valamit, amivel enyhíthetné barátja kínját, hiszen nem akart neki fájdalmat okozni. Ám rá kellett jönnie, hogy nem tud segíteni.<br />
<br />
Némán elfordult és kisétált a peronra, maga mögött hagyva az összetört fiút.<br />
<br />
A vonatnak 4 perc múlva kellett befutnia. Miközben a látóhatárt kémlelte, igyekezett rendbe szedni szétzilált gondolatait.<br />
<br />
Biztos volt benne, hogy kedvese karjai közt azonnal meg fog nyugodni és ez az egész jelenet csupán rossz álomnak fog tűnni.<br />
<br />
Azt még nem tudta, hogy hogyan közölje párjával az imént történteket, de úgy érezte, hogy ezzel még ráér. Először magában kell helyre tennie a dolgokat.<br />
<br />
El fogja neki mondani, ez eltökélt szándéka volt. Sokkal nagyobb bajt okozhat, ha eltitkolja előle. Kapcsolatukat egyébként is az őszinteségre építették. Párja is mesélt neki arról a lányról, aki próbálkozott nála. Nem volt kellemes hallania róla. Féltékenysége is egyből feléledt, de tudta jól, hogy megbízhat szerelmében...<br />
<br />
- Vonat érkezik a 11-es peronra! A sínek mellett kérem, vigyázzanak! – szakította félbe gondolatait a hangosbemondó monoton hangja.<br />
<br />
A vonat feltűnt a látóhatáron, és lassan gördült be az állomásra.<br />
<br />
Róza érezte, ahogy az izgalom fokozatosan átveszi az előbbi idegesség helyét. Édes emlékképek tűntek fel lelki szemei előtt. Arcát pír öntötte el, ahogy kedvese ölelésére és csókjaira gondolt. A türelmetlenség boldog öröme áradt szét testében.<br />
<br />
A szerelvények csikorogva megálltak, a kalauz leugrott a vonatról és sorra kinyitotta az ajtókat. Kabátos, útitáskás emberek szálltak le sietve a vonatról. Volt, aki csak egy egyszerű aktatáskát tartott a kezében, mások hatalmas bőröndöket emeltek le a kocsikról.<br />
<br />
Róza izgatottan pásztázta a leszállók tömegét, keresve a számára oly kedves alakot. Lábujjhegyre állt, a nyakát nyújtogatta, hogy átlásson az emberek feje fölött. Ám hiába kereste, nem látta meg szerelmét.<br />
<br />
Tétovázva elindult balra, végigszaladt a vonat mellett - mindhiába. Gyorsan visszafordult és elfutott a másik irányba is, de ott sem találta.<br />
<br />
Közben a felszállók felküszködték magukat a vonatra nehéz csomagjaikkal.<br />
<br />
A kalauz kérdőn nézett Rózára.<br />
<br />
- Egy picit tudna még várni? – nézett rá esdeklőn a lány. – Akire várok, még nem szállt le...<br />
<br />
A kalauz kétkedve nézett rá, de azért gyorsan végignézte a kocsikat.<br />
<br />
Nem volt több leszálló utas.<br />
<br />
Nagyot szólt a kalauz sípja, majd ő maga is felugrott a vonatra, s a gép sziszegve, nagyot fújva indult meg.<br />
<br />
Róza egyedül maradt a lassan kiürülő peronon.<br />
<br />
Értetlenül nézett a távozó vonat után.<br />
<br />
"Hol van?"<br />
<br />
"Miért nem jött el?"<br />
<br />
Szívét aggodalom mardosta.<br />
<br />
Gyorsan előkapta mobilját és már meg is találta kedvese számát, mikor meghallott egy ismerős hangot a háta mögül.<br />
<br />
- Nem fog eljönni – szólt Misi bűnbánó hangon.<br />
<br />
Róza szemei tágra nyíltak a döbbenettől.<br />
<br />
- Ezt mégis honnan...?<br />
<br />
- Nem fog eljönni – vágott a szavába, majd szemlesütve folytatta. - Gondoskodtam róla...<br />
<br />
Forgott a lánnyal a világ. Végtagjai remegtek, tüdejébe nem jutott elég levegő. Torka teljesen kiszáradt a jeges rémülettől.<br />
<br />
- Mit tettél? – hangja egészen elhalkult.<br />
<br />
- Küldtem neki egy üzenetet... a nevedben – Misi még mindig nem mert Róza szemébe nézni.<br />
<br />
- De... hogyan?<br />
<br />
- Interneten... Megszereztem a jelszavad... Ma reggel írtam neki... Ő pedig válaszolt rá...<br />
<br />
- Úr Isten! – suttogta halálra váltan a lány. – Mit írtál neki?<br />
<br />
Misi elhúzta a száját és fejét még lejjebb sunyta.<br />
<br />
- Mit írtál?! – kiáltotta Róza elszörnyedve.<br />
<br />
- Azt, hogy... már nem szereted... mást szeretsz... meg hogy eleged van abból, hogy sosincs melletted... és hogy mindig egyedül vagy... ezért ne is jöjjön el hozzád ma, mert teljesen felesleges... és hogy... szakítani akarsz vele...<br />
<br />
Az utolsó szavakat már épp, hogy csak suttogta szégyenében.<br />
<br />
Róza teljesen megszédült. Csillagokat látott, érezte, hogy az ájulás határán van. A szívébe hasogató fájdalom hatolt. Könnycseppek gördültek le mindkét orcáján.<br />
<br />
- Hogy tehetted? – suttogta könnyezve. - Hogy merted? ...Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?! – üvöltötte sikítva. – Takarodj! Soha többé nem akarlak látni! Tűnj el innen! MOST!<br />
<br />
Misi mentegetőzni akart, hogy szereti, és ezért tette. Mert magának akarta... és még most is akarja...<br />
<br />
De ahogy felnézett, és meglátta Róza arcán a fájdalmat és a kínt, rájött, hogy mindent elrontott. Nem csak saját magát fosztotta meg az esélytől, hogy valaha elnyerje szerelme szívét, de Rózának is hatalmas fájdalmat okozott. Ezzel együtt pedig elveszítette az egyik legkedvesebb barátját is.<br />
<br />
A lány szemében mérhetetlen haragot és gyűlöletet látott. Mérhetetlen haragot és gyűlöletet, mely mind ellene irányult.<br />
<br />
Összetörten és megsemmisülten hagyta magára Rózát.<br />
<br />
Közben a lány kétségbeesetten megnyomta a hívás gombját.<br />
<br />
<i>Egy csöngés...</i><br />
<br />
"Könyörgök, vedd fel!"<br />
<br />
<i>Két csöngés...</i><br />
<br />
"Kérlek! Vedd fel!"<br />
<br />
<i>Három csöngés...</i><br />
<br />
"Istenem, segíts! Könyörgök, segíts!" A könnyek már patakokban hulltak szeméből.<br />
<br />
<i>Négy csöngés...</i><br />
<br />
Érezte, ahogy a kétségbeesés úrrá lesz rajta. "Mi lesz, ha nem veszi fel? Istenem, ha nem tudok vele beszélni... Ha nem tudom neki megmagyarázni..."<br />
<br />
<i>Pí-pí-pí-pí-pí...</i><br />
<br />
A telefon bontotta a vonalat.<br />
<br />
Nem vette fel.<br />
<br />
Róza összetörten esett térdre, telefonja kicsúszott kezéből és tompán koppanva ért földet. Csak bámult maga elé és nem értett semmit sem. Nem volt képes felfogni ezt a mérhetetlen kínt.<br />
<br />
Hogyan érhet egy borzalmas félreértéssel így véget? Egy álnok, aljas, önző ember ármánykodása hogyan vethetett véget a boldogságának?<br />
<br />
Csak zokogott, zokogott némán, könnyei megállíthatatlanul törtek elő szemeiből. Szívét a kétségbeesés és a fájdalom tépte darabokra.<br />
<br />
A sírástól semmit sem látott maga körül. Tompán, valahol a tudata mélyén érzékelte, hogy lassan megtelik emberekkel a peron. Mintha valaki meg is kérdezte volna, hogy minden rendben van-e, de nem tudott válaszolni.<br />
<br />
Közben újabb vonat futott be az állomásra. Az utasoknak sietniük kellett a felszállással, így Rózával sem törődtek többet. A peron lassan megint kezdett elnéptelenedni. Ám a lány nem mozdult.<br />
<br />
Határozott, sietős léptek zaja ütötte meg a fülét. Ismerősen csengett számára ez a zaj. Lassan a hang irányába fordította a fejét.<br />
<br />
Szíve kihagyott egy ütemet, mikor meglátta, hogy ki közeledik felé.<br />
<br />
A szerelme volt az, az egyetlen, akit valaha is szeretett. Akiről kétségbeesésében már azt hitte, sohasem látja többé.<br />
<br />
- Róza! – ölelte át a fiú. – Édes Rózám, édes kedves Rózám.<br />
<br />
- Kedvesem! – suttogta sírva a lány. - Nem én voltam! Nem én írtam! Ellopta! Hazudott! Nem én voltam! Nem én! – hadarta zokogva. – Szeretlek! Szeretlek! Csakis Téged, senki mást!<br />
<br />
- Tudom, szerelmem, tudom! Egy szavát sem hittem el annak, amit ma reggel kaptam! Én is szeretlek, kedvesem – s még szorosabban ölelte a lányt.<br />
<br />
Sokáig maradtak így, egymás karjaiban. Az utasok nem értették, mi bajuk lehet. De nem is érthette ezt más, csak ők. Az a kétségbeesés és fájdalom, amit azon a napon átéltek, leírhatatlan volt.<br />
<br />
Ám annál nagyobb volt az örömük, mikor végre ismét egymás karjai közt lehettek.</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-50929974855503858952013-03-08T18:50:00.000+01:002013-03-08T18:50:03.122+01:00Kicsit megdöglött...<div style="text-align: justify;">
... az oldal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nos, ezen nincs mit szépíteni: hónapokra eltűntem és sajnos nem írtam egy árva karaktert sem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Több oka is van ennek (iskola, munka, szabadidő súlyos hiánya, stb.), de ennek ellenére mélységesen sajnálom, hogy ennyire hanyagoltam az írást.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szeretnék ezúton hivatalosan is bocsánatot kérni minden kedves Olvasómtól (főleg azoktól, akik várták az újabb alkotásokat)!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ígérem, hogy ilyen többet nem lesz, és a minimum <b>1 alkotás/hó</b> arányt tartani fogom!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Köszönet minden eddigi és jövőbeli Olvasómnak, hogy írásaimra szánja az idejét!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
...és külön köszönet azoknak a kedves Látogatóknak, akik még a "némaságom" ideje alatt is rendszeresen felkeresték az oldalt!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A legjobbakat! : )</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Üdvözlettel:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
Annamária,</div>
<div style="text-align: right;">
a Rock'e'Stein alkotója </div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-1071261000244495902013-03-07T23:31:00.003+01:002013-03-07T23:32:13.084+01:00Erejke<div style="text-align: justify;">
- „<a href="http://apoezisnadragrolalmodik.blogspot.hu/2010/02/kalnoky-laszlo-kegyelet-oltaran.html">Hová lettek a családi ereklyék</a>” ? - morfondíroz fel-alá járkálva Mama. – Pedig emlékszem, hogy ide tettem a komódba... vagy a ruhásszekrény aljába? Drága szép Istenem, csak tudnám hová tettem!<br />
</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mik azok az erejkék? – kérdezi az eddig békésen ücsörgő Csöppség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Azt úgy mondjuk, hogy ereklyék, édesem – fordul felé Mama. – Az ereklyék pedig olyan tárgyak, amik a családunkhoz tartoznak, és sok emlék fűződik hozzájuk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Ó! – csillan fel Csöppség szeme, s lábával lendületesen kalimpálni kezd. - Hogy néz ki egy ilyen erejke?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Sokféle lehet – magyarázza Mama. - Vannak szobrok, vázák, talizmánok, ékszerek; a miénk egy album, amiben a családunkról készült fényképek vannak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Olyat már láttam! Olyat már láttam! – rikoltja Csöppség. – A Petyi mutatta. Benne volt a Petyi, meg a húga, meg sok régi néni és bácsi.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Látod édesem – mosolyog kedvesen Mama -, a mi ereklyénk is ilyen. Csak nekünk sokkal, de sokkal több kép van benne, mint Petiéknek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Sokkal? – kérdezi Csöppség, s homlok ráncolva igyekszik elképzelni, hogy mégis mennyi lehet az a sok.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Igen, kicsim, sokkal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Olyan sok, mint az alma a nagyfán?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Még attól is több!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Hű! Akkor keressük meg! – lelkesen felpattan helyéről és csípőre teszi apró kezeit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Jó ötlet – mosolyog elnézően Mama, hiszen eddig is a családi ereklyét kereste. – Te nézd át a nagy ruhásszekrényt, én pedig átkutatom a komódot.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Csöppség akkorát bólint izgalmában, hogy göndör fürtjei mind a szemébe hullnak. Gyorsan hátrasöpri őket, s már szalad is a hatalmas szekrényhez. Nagy erőlködések árán kinyitja a nehéz ajtókat és teljesen eltűnik a bútordarabban.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Mama közben alaposan átvizsgálja a komód minden fiókját. Szépen halad fentről lefelé, s mindent kipakol a padlóra, amit csak talál: fél pár zoknit, régi, befizetett csekket, megsárgult újságokat, leszakadt gombok hadát, mindenféle iratot. De a családi ereklye nincs köztük.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Nincs benne – szól lefelé görbülő szájjal Csöppség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Én sem találom a komódban. De ne aggódj! Biztos, hogy itt van valahol. Keressük tovább, rendben?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Csöppség arcán ismét felragyog a mosolya, nagyot bólint, és négykézláb járja körbe a szobát, benézve minden bútor alá. Mama sem tétlenkedik: a nagy üveges szekrényt veszi szemügyre, s alaposan átnézi kívül-belül.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Ám egyikük sem jár sikerrel. Most már biztos, hogy nincs a nappaliban az ereklye. De nem búsulnak. Szaladnak át a következő szobába, s kutatnak, keresnek, minden zugba benéznek.<br />
Átnézik a nagy könyvespolcot, a papa ruhásszekrényét, Csöppség mesekönyves polcát, a szekrények tetejét. Sok mindent találnak: rég elveszett papír fecniket, Ruri macit, hajtűket, tollakat, ceruzákat. De az ereklye csak nem akar előbújni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
De azért ők csak keresik tovább és tovább fáradhatatlanul, s olyannyira belemerülnek munkájukba, hogy bizony észre sem veszik, mikor Papa belép az ajtón.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Hát ti mit csináltok? – néz végig a kipirult arcú pároson.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Erejkét keresünk! – kiálltja lelkesen Csöppség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Hogy micsodát?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- A családi ereklyénket – magyarázza Mama. – Azt a régi, bőrkötéses fotóalbumot, amiben még a dédnagyanyámról is van kép.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Csak nem ezt itt? – kérdi Papa, s táskájából előhúz egy nagy, kopott albumot.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- A családi ereklye! – csapja össze tenyerét Mama. - Hogy került hozzád?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Hű, de szép! – ámuldozik Csöppség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Tegnap este találtam a komód alján – válaszolja Papa. - Aztán eltettem a táskámba, gondoltam, majd ma a vonaton átlapozgatom, úgyis lesz rá elég időm.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Mi meg egész nap ezt kerestük! – szól nevetve Mama.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Megnézhetem? Szabad? – huzigálja Papa kabátját Csöppség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Tudod mit? Nézzük meg együtt – ajánlja Mama, s az albummal a kezében leül a kanapéra. Csöppség ügyesen felmászik mellé, s szorosan hozzá simulva, mohó kíváncsisággal nézi a régi képeket. Ámulva figyeli a sok ismeretlen nénit és bácsit, akik Mama szerint mind dédnagymama, dédnagypapa, nagybácsi, nagynéni, s még ki tudja miféle rokon.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Sokáig nézegetik kettesben a képeket. Ám Csöppséget végül legyőzi a kimerültség. Szemei elnehezülnek és lassan lecsukódnak. Még egy utolsó pislantás, s az álom végleg elnyomja. Mama gyengéden a karjába veszi, lefekteti az ágyába, aztán szépen betakarja, s jó éjt puszit ad a homlokára.<br />
Az album a vitrines szekrény legelőkelőbb helyére kerül, egy szépen hímzett kendőre, díszeként az egész szobának. A képek szereplői pedig békésen pihenhetnek, hiszen „<a href="http://apoezisnadragrolalmodik.blogspot.hu/2010/02/kalnoky-laszlo-kegyelet-oltaran.html">szellemképüket az utódok őrzik.</a>”</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>(Az történet elején és végén szereplő idézetek <a href="http://apoezisnadragrolalmodik.blogspot.hu/2010/02/kalnoky-laszlo-kegyelet-oltaran.html">Kálnoky László A kegyelet oltárán</a> című verséből származnak. Az idézetekre kattintva elolvashatjátok a verset.)</i></div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-6170095864466494402013-02-27T20:24:00.001+01:002013-02-27T20:25:20.065+01:00A Hulladékhegyen innen és túl...<div style="text-align: justify;">
<span style="font-size: large;"><i> ...avagy mi lesz velünk?</i></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csend lett, végre elvonult a vihar. A nap újra előbújt és felhevítette a homokot. Cipő nélkül egy másodperc alatt leégetné a talpamról a bőrt. Felveszem az atlétát, aztán a nehéz kabátot. A nadrágom mindkét térdemnél elszakadt a legutóbbi barangolás alkalmával, így két rövid fáslival körbetekerem a szakadásokat. Átmenetileg megteszi. Aztán felhúzom a vastag talpú csizmámat, a levágott ujjú kesztyűimet. Végül begombolom a kabátom és felveszem a fejkendőt. Csak a szemem látszik ki belőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt elindulnék, körülnézek a kuckómban. A sarokban matracokból, rongyokból és párnákból álló kupac szolgál kényelmes fekhely gyanánt. A földön nagy, vastag, megfakult szőnyeg hever. Még látszanak a perzsa minták a vörös anyagon, de már csak nagyon halványan. Az ágy és a fal között egy kis körasztal áll, körülötte két egyszerű faszék. Tőlük jobbra, a fal mentén két alacsony konyhaszekrény: az egyiknek hiányzik az ajtaja, a másiknak hosszú repedés fut végig műanyag pultján. A repedt szekrényben néhány lábas, tányérok, tálak és egy serpenyő pihen, kihúzható fiókjában pedig evőeszközök. A másikban szűkös élelmiszerkészletem pihen. Tőlük jobbra falba épített kemence. Csak a nyílásai látszanak belőle. A Nagy Forróság idején ritkán gyújtok be, mert olyan meleget csinál, hogy meg lehet pusztulni tőle, de a Fagyás heteiben jó szolgálatot tesz. Még arrébb kis hokedlin mosdótál, a sarokban a falnak támasztva pedig egy seprű áll. A szoba bal oldalán az ágy mellett egy éjjeli szekrény, benne mindenféle könyv, rajta gyertya. Még arrébb egy ajtó: a „fürdőszobába” és a mellékhelyiségbe vezet. Az ajtótól balra eső sarokban nagy gardrób áll: ruháim és cipőim sorakoznak benne. Néhol – főleg a falak mentén, ahová nem ér el a szőnyeg – kilátszik a szoba döngöltföld padlója. Igyekszem a lehető legnagyobb tisztaságot fenntartani, amit csak manapság lehet – bár a homok rendesen megnehezíti a dolgomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elégedetten bólintok. Minden rendben, most már indulhatok.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Felkapom a táskámat és lekapcsolom a lámpát, majd keresztülvágok a sötét szobán. Lenyomom a kilincset és kinyitom a vastag tölgyfaajtót. Koromsötét van, de már annyiszor megtettem ezt az utat, hogy akár csukott szemmel is végig tudnék rajta menni. Tapogatózás nélkül, magabiztosan elindulok: most egy kanyar jön jobbra, majd egy élesebb balra és végül pontosan 32 lépcsőfok. Újabb ajtó, kilincse rozsdás. Nehezen enged, de végül kinyílik. A résnyire nyitott ajtón keresztül beömlik a hőség, arcon csap és perzsel, pedig alaposan beburkolóztam a kendővel. Még szélesebbre tárom az ajtót. A fény elvakít, muszáj pár pillanatra becsuknom a szemem, de még így is áthatol a vakító fény a szemhéjamon. Hátat fordítok a fényességnek és a lépcsőfokokat nézem. Szemeim lassan hozzászoknak a világossághoz. Végre megfordulhatok.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A szemem elé táruló látvány nem szívderítő, nem szép, de elkeserítőnek sem nevezhetem. Már megszoktam a sivár, homokos domboldalt, ahol csak itt-ott nő ki a földből egy-egy sárga fűcsomó, az omladozó házakat, a homok alól helyenként előbukkanó repedezett aszfaltot, az utcákat borító szemetet. A nap már délen jár, lassan halad nyugat felé. Végre nem perzseli a hegynek ezt az oldalát olyan iszonyatos erővel, mint pár órával korábban. Jó helyet sikerült találnom. Már három éve élek itt. Bár az északi lejtőn vannak a legkellemesebb kuckók, nekem sincs okom panaszra, hiszen az enyém az egyik legjobb hely a keleti oldalon. A hegyoldal közepén vagyok, így a hőség nem olyan nagy, ráadásul az otthonom eléggé mélyen van ahhoz, hogy nyáron kellemes legyen benne a hőmérséklet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Végig nézek az ismerős pusztán, a homokos domboldalon. A régi könyvekben azt írták erről a helyről, hogy szőlőt termesztettek a lejtőkön, s hogy világhírű bor készült belőle. Fogalmam sincs, milyen lehet a bor vagy a szőlő íze. A Földnek ezen a részén már 50 évvel ezelőtt eltűnt ez a növény. A képek és leírások alapján igazán ízletes és finom lehetett mind a kettő. Bár a mostani körülmények között nem hinném, hogy rendszeresen innék bort. Mégis ki vágyna arra, hogy még jobban melege legyen?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A könyvekben nem csak szőlőről írnak, hanem zöld, dús lombú fákról, bokrokról, színes virágokról. Ma már csak itt-ott meredezik magányosan egy-egy szárazságtűrő fa, vagy bokor, de ezek is inkább tüskések, mint lombosak. Nem messze, fent északon, a Nagy-Hegyekben még mindig vannak zöld erdők, és a hőmérséklet is jóval kellemesebb. Ezt a hegyi emberek mondták, amikor lejöttek cserélni. Én hiszek nekik. Máskülönben honnan lenne nekik az a sok gyümölcs, meg zöldség, amivel kereskednek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hogy mit kérnek cserébe, az egyénenként változó: néha lisztet, olajat, konzerveket, máskor könyveket, ruhákat. Attól függ, mire van éppen szükségük. Évente csak egyszer vagy kétszer jönnek le hozzánk, mindig a Fagyás hetei előtt. Ebben az időszakban egyre hidegebbek lesznek az esték és a nappalok is elviselhetőbbek. Viszont a Fagyás alatt csak nappal lehet kimerészkedni a felszínre, mert éjszaka olyan hideg van, hogy fél óra alatt halálra lehet fagyni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Gyakran találni konzerveket, olajat, lisztet, cukrot meg egyéb dolgokat a romok között. Néhol még azok a hűtőgépnek nevezett hideget csináló gépek is működnek. Végül is a Romlás Éveiben sokan szereltettek napelemet a házaik tetejére. Ezeknek hála, még ma is sok épületben van áram. Sajnos a régiek nem tudták, hogy már elkéstek a változtatással.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem sokan vagyunk itt, Domb-Hegyen , a környék viszont gazdag az elhagyatott épületekben. Régen forgalmas város lehetett. Gyakran az utcákat borító szemétből is hasznos tárgyak kerülnek elő: ruhák, könyvek, néha még valami ehető is. Talán ez az egyetlen, ami zavaró a szememben. A sok hulladék. Ezek még kevésbé illenek a környezetbe, mint a romos házak. Hallottam történeteket arról, hogy régen összeszedték a szemetet és elszállították gyűjtőhelyekre. Aztán idővel elkezdték újrahasznosítani és energiát nyerni belőle. Talán ez volt az egyik legokosabb húzása a régieknek a szélerőművek meg a napelemek mellett. Hogy felismerték, a sok szemét, amit termelnek hasznosítható. Csak az volt a gond, hogy ezt nem mindenki gondolta így.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az öregek, akiknek a nagyszüleik a Romlás Éveiben éltek, sokat mesélnek arról, hogy milyen volt régen. Voltak úgynevezett „közterület-fenntartó” szervezetek. Ezek nem csak a szemetet hordták el hetente egyszer mindenhonnan, hanem igyekeztek újra hasznosítani a hulladékot, tisztították az utakat, a hidakat. Manapság ilyenekre nincs szükség. Nincs mit kidobnunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Megrázom a fejem. Én itt elmélkedem, közben meg az idő szalad. Ezekben a hónapokban rövidek az éjszakák és forróak a nappalok. Ki kell használni minden percet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elindulok lefelé. A közvetlen közelemben lévő házakat már alaposan átkutattam. Mostanság egyre messzebbre kell elmerészkednem, hogy találjak valamit, és már az út is sok időt vesz igénybe. Elhaladok egy félig összedőlt épület mellett (itt találtam a székeket), majd keresztülmászok egy 2 méter magas szemétdombon, ami teljesen eltorlaszolja az utat. A vihar újabb homokréteggel borította be az utcákat. Foltokban látszanak a macskakövek és néhol az aknafedelek is. Elmegyek egy rég kiszáradt kút mellett. Négy csap áll ki egy kecses oszlopból, aminek tetején egy hordó van. Rajta egy férfi ül, kezében pohár, arcán boldog kifejezés, s olybá tűnik, mintha éppen hátra esne, de a viharoknak és az éveknek még nem sikerült elérniük, hogy elhagyja helyét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A városka hídja felé tartok, ami valójában már értelmét és jelentőségét vesztette. A régi időkben itt két folyó ért össze. Azért emelték a hidat, hogy át tudjanak kelni hajó nélkül a vízen. Ma már csak egy kis gyér patakocska folyik rendületlenül az egykor büszke és nagy folyó helyén. A legmélyebb pontján is csak bokáig ér a víz, nyugodtan át lehet kelni rajta. A hídon persze könnyebb átjutni a túloldalra, mert nem kell keresztül mászni a hajdani medren.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem kelek át a hídon. Nem is lenne nagy értelme, hiszen a „folyó” túloldalán nincsenek romok, csak a sárgás-zöldes színű füves puszta és helyenként egy-két fa. Egyenesen megyek tovább, el egy régi bolt előtt. A megfakult táblán lévő feliratot már nem lehet elolvasni. Ez az épület még áll, sőt egészen jó állapotban van a többihez képest.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Régen az utcákon büdös, zajos kocsik rohantak. El sem tudom képzelni, milyen lehetett. Most a tökéletes csendet csak egy távoli madár hangja töri meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan egyre lejjebb hűl a levegő. Már egy egész fokkal biztosan hűvösebb van.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az egyik bal oldali épületből ismerős alak lép elő. Közeli szomszédom a keleti lejtőn. Gyakran kisegítjük egymást, ahogyan másokat is. Nem tudom, máshol hogy mennek a dolgok. Nálunk, itt Domb-Hegyen erős az összetartás. Talán azért, mert kevesen vagyunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Intek neki, ő visszaint, majd eltűnik az egyik mellékutcában. Belépek abba a romos házba, ahonnan pár pillanattal ezelőtt kilépett szomszédom. Biztos vagyok benne, hogy élelmet nem talált, de azért körülnézek, hátha van valami számomra használható.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A külsejéből és berendezéséből ítélve hajdan étterem lehetett. Üvegei megrepedtek és összetörtek a nagy hőingadozás miatt vagy csak egyszerűen betörte őket valaki. Az asztalok és székek többsége felborult, a padlón vastagon áll a homok. Bekukkantok a hajdani konyhába, átkutatom a szekrényeket. Üresebb nem is lehetne.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az egyik asztalon újságok és szórólapok hevernek. Furcsa, hogy itt vannak. Tudtommal éttermekben nem árultak ilyesmit. Mindegy. Táskámba gyömöszölöm az összeset. Otthon majd elolvasom, aztán meg jó lesz gyújtósnak. Az éjszaka további részét is kutatással töltöm. Egy számomra teljesen ismeretlen utca házait kezdtem el átvizsgálni a holdfényben. Találtam még pár értékes dolgot: 6 konzervet, egy könyvet, pár pólót, egy kis olajat. Ám a keleten egyre erősödő világosság figyelmeztet: ideje hazatérni. Egyébként is fáradt és éhes vagyok.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A visszaút gyors és rutinszerű. Az ajtómban még egyszer végignézek a tájon. Most egészen szépnek tűnik, ahogyan az ég alja rózsaszínből fokozatosan aranyló sárgává válik, és a házak között áttörnek a Nap első sugarai.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elnyomok egy ásítást. Most már tényleg ideje pihenni. Belépek az alagútba, az ajtót gondosan bezárom magam mögött, majd végig megyek a sötét folyosón és belépek kényelmes kis otthonomba. Felkapcsolom a villanyt, az áram pedig zizegve érkezik a plafonról lógó kis villanykörtébe. Azt hiszem, hálás lehetek annak a réginek, aki napelemek segítségével látta el otthonomat árammal. Leteszem táskámat az asztalra, leveszem a kabátot, csizmát, kesztyűt, kendőt majd az egyik konzervet felbontva csillapítom éhségemet. Végül kényelmesen elnyúlok ágyamon és pár percen belül elnyom az álom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Dél körül ébredek fel. A Nap még túlzottan perzseli a keleti oldalt, nem lehet kimenni. Visszatérve vackomba, tegnapi zsákmányaimat vizsgálgatom. A konzervek és az olaj mennek a helyükre a szekrénybe, a pólók a gardróbba kerülnek. A papírokat az ágyon kényelembe helyezkedve kezdem el olvasni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Előbb a szórólapokat veszem szemügyre. Fényes papírból készültek (ennyit a gyújtósról). Színesek voltak, bár a hosszú évek során megfakultak egy kicsit. Véletlenszerűen kiválasztok egyet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az egyik oldalán egy furcsa épület van, hasonlót még sohasem láttam. Mintha sárga és fehér dobozokat állítottak volna egymás mellé és mögé. A középen lévő, fehér, alacsonyabb részből egy hosszú, piros csíkos, fehér oszlop áll ki. Az épület körül gyönyörű, sötétzöld lombú fák, hatalmas füves részek és kanyargós utak vannak. A háttérben mintha egy város lenne látható. Lenyűgöz, hogy régen miket építettek!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A kép fölött, zöld alapon fehér betűkkel a következő felirat áll: „HULLADÉKHASZNOSÍTÓ MŰ – KÖRNYEZETTUDATOSAN AZ ÉLHETŐ VILÁGÉRT.” Érdeklődve fordítom meg a szórólapot. A másik oldalán hosszú szöveg szerepel ennek az építménynek a hasznosságáról, tevékenységeiről, környezetkímélő megoldásairól. A lap legalján szerepel a székhelyük neve: Budapest.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ködös emlékeket idéz fel bennem ez a név. Olvasmányaimból és az emberek elbeszéléseiből tudom, hogy régen ez volt országunk fővárosa – mármint amikor még voltak országok. Nagyon messze van. Több mint egy hétbe telne, hogy elérjem. Úgy hallottam ott van a legtöbb rom, ráadásul még egy igazi folyó is keresztülfolyik rajta! Kész kincsesbánya lehet. Sajnos a jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen nappal utazni. Ilyen hosszú utat csak a Fagyás heteihez közeledve lehet megtenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szemügyre veszem a többi szórólapot: „SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTŐKET HELYEZNEK EL A FŐVÁROS TÖBB PONTJÁN…” „…EZZEL A KEZDEMÉNYEZÉSSEL IGYEKSZENEK A KÖRNYEZETTUDATOSABB ÉLETMÓDRA FELHÍVNI AZ EMBEREK FIGYELMÉT…” „A KUKÁBA DOBD, NE AZ UTCÁRA!” „SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉSI NAPOK” „A TAVASZI LOMTALANÍTÁS RENDJE A KÖVETKEZŐKÉPPEN ALAKUL....” Furcsa. Nem tudtam, hogy voltak olyan szervezetek, amelyek ennyire szívükön viselték ezt a „környezettudatosság” dolgot. Bár nem vagyok biztos benne, hogy mit is jelent ez a szó. De az ötleteik, és amiket csináltak, nagyon hasznosak lehettek. Csak, azt hiszem, nem mindenki tudta értékelni ezt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A szórólapok után az újságokra terelődik a figyelmem. A dátumok szerint valamikor az ezredforduló elején nyomtatták őket. Fényképek is vannak bennük: szép tájakról, gyönyörű madarakról, furcsa öltözékű emberekről. (Hogy hogy nem égett meg a bőrük ilyen kevés ruhában?) Az időjárás jelentési rovat szerint 30 °C-ra lehet számítani napközben. Keserűen nevetek. Manapság a Fagyás hetei alatt van ilyen meleg nappal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Van még pár cikk a kormány intézkedéseiről, sztrájkokról (nem tudom, hogy ez mit jelenthet), tüntetésekről. A szerző szerint csak rosszabbra számíthatunk. Milyen furcsa a régiek gondolkodásmódja: bármi történik, biztos, hogy csak még rosszabb dolgok jöhetnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az egyik újságban érdekes cikkre bukkanok. Az író felhívja a figyelmet a környezet intő jeleire és figyelmeztet, hogy jobban kellene óvnunk környezetünket. Felsorolja néhány nagyobb szervezet nevét, akik igyekeznek tenni valamit bolygónk érdekében. A napelemek, szélturbinák elterjedtebb használatát szorgalmazza. Elítéli a fölösleges autó használatot, a tömegközlekedés, a biciklizés és a gyaloglás előnyeiről ír. Külön kitér a szemét eldobálásának esztétikai és környezeti hatásaira. „Undorító látni az eldobált szemetet és érezni a felismerhetetlen, rothadó hulladék szagát” – írja a szerző. – „Pedig ha szétválogatnánk és újrahasznosítanánk ezeket, sokkal többet nyernénk. Például: az újrahasznosított anyagokból készült termékek olcsóbbak a többinél. Természetesen vannak olyan hulladékok is, amelyeket már nem lehet újrahasznosítani. Ezeket a fejlett technológiájú hulladékégetőkbe kell szállítani, hogy ott megfelelő módszerekkel megsemmisítsék azt. Elégetésük során ugyanis energia termelődik, amelyet a panelházak fűtésére is fel lehet használni. Ráadásul a szemét elégetésével kevesebb káros anyag kerül a környezetbe, mintha a lerakóhelyekre kerülnének. Persze kevesebb hulladék keletkezne, ha az emberek nem vásárolnának felesleges árucikkeket, és nem dobnának ki olyan dolgokat, melyeket újra tudnak hasznosítani.”</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az író szenvedélyessége és elszántsága az iránt, hogy megváltoztassa az emberek véleményét és gondolkodását lenyűgözött. Még engem is teljesen magával ragadott és meggyőzött, pedig ezek rám már nem vonatkoznak. Furcsa dolgok jutnak az eszembe: mi lett volna, ha több ilyen ember van? Mi lett volna, ha a Végső Csapásra sohasem kerül sor? Ha a Nagy Viharok Éve sohasem jön el? Nekünk, akik már eleve ebbe az „új” világba születtünk, fogalmunk sincs, hogy milyen lehetett régen, hogy mit veszítettünk. Esélyünk sem volt megtapasztalni. Miattuk. Az ő hibájukból!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem szoktam a múlton rágódni vagy elmélkedni. Amit a régiekről és történelmünkről tudok, azt mind vagy olvastam, vagy az öregektől hallottam. De most először… most először történt, hogy elkeseredettséget és dühöt érzek. Az ő hibájuk volt, hogy nem tudunk nappal kimenni. Hogy sokan sohasem tudják meg, milyen érzés egy erdőben sétálni. Hogy milyen, amikor a Nap kellemesen melenget, nem pedig fájdalmasan perzsel. Miért tették?! Olyan nehéz lett volna jobban odafigyelniük? Egy kicsit többet tenniük? Ennyire nem érdekelte őket, hogy mi lesz velünk?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Keserűen sóhajtok. Ezt már sohasem tudom meg. Az órámra nézek. Majdnem 6 óra van. Indulhatok. Végigcsinálom szokásos indulás előtti rituálémat: öltözés, táska a vállra, végignézés a szobán, majd lekapcsolom a villanyt és kilépek az ajtón. A sötét alagúton végighaladva a múlton merengek. Majdnem elesek a lépcsőben, annyira lefoglalnak gondolataim. A rozsdás ajtót kinyitva arcon csap a forróság. Teljesen kitárom az ajtót. A fény elvakít, muszáj elfordulnom. Végre megszokja a szemem a világosságot. Ezúttal elkedvetlenít, amit látok. A szemét, a homok, a csupasz domboldal, a romos házak sohasem tűntek még ilyen csúfnak a szememben.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elkeseredetten látok neki mindennapos rutinomnak. A tegnapi utca felé veszem az irányt. Nem találkozom senkivel sem, egész este folytattam a gyűjtögetést. A hajnal érkezésekor elindulok hazafelé. Önkéntelenül fordulok vissza az ajtóban. Hiába, a sok éves szokást nehéz legyűrni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elámulok a látványtól. Sohasem láttam még ilyen gyönyörű napfelkeltét. Az éjszakai ég sötétkékje fokozatosan halványkékbe váltott, majd az ég alján összeolvadt a fehér horizonttal. A Nap első sugarai lassan bearanyozták az ég alját, és a sötét házak között áttörve értek el hozzám.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Melegség önti el a szívemet. Lehet, hogy a régiek miatt nem tapasztalhatom meg azt az életet, amit ők éltek. Viszont a sajátomban is sok gyönyörűség és szépség van. Fölösleges a múlton rágódnom. Hiszen nem tudok rajta változtatni. De a saját életemet úgy alakítom, ahogyan nekem tetszik.</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-51448702249682716342013-01-07T14:42:00.000+01:002013-02-27T20:26:20.923+01:00ÁrulásAz utolsó enter leütése után tudtam, hogy hatalmas hibát követtem el.<br />
<br />
Elszállt a szép emlékek mámorító köde, a büszkeség megrészegítő érzése.<br />
<br />
Olyan tisztán láttam minden szavam súlyát és árulását, hogy elszörnyedtem saját magamtól.<br />
<br />
"Hogy tehettem?!" - csak ez zakatolt az agyamban.<br />
<br />
"Azért van a fejed, hogy gondolkozz vele..." - szólt egy gúnyos hang a fejemben. - "Látom nem értetted meg a gondolkozz-mielőtt-kinyitod-a-szád jelentését." - Vagy esetemben gondolkozz-mielőtt-bármit-leírsz-és-elküldessz.<br />
<br />
Látnom kellett volna! Látnom kellett volna, hogy minden egyes leírt mondatommal elárulom Őt! Miért nem láttam!? Miért nem figyeltem Rá?! Az Ő érzéseire!<br />
<br />
Hogy lehetek ilyen önző...?<br />
<br />
"Hogy lehetsz ilyen ostoba?" - szólt az előbbi gúnyos hang. - "Oly nagyra vagy azzal a sok eszeddel... Erre tessék. Végül csak kiderül, hogy egy meggondolatlan, ostoba liba vagy!"<br />
<br />
Azt mondta, nem haragszik. Azt mondta, nem gond...<br />
<br />
Miért nem hiszek neki?<br />
<br />
De ha még el is hiszem, hogy megbocsátott... magamnak akkor sem tudok...<br />
<br />
"Túl élénken emlékszel rá, igaz? Túl jól látod, hogy mit nem kellett volna leírnod, IGAZ?! ... És nem mellesleg..."<br />
<br />
Igen...<br />
<br />
Minden régebbi hibámat látom...<br />
<br />
Valahányszor megbántottam...<br />
<br />
Valahányszor fájdalmat okoztam neki...<br />
<br />
Túl sokszor...<br />
<br />
...túl sokszor...<br />
<br />
...és ki tudja hányszor bántottam meg úgy, hogy észre sem vettem...<br />
<br />
Bár néma lennék, hogy ne tudjam elmondani, azt amit nem szabad. Vagy inkább törnének le az ujjaim, hogy leírni se tudjam!<br />
<br />
Bár visszacsinálhatnám...<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Durva vagyok, erőszakos vagyok, figyelmetlen vagyok...<br />
<br />
<br />
<br />
VÁLTOZTATNI AKAROK!!!<br />
<br />
<br />
<br />
<span style="font-size: xx-small;">Istenem, segíts!</span><br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Te, aki most olvasod!<br />
Mindenki!<br />
<br />
Csak egyet tudok tanácsolni, de ezt fogadd meg, mert semmit, SEMMIT sem lehet ebben az életben semmissé tenni!<br />
"Gondolkodj, mielőtt cselekszel. Gondolkodj, mielőtt beszélsz."Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-54500243013326515582012-10-27T09:19:00.000+02:002014-03-16T00:41:43.126+01:00Danse Macabre ~ V. tánc Dolente<div style="text-align: justify;">
- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egy kedves arcú, fiatal leány állt előttem vidám, türelmes kifejezéssel az arcán. Szeme lelkesen csillogott, mintha mindig is erre a táncra várt volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Automatikusan kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét, de közben a hideg futkározott a hátamon. Nem tudtam, hogy hol vagyok vagy hogy hogyan kerültem ide. Az előttem álló lány is teljesen ismeretlen volt számomra, mégis ösztönösen irtóztam a közelségétől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki vagy te? - kérdeztem félve, miközben észrevétlenül a táncparkettre vezetett és felcsendültek a zene első hangjai.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem jöttél rá? - nézett fürkészve, miközben lágyan vezetett a zene dallamát követve. Valószínűleg látta a tekintetemben a tanácstalanságot, mert így folytatta: - Jó ember vagy. De egyszer mindenkinek el kell táncolnia ezt a táncot.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miről beszélsz? - hangom remegett az idegességtől. Haza akartam jutni, el innen, erről az elátkozott helyről.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Pár másodpercig csendben figyelt, aztán így szólt:</div>
<div style="text-align: justify;">
- Segítek emlékezni...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Éles fájdalom hasított a fejembe. Képek villantak fel: egy sötét út, egy autó, aztán egy hatalmas fény, óriási robaj és csattanás, majd az őrjítő fájdalom és végül a sötétség.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Döbbentem néztem partneremre. Még nem fogtam fel teljesen, amit láttam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Én... én... meg...?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - vágott szavamba, mielőtt még kimondhattam volna azt a végzetes, visszafordíthatatlan szót.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De... Az nem lehet! - kiáltottam kétségbeesve. - Mi lesz a családommal?! A feleségem, a kislányom... Nélkülem mi lesz velük? Hogy fognak boldogulni?! Így is nehezen éltünk meg! Ezt nem teheted velük!!!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Erről nem én döntök. Egyszer mindenkinek eljön az ideje - nézett keményen a szemembe.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek, kegyelmezz! Könyörülj meg rajtam! - rimánkodtam. - Nem hagyhatom őket egyedül! Nekem... Nekem mellettük a helyem!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - válaszolt színtelen hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudtam többet szólni. Minden összetört bennem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Eszembe jutott az összes értékes, kedves emlékem, ami csak hozzájuk, a családomhoz fűzött: ahogyan megismertem a feleségemet, az este, amikor megkértem a kezét, a lágyan rebegett válasza, ami oly boldoggá tett, az első együtt töltött éveink, a kislányunk születése...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ó, az én drága kislányom! Mennyi mindet el akartam még neki mondani! Mennyi mindent akartam neki tanítani... Ki fogja most megvédeni az ostoba udvarlóktól, akik utána futkosnak? Ki fogja őt az oltárhoz vezetni, ha eljön az ideje? Ki lesz mellette?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csípni, égni kezdett a szemem, ahogy az én angyalaimra gondoltam. Soha többet nem láthatom a ragyogó mosolyukat, nem hallhatom csilingelő nevetésüket...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A keserűség még erősebben marta szívemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kétségbeesve cikáztak gondolataim, menekülési lehetőséget keresve. A fájdalomtól hajszolva igyekeztem kitalálni valamit, de a lány érzéketlen hangja megállított:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem menekülhetsz. Fogadd el!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Meggyötörten bámultam partneremre. Ahogy néztem, álcája áttetszővé, halovánnyá vált, s felfedte igazi arcát: a rothadó hús alól előbukkanó sárgás csontokat, a kocsonyás szemeket, a torz vonásokat. Szörnyűséges ábrázat volt ez, mégsem ijesztett meg annyira, mint családom elvesztésének gondolata.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szemébe néztem könyörület után kutatva, de tekintetének lélektelen sötétje ráébresztett, hogy nincs remény, nincs kegyelem...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Itt és most mindennek vége... </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egy könnycsepp gördült le az arcomon, s lehorgasztott fejjel vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az<i> életem</i>.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<br />
<br />
<div style="font-family: inherit;">
<span style="font-size: small;"><a href="http://www.blogger.com/goog_1153003426"><br /></a></span></div>
<div style="font-family: inherit;">
<span class="Apple-style-span" style="font-size: small;">A sorozat részei:</span></div>
<ul>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-nyitany.html">Danse Macabre ~ Nyitány </a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-i-tanc-appassionato.html">Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato</a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/06/danse-macabre-ii-tanc-tranquillo.html">Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo</a></span></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/07/danse-macabre-iii-tanc-fortissimo.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo</span></a></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.hu/2012/10/danse-macabre-iv-tanc-ostinato.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato</span></a></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ V. tánc Dolente <i>(ezt olvasod)</i></span></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;"><span class="Apple-style-span" style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2013/06/danse-macabre-vi-tanc-piacevole.html" target="_blank"><span style="font-size: small;"><span style="font-size: small;">Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole</span></span></a></span><i> </i></span></li>
</ul>
</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5197037737552710956.post-34353520181699961952012-10-23T21:50:00.001+02:002013-06-03T11:43:16.276+02:00Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.</div>
<br />
Magas, középkorú férfi állt előttem. Szeméből magabiztosság és melegség sugárzott. Régi ismerősként üdvözöltem.<br />
<br />
- Természetesen - mosolyogtam, s engedtem, hogy a táncparkettre vezessen.<br />
<br />
Amint elhelyezkedtünk, megszólalt a zene, s partnerem lágy irányításával táncolni kezdtem.<br />
<br />
- Ez alkalommal végig táncoljuk? - kérdezte színtelen hangon.<br />
<br />
- Ne aggódj! - nevettem vidáman. - Most biztosra mentem.<br />
<br />
Nem válaszolt. Némán vezetett tovább, miközben kifejezéstelen arcát fürkésztem.<br />
<br />
Mindig meglepett, hogy mennyi alakot tud felvenni. Legelőször egy korombeli fiatal fiú képében jelent meg. Aztán egy öregúr kért fel táncolni, majd egy huszonéves férfi.<br />
<br />
Eddig egyszer sem sikerült befejeznünk a táncunk. Valaki mindig "megmentett".<br />
<br />
Még akkor is, ha nem akartam...<br />
<br />
Márpedig én egyszer sem kívántam, hogy megmentsenek. Be akartam fejezni ezt az egész komédiát. Valahányszor felébredtem, szitkot és átkozódást kaptam.<br />
<br />
"<i>Csak bajt okozol az embernek!</i>"<br />
<br />
Ha ez igaz, miért hoznak folyton vissza?<br />
<br />
Csüggedten horgasztottam le a fejem. Nem akartam megint visszamenni. Nem akartam látni az undorodó pillantásaikat, nem akartam hallani a megvető szavaikat.<br />
<br />
Itt és most voltam a legboldogabb. Odaát pedig még boldogabb leszek.<br />
<br />
- Miért vagy olyan biztos benne? - törte meg a csendet partnerem. Teljesen összezavart a kérdésével, nem értettem, miről beszél. - Miért vagy biztos benne, hogy ezután jobb lesz? - ismételte meg a kérdést értetlenségemet látva.<br />
<br />
Tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Nem akartam felfogni a szavai mögött rejlő igazságot.<br />
<br />
Egész testemben megremegtem, szédülés fogott el, úgy éreztem, azonnal elájulok. Forgott velem a világ.<br />
<br />
A terem hirtelen sötét lett és hideg. Az addig barátságos, lágyan csengő dallam pokoli rekviemmé vált. Mindent megértettem. Két élű fegyverrel játszottam. Mint egy ostoba gyermek, aki nem fogja fel, hogy a kés éles, hiába mondják el neki százszor is.<br />
<br />
Magabiztosságom és vidámságom semmivé foszlott.<br />
<br />
Ostobaságot követtem el.<br />
<br />
Megint...<br />
<br />
Könnyes szemmel néztem partneremre, akiről most először hullott le tökéletes álcája. Első alkalommal láttam meg igazi arcát: félelmetes, torz vonásait, vizenyős, rideg szemeit, rothadó húsát. Az eleven és mozgó borzalmat.<br />
<br />
Patakokban folytak könnyeim. Olyan élesen láttam gyávaságom, mint addig még soha. Menekültem, ahelyett, hogy harcoltam és küzdöttem volna. Feladtam minden próbálkozás nélkül...<br />
<br />
... és már túl késő volt ahhoz, hogy ezen változtassak.<br />
<br />
Elkövettem életem legnagyobb hibáját.<br />
<br />
Esdeklő szemekkel néztem a rémséges alakra, de az lassan, szigorúan megrázta a fejét.<br />
<br />
Minden reményem elszállt... a saját ostobaságom miatt. Ez alkalommal "biztosra" mentem. Esélyt sem adtam magamnak... Egy szemernyi esélyt sem...<br />
<br />
Mellkasom megrázkódott, torkomból keserves zokogás tört fel.<br />
<br />
<i>- Bocsássatok meg</i> - suttogtam megtörve, s vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az<i> életem</i>.<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<br />
<br />
<br />
<span class="Apple-style-span" style="font-size: small;">A sorozat részei:</span><br />
<ul>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-nyitany.html">Danse Macabre ~ Nyitány </a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/05/danse-macabre-i-tanc-appassionato.html">Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato</a></span></li>
<li style="font-family: inherit;"><span style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/06/danse-macabre-ii-tanc-tranquillo.html">Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo</a></span></li>
<li><a href="http://rockestein.blogspot.com/2012/07/danse-macabre-iii-tanc-fortissimo.html"><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo</span></a></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;">Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato <i>(ezt olvasod)</i></span></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.hu/2012/10/danse-macabre-v-tanc-dolente.html">Danse Macabre ~ V. tánc Dolente</a></span></li>
<li><span style="font-family: inherit; font-size: small;"><span class="Apple-style-span" style="font-size: small;"><a href="http://rockestein.blogspot.com/2013/06/danse-macabre-vi-tanc-piacevole.html" target="_blank"><span style="font-size: small;"><span style="font-size: small;">Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole</span></span></a></span> </span></li>
</ul>
</div>
Annamáriahttp://www.blogger.com/profile/04540436538460747695noreply@blogger.com0