A kocsmában enyhe félhomály uralkodott. A világosbarna csempével borított padló kellemes összhangot teremtett a faborítású falakkal. A zenelejátszó hangját túlüvöltve beszélgetett, nevetett a vendégek kisebb-nagyobb csoportja.
- Kislány! Tudtad, hogy csak a hülye iszik magában? - kérdezte enyhe rosszallás a szemében a csapos.
- Köszönöm, - húzódott félmosolyra a fiatal lány szája - de csupán lazítani szeretnék egy kicsit. Megfeledkezni a saját gondolataimról és bajaimról a többi vendéget figyelve. Hallgatni a zenelejátszó zenéjét, hogy csak az visszhangozzon a fejemben és megmosolyogni a nevető, szórakozó embereket, arra gondolva, hogy bár olyan lehetnék, mint ők.
A csapos megértően bólintott és kedvesen így szólt:
- A következő kör az enyém.
A lány válaszul hálásan elmosolyodott és felé emelte poharát:
- Talán még van remény - gondolta derűsen, italába kortyolva.
