Azt hittétek hogy meghaltam

Pedig élek! Muhahahhahha...

Csak elvégeztem az egyetemet... végre. Ami azt jelenti, hogy időm és energiám visszatért!

Szóval sablonosan szólva:

I'm back, bitches!

Ui .: Hogy mikor jönnek új bejegyzések, biztosat nem tudok mondani, de hogy lesznek, az 100%.

A KÁOSZ kora

Új történet, melyet a facebookon követhettek nyomon (de tervezem, hogy saját blogot is létrehozzak a történetnek a rend kedvéért).

A KÁOSZ kora

 (részlet)

 "0. nap

véget ért és elkezdődött
-KÁOSZ-

[...]

 

               21. nap

 Három héttel ezelőtt ért véget a Világ.
 Legalábbis az általunk eddig ismert és elfogadott világ.
 A modern civilizációk egy éjszaka alatt romba dőltek. Az emberek tehetetlenül nézték végig, ahogy életük örökre megváltozik.
 Amikor a Teremtő elhagyott minket, az ég sötétbe borult és pusztító vihar tört ki.
 A lakosság egy része megőrült: törni, zúzni kezdtek, minden ok nélkül egymásra támadtak.
 Több millió ártatlan esett áldozatul a vérengzéseknek. Senki sem tudja, hogy mi okozta ezt a tébolyt.
 A nagyobb városok lángba borultak, az épületek összeomlottak. Megszűnt a TV- és rádióadás. A közlekedés leállt, az utcák elnéptelenedtek. Minden modern eszköz használhatatlanná vált.
 Mintha a sötét középkor tért volna vissza egy sokkal pokolibb változatban.
 Zűrzavar lett úrrá az egész világon.
 Az életben maradtak kis csoportokba verődtek és egymással harcolnak a túlélésért. Kevés az élelem, a víz és a biztonságot nyújtó menedék. Ezekért folyik a küzdelem.
 A tomboló vihar, amely az első napokban söpört végig a Földön, mára alábbhagyott, de nem múlt el teljesen: hol vérfagyasztóan dermedt és mozdulatlan a levegő, hol orkán erejű szél süvít végig a romok között.
 Vastag felhőréteg borítja az égboltot. Egyesek szerint, soha többé nem látjuk a Napot..."

Legalább hetente új bejegyzés! (Az érettségi miatt várható némi fennakadás, de igyekszem ezt elkerülni.)

Elektromosság mentesség

Rövid kis rossz hírt kell közölnöm Veletek.

Sajnos kicsiny országunk azon régiójában élek, ahol jelenleg is áramellátási problémákkal küzdenek az emberek. Lakhelyemen jelenleg sincs áram (most is az iskolámból írok), úgyhogy csúszik a heti frissítés.

Remélem, hogy mihamarabb visszatér az elektromosság és folytathatom történeteim közzétételét. : )

Addig is minden jót, és azoknak, akik szintén országunk keleti részében laknak, kitartást a nehéz helyzethez!

Árulás

Az utolsó enter leütése után tudtam, hogy hatalmas hibát követtem el.

Elszállt a szép emlékek mámorító köde, a büszkeség megrészegítő érzése.

Olyan tisztán láttam minden szavam súlyát és árulását, hogy elszörnyedtem saját magamtól.

"Hogy tehettem?!" - csak ez zakatolt az agyamban.

"Azért van a fejed, hogy gondolkozz vele..." - szólt egy gúnyos hang a fejemben. - "Látom nem értetted meg a gondolkozz-mielőtt-kinyitod-a-szád jelentését." - Vagy esetemben gondolkozz-mielőtt-bármit-leírsz-és-elküldessz.

Látnom kellett volna! Látnom kellett volna, hogy minden egyes leírt mondatommal elárulom Őt! Miért nem láttam!? Miért nem figyeltem Rá?! Az Ő érzéseire!

Hogy lehetek ilyen önző...?

"Hogy lehetsz ilyen ostoba?" - szólt az előbbi gúnyos hang. - "Oly nagyra vagy azzal a sok eszeddel... Erre tessék. Végül csak kiderül, hogy egy meggondolatlan, ostoba liba vagy!"

Azt mondta, nem haragszik. Azt mondta, nem gond...

Miért nem hiszek neki?

De ha még el is hiszem, hogy megbocsátott... magamnak akkor sem tudok...

"Túl élénken emlékszel rá, igaz? Túl jól látod, hogy mit nem kellett volna leírnod, IGAZ?! ... És nem mellesleg..."

Igen...

Minden régebbi hibámat látom...

Valahányszor megbántottam...

Valahányszor fájdalmat okoztam neki...

Túl sokszor...

...túl sokszor...

...és ki tudja hányszor bántottam meg úgy, hogy észre sem vettem...

Bár néma lennék, hogy ne tudjam elmondani, azt amit nem szabad. Vagy inkább törnének le az ujjaim, hogy leírni se tudjam!

Bár visszacsinálhatnám...





Durva vagyok, erőszakos vagyok, figyelmetlen vagyok...



VÁLTOZTATNI AKAROK!!!



Istenem, segíts!








Te, aki most olvasod!
Mindenki!

Csak egyet tudok tanácsolni, de ezt fogadd meg, mert semmit, SEMMIT sem lehet ebben az életben semmissé tenni!
"Gondolkodj, mielőtt cselekszel. Gondolkodj, mielőtt beszélsz."

Kínzás

Mindenki ismeri, milyen, amikor valakit kifognak maguknak az emberek és saját örömükre piszkálják, kínozzák a kiszemelt "áldozatot."

Persze ezt sokan nem tapasztalták meg a saját bőrükön...

Azok, akik átélték, milyen az emberek gonosz megjegyzéseinek célkeresztjében lenni, tudják, hogy milyen nehéz ezt elviselni. Természetesen nagyban függ az adott személy karakterétől is, hogy hogyan éli meg a dolgot: vannak, akik látszólag egy vállrándítással elintézik a dolgot, másokat tényleg hidegen hagy a tömeg kegyetlen játéka. Ám vannak, akik gyengék... Nem, nem ez a megfelelő szó rá. Vannak, akik érzékenyebbek.

Nekik sokkal nehezebb eltűrni a kegyetlenkedéseket.

Az ilyen személyeknél, ha túl sokáig tart, vagy túl durva a piszkálás módja, az is előfordulhat, hogy öngyilkosságot követnek el.

Hiába próbálják bizonygatni kínzói, hogy igazán nem volt olyan elviselhetetlen és bántó, amit csináltak, nem menekülhetnek el a felelősség elől. Mert igenis nagy szerepük volt abban, hogy az a személy véget vetett a saját életének.

Egy ismerősöm ezt mondta az öngyilkosságra:

"Sajnos ez a kor egyik sajátossága. Főleg a fejlett társadalmakban." 

Én így válaszoltam neki:

"Nem. Ez az emberek egyik sajátossága. Hogy bár beképzelt módon többnek tituláljuk magunkat az állatoknál, mégis képesek vagyunk valakit addig bántani és kínozni, míg az nem lát más kiutat, csak a halált.

Miért jó ez nekik? Olyan szórakoztató látni más szenvedését? Akkor a sajátjuk miért nem olyan szórakoztató?

Álszentek tömege, akik csak csapatban mernek beszélni, de ha egyedül kell kiállniuk valamiért, csak nyüszítenek és hebegnek. Gyáva népség, akik az ember háta mögött szórnak szitkot a másikra, de mikor szemtől szemben állnak, nem mer a szemébe mondani semmit sem, de mint a kígyó, simulékonyan hízeleg és tekereg, csak ne kelljen szembenéznie a másikkal.

Igen, ilyen az emberek természete. A gyávaság az alapköve, s ez sokakat nem is zavar. De csak egy ember kell, aki kiáll a kínzott mellett. Csak egy ember, aki nem a fülét-farkát behúzva hallgatja, míg mások gúnyt űznek egy emberi lényből.

Egyetlen egy ember.

Mert még ha ez az egy ember nem is képes megállítani gonoszkodásokat, akkor is segíthet az "áldozatnak", hogy kitartson. Ha van valaki, aki kitart mellette és támogatja, az mindennél többet jelent."

Természetesen ott van a család. Ez is sokat jelent. De van, akinek nem olyan a kapcsolata a szüleivel, testvéreivel... Ráadásul a család nincs jelen a kegyetlenkedésekkor (amik a kamaszoknál legtöbbször az iskolában történnek).
Ezért szükséges egy személy ebből a környezetből.




Minden bizonnyal lesznek emberek, akiket hidegen hagy, amit írtam. Mások talán nevetni fognak rajta.

De a véleményem az, hogy ha valaki tényleg többre tartja magát egy állatnál, akkor legalább annyit megtesz, hogy kimarad mások piszkálásából.

"Nem teszek olyat mással, ami nekem is fájna."

Próbáljatok meg eszerint viselkedni.

Tabu

Minden alkotó ember (főleg a kezdők) számára vannak tabuk. Olyan témák, események, alakok, amiket nem szívesen ábrázol. Kívül esik a komfortzónáján.

Többféle oka lehet egy ilyen tabunak: valamilyen múltbeli rossz emlék, ami miatt érzékenyen érinti a dolog, vagy nem mer írni róla, mert valami miatt fél, de az is lehet, hogy egyszerűen nem kedveli az adott dolgot. A lényeg, hogy a tabuval nem szívesen foglalkozik, igyekszek kerülni azt alkotásaiban.

Én magam gyakran látogatom a DeviantArt nevű weboldalt. Ez egy olyan hely, ahová bárki feltöltheti alkotásait (leginkább képekre kell itt gondolni, de találhatsz irodalmi műveket is).

Van több kedvenc művészem is ezen az oldalon. Az egyikük írta a következő tanácsot az egyik "oktatói" alkotásában (rajzokra értve):

"Mindenki gyenge valaminek a rajzolásában. Van akinek, a csendéletek mennek nehezebben, egyeseknek a karakterek, míg másoknak a hátterek. Ahhoz, hogy fejlődhess, olyasmiket is kell rajzolnod, ami gyengébben megy, amit nem kedvelsz.

Kényszerítsd magad, hogy a komfortzónádon kívül alkoss! Egy adott ideig csakis olyasmit rajzolj, ami gyengébben megy és még ha el is keseredsz gyakorlás közben, akkor se add fel! Ne térj vissza a megszokott, kényelmes témáidhoz. Addig ne, amíg be nem fejezted a gyakorlásra kijelölt képedet!

Igen, először nehéz lesz és kellemetlen, de meg fogod látni a végén, hogy mennyit fejlődhetsz ezzel a módszerrel!"

A szöveghez képeket is mellékelt a saját fejlődéséről (a tájképek rajzolását gyakorolta). A különbség az első és utolsó kép között óriási volt...

És ekkor jutott eszembe: igaz-e ez az írásra?

Végül arra jutottam, hogy igen, teljes mértékben alkalmazható az irodalmi alkotások esetében is ez a gyakorlat.

Mindenkinek meg van a maga stílusa és kedvenc műfaja, amiben igazán jót tud alkotni. De ha olyan témában ír az ember, ami kevésbé megy neki, akkor azzal az egész írói stílusát színesebbé és változatosabbá tudja tenni.

Hogy egy érzékletes példával éljek:

Adott egy amatőr művész, aki gyönyörű karaktereket, ruhákat, arckifejezéseket tud rajzolni, de a hátterek megalkotásával már gondban van. Így aztán igyekszik minél egyszerűbb háttereket rajzolni (ha egyáltalán rajzol valamit a háttérbe), hogy ne rontsa az összképet.

Aztán végre ráveszi magát, gyakorol, megállás nélkül csakis háttereket rajzol, s végül ennek eredményeként, a karakterek mögé olyan háttereket tud rajzolni, melyek még jobban kiemelik az karakterek szépségét és rásegítenek a képi hatásra.

Én magam most tervezem beiktatni ezt a gyakorlást. Azt már most megtapasztaltam, hogy igaz a mondás, miszerint "minden kezdet nehéz." Borzasztóan megerőltető átállni egy - most még - kényelmetlen stílusra és témára. Minden szót szinte erőszakkal kell kihúznom magamból. Néha legszívesebben a kukába dobnám az egészet...

De nem adom fel, mert remélem, hogy sikerül fejlődnöm ezzel a módszerrel, s így közelebb juthatok ahhoz, hogy igazi íróvá váljak.