Egy gyilkos születése

Rose kezében remegett a fegyver. A könnyek elhomályosították látását, zihálva szedte a levegőt.

- Mire vársz, angyalom? – vihogott eszelősen Sam. – Tudod a szabályt: vagy te az egyiket, vagy én mindkettőt.

Rose kétségbeesetten rázta meg fejét. Mégis hogyan választhatna az apja és az anyja között? De ha nem dönt, mindketten meghalnak. Ezt nem engedheti!

A könnyek patakokban folytak a szeméből, mellkasából szaggatott nyöszörgés tört fel.

- Tik-tak, tik-tak, kicsi lány. Lassan lejár az időd.

Valóban fogytán volt az ideje. Mégsem tudott választani. Minél jobban kereste a kiutat, minél kétségbeesettebben gondolkodott a megoldáson, annál jobban eluralkodott rajta az őrület.

Aztán hirtelen megszűnt a remegés. Gondolatai nyugodttá váltak, könnyei elapadtak. Agya abbahagyta lázas munkáját. Az őrület hullámai visszahúzódtak, s lassan apjára emelte a pisztolyt.

„Ne!”

Ezzel a néma, egész elméjét betöltő sikollyal tűnt el örökre a kedves és életvidám Rose. Meghúzta a ravaszt és egy halálosan pontos lövést küldött az édesapja szeme közé.

- Gyönyörű! – kiáltott fel Sam, s elégedetten megtapsolta a jelenetet. Nem lehetett tudni, hogy szavait a gyilkosságra, vagy a lányra értette-e. – Tudtam, hogy nem fogsz csalódást okozni, drágám!

Arcán ördögi vigyorral indult el felé. Ám amikor Rose ráemelte tekintetét, ereiben megfagyott a vér, s döbbenten torpant meg.

Sam őrült volt. Ezt ő is tudta, s ennek megfelelően viselkedett. Számára a gyilkolás puszta szórakozás volt, ami mindig örömmel töltötte el torz lelkét. A legjobb mulatság, az ő szavaival élve.

Ám a lány szeméből áradó jeges nyugalom teljesen megbénította. Soha sem látott még ilyet: tökéletesen higgadtan és érzelemmentesen nézett farkasszemet vele, mégis olyan fenyegető aura áradt belőle, ami bárkiből halálos félelmet váltott volna ki.

De ami a legjobban megrémítette Samet, az az őrület teljes hiánya volt. A lány tekintetében intelligencia és hideg számítás tükröződött az elmebaj legkisebb jelé nélkül.

Szótlanul, megfontolt, lassú mozdulattal szegezte a pisztolyt Samre. A férfiból eszement nevetés szakadt ki.

- Csodálatos! Minden elképzelésemet felülmúltad! Áh, az én tökéletes alkotásom... – az utolsó szavakat szinte szeretetteljesen mondta ki.

Rose nem reagált és a fegyvert sem engedte le.

- Ugyan, Rose! Csak nem fogod lelőni a teremtődet? – lépett közelebb magabiztosan a férfi.

Egy apró villanás látszott csak a lány tekintetében. Mielőtt Sam felfoghatta volna, hogy mit jelent, Rose meghúzta a ravaszt. A golyó átlyukasztotta a férfi homlokcsontját, keresztülhatolt az agyán és a tarkóján keresztül távozott, némi vér és agyszövet kíséretében. Azonnal meghalt.

- Kislányom!

Rose édesanyja bénultan nézte végig az eddig lezajlott jelenetet. A lánya viselkedésében végbement változás őt is megdöbbentette. De anyai érzései erősebbek voltak, s magához tért a kábulatból. Nehezen talpra küzdötte magát és botladozva elindult gyermekéhez.

Lánya lassan felé fordította fejét. Arcát ugyanaz a kifejezéstelen ridegség uralta.

- Rose! Jól vagy, kislányom?

Csak pár méter választotta el őket egymástól.

- Nem vagyok Rose.

A szavak olyan hidegen és idegenül csengtek, hogy a szerencsétlen anya döbbenten megtorpanva kereste a hang forrását. Ám rá kellett döbbennie: a rideg szavak a lányától származnak.

- Kincsem! Miről beszélsz?

Az asszony agya leblokkolt. Értett minden egyes szót, de egyszerűen nem tudta felfogni a jelentésüket.

A lány nem válaszolt. Hidegen nézett édesanyja szemébe, akin egyre jobban úrrá lett a félelem és a zavarodottság.

- Rose... – lépett közelebb kétségbeesetten. – Kérlek, ne bolondozz, kislányom! – A hisztéria kezdett úrrá lenni rajta.

- Sajnálom, de nem vagyok a lánya.

A szavakból áradó ridegség és érzéketlenség teljesen összetörte az anyát. Egyetlen éjszaka leforgása alatt elveszített mindenkit, akit szeretett. Térdre esett és fulladozva zokogott. Már nem az a kedves lány állt előtte, akit gyermekeként ismert. Többé már nem.

Rose egy szó nélkül sétált el a zokogó asszony mellett. Még sok dolga volt.

A fejében összeállt tiszta és egyszerű terv rengeteg munkát igényelt. De az eredmény kárpótolni fogja minden fáradozásáért. Ebben biztos volt.

***

Azon az éjszakán sokan haltak meg; ki ártatlanul, ki jogosan. A rendőrség sohasem derített fényt az ügyre. Az egyetlen szemtanú, aki életben maradt, megbomlott elmével ismételgette ugyanazt. Nem lehetett vele normálisan kommunikálni. Csak találgatni tudtak, hogy mi történhetett, s hogy hová tűnt az eszét vesztett nő lánya.

Időről-időre szóbeszédek röppentek fel egy titokzatos gyilkosról, aki módszeresen lemészárolja a város alvilági vezetőit, hullák hadát hagyva maga után. De ezek csak amolyan kósza, városi pletykák, elsuttogott találgatások voltak.

Egy biztos: ezen az elátkozott, véres éjszakán egy olyan rideg és könyörtelen lény született, amilyet még nem látott a világ.






Ez a kis "jelenet" tegnap reggel jutott eszembe, miközben a város felé robogott a buszom. Miközben írtam a történetet, rá kellett döbbennem, hogy befejezésnek, vagy éppenséggel egy homályos kezdésnek remek lenne. Ám önmagában nem alkot kerek egészet. (Legalábbis én így érzem.)

Tehát elhatároztam, hogy amint lesz rá ihletem, megírom az egészet. De  hogy pontosan mi lesz ebből, azt ne kérdezzétek, mert még én sem tudom pontosan. : )

Addig is várom véleményeteket.

(Ui.: Ha nem mertek ide, a blogra hozzászólást írni, szívesen várom a visszajelzéseiteket az e-mail címemre is:   irofiok@gmail.com    : )    )