Eltört kristály

Leomlott palota kövein állok,
a jelenben értelmet nem találok.
Csak zagyva szavak, tarka képek...
"Kinek írod, ha te sem érted?"

Eltört kristály szilánkjának zenéje
cseng fülemben egész este.
Egy világ alkotná újra a romokból,
mit pár év ismét lerombol.

Alkosd, mit lelki szemeddel látsz.
Írd meg, mit írni vágysz.
De szavaid érjenek célba.
Törekedj az egyszerű szóra!

Zavaros ösvény a sorokban,
árva rím lapul a sarokban.
"Nincs rád szükség! Elavult vagy!"
De kegyelmet neki ki ad?
Vagy tán örök feledés sorsa?
Többé ne is lássuk a sorokba'?

Elhagytad, de nem csak őt.
Újítanál, de nincs vésőd.
Rommá lett a régmúlt dicsősége,
Nem hozza vissza ember gőgje.

Tükrödből torzkép vetül vissza.
Benned már semmi sem tiszta.
Tán lesz még ragyogó valaha,
mit ma eltorzít a jelen piszka...

De ne add fel!

Várd ki, mit hoz a jövő!
Remélned, ember, sosem késő.
Új csillag gyúlhat az égre -
Új toll akadhat új kézbe.

Ám addig légy a szikra,
mi a jobb világot elhozza!
Légy a líra tündöklő szava,
a lüktető képzelet maga!

Versednek adj hát értelmet!
Ne bonyolítsd túl az érzelmet!

Hagyd a ködösítést! Embernek írsz most!
--Feladatod, hogy tisztább képet alkoss.--

(Ma még torz,
holnap már tiszta.
Az elmúltat,
Istenem, hozd vissza!)