Csend!

Miután felfedezték a zenében rejlő erőt, azt, hogy szavak nélkül bármit el lehet vele mondani, s így lehetetlen cenzúrázni, a hatalom rettegni kezdett, hogy a "veszélyes elemek" ennek segítségével lázítják fel az eltompult polgárokat.

Ezért meghozták a 88-as számú tiltórendeletet, s oly sok minden után, betiltották a zenét is.

Nem volt elfogadható stílus, megtűrhető dallam. Tiltottak és megsemmisítettek mindent, ami csak zene hallgatására vagy képzésére alkalmas volt. Tilos volt énekelni, dobolni, dúdolni, fütyülni.

Azt, aki megszegte a törvényt, börtönbe zárták és kegyetlenül megbüntették. Senki sem tudta, hogy pontosan mit tesznek az elkapott emberekkel, de mikor kikerültek, már nem voltak ugyanazok, mint előtte.

A rendelet meghozatalának első heteiben kegyetlen tisztogatás kezdődött. Átkutattak minden házat és elvittek mindent, amit törvénytelennek ítéltek. Azokat az énekeseket, zenészeket, dalszerzőket, karmestereket és minden egyéb, zenével foglalkozó embert, akik felháborodásukban szót emeltek a törvény ellen, lecsukták.

Talán sokan azt gondolnák, hogy ez a lépés, a 88-as számú tiltórendelet minden polgárból felháborodást és tiltakozást váltott ki. De nem így történt. Az rendeletet orvosi és tudományos tételekkel alátámasztott magyarázattal adták közre. A televízióból, rádióból, újságokból (melyek már évek óta a cenzúra nyomása alatt dolgoztak) folyamatosan a tiltás létjogosultságát és a zene káros hatásait szajkózták. Órákon át csak erről beszéltek és példákat is hoztak, főleg a 20. századból és a 21. század elejéről.

Az emberek pedig lenyelték, amit a szájukban nyomtak.

Így aztán a 88-as számú rendeletet nagyobb zavargások nélkül, sikeresen érvényre juttatta a rendszer. Ugyanúgy, ahogy az ezt megelőző 87-et is.

Azóta évek teltek el. Az én generációm még sohasem hallott zeneszót. Nem tudjuk, hogy milyen lehet egy dallamot hallgatva sírva fakadni, vagy egy csodás ritmusra táncolni. Nem ismerjük azt a különleges érzést, amit az elődeink, akik még emlékeznek rá, hogy mi az a zene.

Mi csak egy dolgot ismerünk.

A csendet.

A mélységes csendet és a vágyat, hogy egyszer szabadon énekelhessünk. Örömünkben. Bánatunkban. Mindig.

Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

 - Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

A királyfira mosolyogtam. Olyan szép nagy gesztenye szemei voltak és aranyló haja. Meg a szája! Hát az olyan volt, mint a meggy nyáron, mikor már nem zöld, hanem piros és szabad belőle enni. Csak az ő szája nem tűnt olyan savanyúnak. Mert a meggyet azért nem szeretem, mert az savanyú. De a színe szép.

A kezem a tenyerébe tettem, mint ahogy a hercegnők szokták a mesékben, ha a herceg felkéri őket táncolni. Olyan kecsesen, ahogy kell, de nem kényesen, mert Fanni mindig kényeskedik és azt nem szeretem. Meg hát olyan ruha is volt rajtam, olyan szép kék báli ruha, olyan táncolós. Csak ott a közepén, a pocakomnál volt foltos és szakadt egy picit. De majd Mami megvarrja, mert nekem olyan anyukám van, hogy bármit meg tud varrni!

A királyfi közben a táncparkettre vezetett, de úgy ám, hogy észre sem vettem és ahogy elkezdődött a zene, táncolni kezdtünk. Nagyon értett hozzá. Biztosan sokszor csinálta már.

- Sokszor táncoltál már? - Azért megkérdeztem.

- Igen. Nagyon sokszor - szólt komoran.

Bólintottam, de azért elgondolkoztam, hogy mennyi lehet az a nagyon sok. Vajon olyan sok, mint a levél a fákon, vagy inkább olyan sok, mint a ragyogó csillagok az égen? Meg is kérdeztem:

- Mennyire sokszor? Mint a fák levelei, vagy mint a csillagok az égen?

- Többször, mint ahány csillag van az égen - válaszolt mosolyogva.

- Ó! Hát az akkor tényleg nagyon sok lehet... - Aztán megint elgondolkodtam. - Nem fáradtál még el ennyi tánc után?

- Nem.

- Miért nem? - kérdeztem kíváncsian.

- Mert ez a dolgom.

Bólintottam és hallgattam egy kicsit. Az járt a fejemben, hogyha a hercegnek a táncolás a dolga és ezért nem fárad el, akkor hogy lehet, hogy a Mami mégis elfárad?

Talán ez azért van, mert neki sok dolga van, mert ott van Fanni meg én, meg a munka, ami sokáig tart és nem látom, meg a lakásos munka, amit látok, meg még az a sok dolog, amikor Anya azt mondja, hogy "most nem érek rá". Ha a Maminak csak egy dolga lenne, mint a hercegnek, akkor biztos nem fáradna el...

Ahogy a Mamira gondoltam, hirtelen nagyon fájni kezdett a mellkasom. Szorított, mintha kicsi lenne és nem kaptam levegőt. Fújtattam és prüszköltem, de nem lett jobb.

Hiányzott a Mami...

- Hiányzik az Anyu - mondtam sírós hangon. - Mikor láthatom? - Én nem akartam sírni, mert én kemény lány vagyok, a legkeményebb az oviban, de valami nagyon kaparta és szorította a torkom. Néztem a királyfit, de nem válaszolt. - Miért nem válaszolsz? - Megint csendben maradt. Nagyra nyíltak a szemeim. - A Mami nem jön velem? - kérdeztem rémülten.

- Nem, nem jön veled.

- De akkor mi lesz vele?!

- Éli tovább az életét.

Éles fájdalmat éreztem itt belül, a mellkasomban.

- Fogok neki hiányozni? - kérdeztem a könnyeimmel küzdve.

- Igen.

Picit enyhült a fájdalom, de azért még mindig fájt.

Aztán csak néztem a herceget. Most láttam meg igazán, hogy milyen csúnya és rút az arca. Olyan volt, mint egy koponya és a szemének a helye is üres volt. Nagyon ijesztő volt ránézni. Nem csoda, hogy szegény eltakarta magát. Kicsit megsajnáltam, amiért ilyen csúnya. Biztos nehéz lehet neki.

Aztán lehajtottam a fejem és Anyára gondoltam:

- Meg fogja érteni?

A királyfi elgondolkodott.

- Talán majd egyszer, sok év múlva.

Bólintottam.

Szerettem volna megmondani Anyunak, hogy nincs semmi baj és hogy jól vagyok. Nem akartam, hogy szomorú legyen és hogy aggódjon.

De majd egyszer újra találkozunk, és akkor odaszaladok hozzá és megölelem. Az ölébe fog venni és úgy fog ringatni, mint ahogy esténként szokott. És akkor majd elmondom neki, hogy mennyire nagyon nagyon szeretem és hogy minden rendben van, mert most már itt vagyok és vigyázok rá, hogy ne legyen többet szomorú.

- Megmondod Fanninak, hogy vigyázzon Anyura helyettem is? - kérdeztem a királyfitól. - Kényeskedik az igaz, de igaziból jó kislány.

- Igen, megmondom - szólt kicsit mosolyogva a herceg.

- Köszönöm! - mosolyogtam vidáman.

Aztán Mami ölelésére gondolva vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole (ezt olvasod)

Nem marad más...

Amikor a düh elpárolog, nem marad más, csak a fájdalom.