2012. július 27.

Karakterek: Phobia

"Mindenki fél valamitől."

Félhetsz a sötéttől, félhetsz a pókoktól, félhetsz a zárt helyektől. Félhetsz a tűztől, félhetsz a kígyóktól, vagy a víztől.

Bármi legyen is az, nincs ember a Földön, aki ne félne valamitől. Aki mégis ezt állítja, az hazudik, s ő fél a legjobban. Annyira, hogy még magának sem meri bevallani. Inkább letagadja.

De létezik egyetlen egy személy, aki nem fél. Akinek léte a kín, mert ő maga a rettegés, aki sohasem érzett félelmet, mégis pontosan tudja, hogy milyen az, s mindenkinél jobban ismeri.

Ő Phobia, minden kínok és félelmek mestere.

Bárki lelkébe belelát, megtalálja a félelem legkisebb csíráját is, s óriásivá növeszti azt! Élvezettel fürdik mások kétségbeesésének hullámaiban, örömmel szívja be a rettegés illatát, kacagva nézi, ahogy az emberek a kínok kínját élik át.

Ő Alastor, a pokol főhóhérának lánya, a kínzások mestere. Még fajtája sincs biztonságban tőle...

 -----------------------------------------------------------------------------------------------


Phobia az egyik regényem szereplője.
Erős, okos, magabiztos démon. Imád másokat kínozni és halálos félelmet kelteni bennük. Előszeretettel szórakozik az emberekkel. Többségüket lenézi, szánalmas kreatúráknak tartja őket.
Jellemző rá, vérfagyasztó, ördögi mosolya és az a nyugalom, amit még a legveszélyesebb helyzetekben is megőriz.
Ám ha friss félelem szagát érzi a közelben, nyugalma eltűnik, s gyermeki izgatottság lesz úrrá rajta.
Egyébként igen vidám természetű, főleg, ha mások szenvedésének szemtanúja.

Valójában egy Eszter nevű lány démoni énje, mivel Eszter Alastornak, a nagy hatalmú démonnak és egy embernőnek a gyermeke.
Éppen ezért Phobia (a kegyetlenkedések ellenére is) több emberi érzéssel rendelkezik, mint egy tiszta vérű démon. Ez leginkább Eszterrel való kapcsolatában mutatkozik meg.

Mivel egy testen "osztoznak", tudnak kommunikálni (beszélgetni) egymással. Mindent érzékelnek, amit a másik (beleértve ebbe a fizikai fájdalmakat és az érzelmeket) függetlenül attól, hogy Phobia vagy Eszter irányítja testüket. Bár Phobia képes lenne rá, sohasem tört a "felszínre" erőszakkal.

Rövid történetük:
Alastor, a pokol főhóhéra és "rendfenntartója" megunva otthonát és a mindennapos teendőket, úgy döntött, kirándul egyet az emberek világában, amolyan nyaralásképpen (mert valljuk be, több ezer évig robotolni és dolgozni igen csak fárasztó, nem?).

Célja nem az emberek tömeges mészárlása volt. Persze, ha kedve támadt egy kis gyilkolásra, kínzásra, nem fogta vissza magát, de valójában látni szerette volna, hogy mennyit változott az emberi világ, mióta utoljára elhagyta.

Természetesen pár ezer év alatt rendesen megfordult világunk, így aztán bőven volt látni valója Alastornak. S bolyongásai során megakadt a szeme egy gyenge embernőn, akinek a neve Anna volt. Azt hiszem a többit már a többség kitalálja... A lényeg, hogy míg Alastor az emberek világában tartózkodott, vissza-vissza járt ehhez az Anna nevű nőhöz.

Végül Alastor visszatért Iblis Araziba, a démonok világába, de úgy, hogy fogalma sem volt róla, Anna állapotos. Miután a démon eltűnt a nő életéből, Anna még a baba születése előtt összeházasodott egy Tamás nevű férfival, aki sajátjaként nevelte Esztert. Ám pár évvel később a férfit brutálisan meggyilkolták. Holttestét Anna és a Eszter találták meg.

A holttest látványa miatt Anna egy időre elmegyógyintézetbe került. Ebben az időszakban Anna szülei vigyáztak Eszterre. A kislány a nagyszülőknél töltött hónapok alatt ismerte meg Lilit, aki később a legjobb barátnője lett.

Mivel Eszter a gyilkosság idején még csak kisgyerek volt (olyan 4-5 éves lehetett), ezért nem emlékszik jól az akkoriban történtekre. Valójában Lili segítette át őt a legnehezebb időszakon. De időnként rémálmai vannak.

Végül Annát kiengedték a zárt osztályról, de kötelezően felülvizsgálatra kell járnia meghatározott időközönként. Anya és lánya kettesben folytatták életüket.

Telt-múlt az idő, Annáék élete átlagossá vált. Bár a brutális gyilkosság mély nyomot hagyott mindkettőjükben, az évek lassan begyógyították a sebeket.

Ám Eszter középiskolás korában újabb nem várt esemény történt: Alastor Eszterért küldött két démont, akiknek feladata az volt, hogy "haza" hozzák a lányt.

Ez az elrablás több okból történt.
Először is Alastor maga mellé akarta venni lányát, hogy felélessze annak démoni énjét egy rituálé keretében és kiképezze méltó utódjául.
Másrészt az emberek világa ellen nagyszabású támadást terveztek a démonhercegek, s így veszélybe került volna Eszter is.

Így került át Eszter Iblis Araziba, a démonok világába, ahol először mutatkozott meg Phobia.

-----------------------------------------------------------------------------------------------


Az alábbi jelenet Phobia belépője a regényben. A helyszín Alastor palotája. Ekkor még Eszter nem találkozott személyesen apjával. Egy kisebb vita alakul ki közte és Lilith között. (Igen, a név nem véletlen. ; )   )
Még mindenki abban a hitben van, hogy fel kell éleszteni Eszter démoni énjét, mivel az mélyen szunnyad a lányban. Továbbá abban is mindenki biztos, hogy Eszternek fogalma sincs a benne lakozó lényről...

 Részlet A pokol kapuja című regényből:
"- Tudod milyen nehéz volt évekig úgy tenni, mintha a barátod volnék? Mintha kedvelnélek? – kiabált szárnyait csattogtatva Lilith. - Undorodtam a belőled áradó tömény emberszagtól! A hányinger kerülgetett valahányszor a közeledben kellett lennem! Ráadásul még az emberek között is az egyik legszánalmasabb senki vagy! Tudtam, hogy ott van benned Alastor démoni vére, ami csak arra vár, hogy végre kitörhessen belőled, de sohasem engedted át a démoni énednek a gyeplőt! Fogalmad sem volt róla, hogy benned van! Tudod mekkora felüdülés volt, mikor végre, ha csak egy pillanatig is, de érezhettem a démoni erőd illatát? Már alig várom, hogy elvégezzék a szertartást és te örökre eltűnj!

- Sajnálom, Lilith, hogy ilyen sokáig kellett szenvedned. Ugyanakkor – szólt Eszter vérfagyasztó hangon -, kénytelen vagyok felvilágosítani téged, hogy számos dologban tévedtél. Tényleg azt hitted, hogy nem tudom, mi lakik bennem? Komolyan azt gondoltad, hogy sohasem engedtem szabadjára? Nos, ki kell, hogy ábrándítsalak. A mostohaapám halála óta tudom, hogy félig valami más vagyok. Azt is tudtam, hogy az az ember nem a valódi apám volt. Igen – szólt fagyosan Lilith döbbent arcát látva -, jól hallottad. De tudod mit? Mivel ennyire undorodsz tőlem és utálsz, inkább hagyom, hogy az általad hőn áhított énemmel beszélgess.

Semmiből támadt jeges szél süvített végig a termen, majd a tiszta, nyers démoni energia megtöltötte az egész helyiséget. Az őrök fulladozva kaptak torkukhoz és térdre estek. Lilith is csak nagy erőfeszítések árán tudott talpon maradni. Az energia mennyisége fokozatosan csökkent, majd minden visszaállt a pár másodperccel ezelőtti rendbe, mintha mi sem történt volna.

- Hell-ó Lilith! – Eszter arcán ördögi vigyor terült el, szemében szadista fény villant. – Mi az? Nem is örülsz, hogy látsz? - A démonnő megszólalni sem tudott az elképedéstől. - Igazán hízelgő, hogy ennyire szerettél volna találkozni velem – Kecsesen közelebb lépett hozzá, kezét lassan Lilith a nyakára téve. – De ha még egyszer fenyegetni mered Esztert – folytatta kuncogva, majd a démonnő fülébe suttogta -, kitépem a szíved és megeszem reggelire.

- Ki vagy te? – kérdezte Lilith halálra váltan.

- Ó! Hiszen teljesen megfeledkeztem a jó modorról – Hátra lépett és színpadiasan meghajolt. – A nevem Phobia, minden kínok és félelmek mestere."

 -----------------------------------------------------------------------------------------------


Nem tudom, kinek, hogy tetszett Phobia karaktere.

De azt be kell vallanom, hogy nekem a kedvenc karakterem az eddig megalkotottak közül. Ezért is került sor erre a kis bemutatóra.

A jövőben várható még hasonló jellegű leírás... azt hiszem a következő karakter Carla Stein, a Rock'e'Stein Pub tulajdonosa lesz. ; )

2012. július 18.

Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo

 - Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

 - Egy frászt! - löktem el durván a felém nyújtott kecses, fehér kezet. -  Tudom ki vagy! - ordítottam hevesen. - Takarodj a közelemből!

A gyönyörű, fekete hajú szépség arcán nem látszott meglepődés. Méltóságteljesen kihúzta magát, hátralökte vállára omló fürtjeit és kihívóan rám nézett.

- Ha valóban tudod, hogy ki vagyok, azt is tudnod kell, hogy nincs választásod - hangja nyugodt volt, számomra mégis gúnyosan csengett.

- Fenéket! Hagyj békén és zaklass mást!

- Sajnálom - Lépett közelebb hozzám. - Most rajtad a sor. - Egyik kezemet derekára, másikat pedig tenyerébe helyezte.

Hiába próbáltam elfordulni, elrohanni tőle... Hiába próbáltam kitépni kezemet karmai közül... Minden idegszálam azt sikoltotta, hogy fussak, meneküljek, ahogy csak bírok! ...Mégsem tudtam megmozdulni.

- Te aljas rohadék! - kiáltottam tehetetlenségemben, miközben a táncparkett közepére sétáltunk. - Eressz el!

Rettegve némultam el, ahogy a zene első dallamai felhangzottak.

- Itt a vége - szólt partnerem, s mintha most szomorúság csendült volna a hangjában. - Te is tudod. Hiszen okos fiú vagy.

Iszonyodva néztem gyönyörű arcát, melyen most átsejlettek igazi vonásai: borzalmas látvány volt ennek a szépségnek az álcája alatt megpillantani azt az iszonyatos rémpofát, azt az aszott koponyát, aminek láttára felfordul az ember gyomra, s a félelemtől őrület lesz úrrá rajta.

Vérfagyasztó kiáltást hallottam. Riadtan kerestem a hang forrását, de rá kellett döbbennem, hogy az tőlem származik.

Szégyenpír öntötte el arcomat. Előbbi rémületem vad dühbe csapott át.

- ENGEDJ EL, TE ROHADÉK! - ordítottam teli torokból. - NEM HALLOD?! AZT MONDTAM, ERESSZ EL! MOST!!!

Ám Ő nem engedett el. Meg se rezzent heves kitörésem, eszeveszett dühöm láttán. Némán fojtatta a táncot, mit sem törődve szánalmas vergődésemmel.

Én pedig tombolva, dühöngve vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.




A sorozat részei: