Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

 - Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

A királyfira mosolyogtam. Olyan szép nagy gesztenye szemei voltak és aranyló haja. Meg a szája! Hát az olyan volt, mint a meggy nyáron, mikor már nem zöld, hanem piros és szabad belőle enni. Csak az ő szája nem tűnt olyan savanyúnak. Mert a meggyet azért nem szeretem, mert az savanyú. De a színe szép.

A kezem a tenyerébe tettem, mint ahogy a hercegnők szokták a mesékben, ha a herceg felkéri őket táncolni. Olyan kecsesen, ahogy kell, de nem kényesen, mert Fanni mindig kényeskedik és azt nem szeretem. Meg hát olyan ruha is volt rajtam, olyan szép kék báli ruha, olyan táncolós. Csak ott a közepén, a pocakomnál volt foltos és szakadt egy picit. De majd Mami megvarrja, mert nekem olyan anyukám van, hogy bármit meg tud varrni!

A királyfi közben a táncparkettre vezetett, de úgy ám, hogy észre sem vettem és ahogy elkezdődött a zene, táncolni kezdtünk. Nagyon értett hozzá. Biztosan sokszor csinálta már.

- Sokszor táncoltál már? - Azért megkérdeztem.

- Igen. Nagyon sokszor - szólt komoran.

Bólintottam, de azért elgondolkoztam, hogy mennyi lehet az a nagyon sok. Vajon olyan sok, mint a levél a fákon, vagy inkább olyan sok, mint a ragyogó csillagok az égen? Meg is kérdeztem:

- Mennyire sokszor? Mint a fák levelei, vagy mint a csillagok az égen?

- Többször, mint ahány csillag van az égen - válaszolt mosolyogva.

- Ó! Hát az akkor tényleg nagyon sok lehet... - Aztán megint elgondolkodtam. - Nem fáradtál még el ennyi tánc után?

- Nem.

- Miért nem? - kérdeztem kíváncsian.

- Mert ez a dolgom.

Bólintottam és hallgattam egy kicsit. Az járt a fejemben, hogyha a hercegnek a táncolás a dolga és ezért nem fárad el, akkor hogy lehet, hogy a Mami mégis elfárad?

Talán ez azért van, mert neki sok dolga van, mert ott van Fanni meg én, meg a munka, ami sokáig tart és nem látom, meg a lakásos munka, amit látok, meg még az a sok dolog, amikor Anya azt mondja, hogy "most nem érek rá". Ha a Maminak csak egy dolga lenne, mint a hercegnek, akkor biztos nem fáradna el...

Ahogy a Mamira gondoltam, hirtelen nagyon fájni kezdett a mellkasom. Szorított, mintha kicsi lenne és nem kaptam levegőt. Fújtattam és prüszköltem, de nem lett jobb.

Hiányzott a Mami...

- Hiányzik az Anyu - mondtam sírós hangon. - Mikor láthatom? - Én nem akartam sírni, mert én kemény lány vagyok, a legkeményebb az oviban, de valami nagyon kaparta és szorította a torkom. Néztem a királyfit, de nem válaszolt. - Miért nem válaszolsz? - Megint csendben maradt. Nagyra nyíltak a szemeim. - A Mami nem jön velem? - kérdeztem rémülten.

- Nem, nem jön veled.

- De akkor mi lesz vele?!

- Éli tovább az életét.

Éles fájdalmat éreztem itt belül, a mellkasomban.

- Fogok neki hiányozni? - kérdeztem a könnyeimmel küzdve.

- Igen.

Picit enyhült a fájdalom, de azért még mindig fájt.

Aztán csak néztem a herceget. Most láttam meg igazán, hogy milyen csúnya és rút az arca. Olyan volt, mint egy koponya és a szemének a helye is üres volt. Nagyon ijesztő volt ránézni. Nem csoda, hogy szegény eltakarta magát. Kicsit megsajnáltam, amiért ilyen csúnya. Biztos nehéz lehet neki.

Aztán lehajtottam a fejem és Anyára gondoltam:

- Meg fogja érteni?

A királyfi elgondolkodott.

- Talán majd egyszer, sok év múlva.

Bólintottam.

Szerettem volna megmondani Anyunak, hogy nincs semmi baj és hogy jól vagyok. Nem akartam, hogy szomorú legyen és hogy aggódjon.

De majd egyszer újra találkozunk, és akkor odaszaladok hozzá és megölelem. Az ölébe fog venni és úgy fog ringatni, mint ahogy esténként szokott. És akkor majd elmondom neki, hogy mennyire nagyon nagyon szeretem és hogy minden rendben van, mert most már itt vagyok és vigyázok rá, hogy ne legyen többet szomorú.

- Megmondod Fanninak, hogy vigyázzon Anyura helyettem is? - kérdeztem a királyfitól. - Kényeskedik az igaz, de igaziból jó kislány.

- Igen, megmondom - szólt kicsit mosolyogva a herceg.

- Köszönöm! - mosolyogtam vidáman.

Aztán Mami ölelésére gondolva vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole (ezt olvasod)

Nem marad más...

Amikor a düh elpárolog, nem marad más, csak a fájdalom.

Arcod könyve

Helló mindenkinek!

A blog lassan másfél éve, hogy működésbe lépett. 2012. januárjában hoztam létre a Rock'e'Steint. Azóta kikerült 57 bejegyzés, kaptam jó pár kommentet és több mint 3000 megtekintést.

Köszönöm minden kedves olvasómnak ezt! : )

S mivel már ennyi ideje működik a blog, ezért úgy döntöttem, hogy létrehozok egy facebookos oldalt neki! Itt érhetitek el: Rock'e'Stein a facebookon

Tekintettel új olvasóimra, a facebook oldalon az első bejegyzéstől kezdve mindegyiket belinkelem. Minden nap egyet. : )

Továbbá valószínűleg észrevettétek, hogy egy kis kinézetbeli átalakítás történt az oldalon a fejléc lecserélésével és egy új menüpont, az "Információk" bekerülésével. Utóbbi a blogra vonatkozó általános tudnivalókat és az elérhetőségeimet tartalmazza, amiken keresztül felvehetitek velem a kapcsolatot bármilyen ügyben.

Ezenkívül pedig kíváncsi vagyok a véleményetekre a fejléccel kapcsolatban. Nektek hogy tetszik az új kép?
 

Jó olvasást és szórakozást mindenkinek a Rock'e'Steinen! : )

Jelentés

Jó napot mindenkinek!

Meglehetősen régen jelentkeztem már prózai alkotással. Be kell vallanom őszintén, hogy sajnos eddig nem volt ihletem sem régebbi történetet folytatni, sem újat kitalálni. Hál' Istennek, most végre megtört a jég és (mint ahogy az 1. részét már olvashatjátok is) új történet jutott eszembe.

A címe: A hazug

Főszereplőnk Sára, egy 17 éves lány, aki megrögzött hazudozó és egyetlen szórakozása az írás. A novella az ő rövid történetét meséli el 5 részben. ("Ne feledd! Könnyű elveszni a hazugságok tengerében, s szem elől téveszteni az igazság jelzőfényét.")

Az 5 rész külön-külön címet is kapott:

1. Unalom
2. Hirtelen váltás
3. Cseberből vödörbe
4. Ki vagyok én?
5. A szabadság ára

Tekintettel jelenlegi elfoglaltságaimra és ihletem változó kedvére, csupán annyit ígérek a következő részek publikálásával kapcsolatban, hogy amint elkészültem eggyel, azonnal felkerül a blogra, hogy minél előbb láthassátok a folytatást.

Jó olvasást!

Még egy kis technikai infó a bloggal kapcsolatban:

Akik régebben olvassák a Rock'e'Steint azoknak feltűnhetett, hogy a fejléc alatt létrehoztam egy menüt. Ennek pontjairól szeretnék rövid ismertetőt írni:

• Főoldal: itt találjátok az összes bejegyzésemet, minden témában/címkével, időrendben (a legújabb van legfelül).
• Sidetalk: olyan bejegyzések, melyekben én, az alkotó közvetlenül hozzátok, Olvasókhoz szólok. Általában valamilyen "közérdekű" információt (bloggal, vagy történeteimmel kapcsolatban), a gondolataimat, érzéseimet közlöm veletek az ilyen címkével ellátott bejegyzésekben.
• Dance Macabre: első sorozatom. Mint a névből is kitalálható, haláltáncokról szólnak az egyes részek. A Nyitánnyal kezdődik és sorrendben folytatódik a Táncokkal (1., 2., 3., ...), majd a Fináléval fog lezárulni. A menüpontra kattintva a legutolsó részt találjátok legfelül, és a Nyitányt legalul.
• A hazug: legújabb novellám. Azért került a menüre, mert ezt is több részre szedtem a hosszára való tekintettel. Mint fentebb említettem, 5 részből fog állni. (Időrendben találjátok őket, a legújabbal kezdve.)
• Versek: mivel alapvetően a próza az én műfajom, ezért a lírámnak külön menüpontot adtam. Szintén a legújabb van legfelül, és a legrégebbit találjátok a lap alján.

Újabb sorozatok esetén tovább bővül a menüsor a könnyebb áttekinthetőség kedvéért.

További jó szórakozást a Rock'e'Steinen!

Szép napot!

Annamária,

a Rock'e'Stein alkotója

A hazug - 1. Unalom

A hazug

  1. Unalom

 - Sára! Merre jártál? – bukkant fel az előszobában édesanyja türelmetlenül. – Már több mint három órája haza kellett volna érned!

 - Bocsánat, anya, a késésért! – szólt bűntudatosan a tizenhét éves lány. - A könyvtárban voltam tanulni és kivenni pár könyvet.

 - Miért nem szóltál telefonon, hogy késni fogsz?

 - Lemerült a telefonom – halászta elő zsebéből használhatatlan mobilját Sára.

 - Jaj, édesem, legközelebb ügyelj jobban a dolgaidra! Majdnem halálra aggódtam magam! – sóhajtott nagyot édesanyja. – Pakold el a holmidat és öltözz át. Mindjárt kész a vacsora.

 Sára mozdulatlanul nézte, ahogy anyja visszamegy a konyhába. Megint hazudott. Valójában egy vadidegen sráccal töltötte a délutánt, aki csak úgy leszólította az utcán. Meghívta egy fagyira és jót beszélgettek. A számát végül nem kérte el a fiú, de egyébként sem adta volna meg az igazit. Mondott volna egy nem létező telefonszámot és mosolyogva azzal búcsúzott volna, hogy várja a hívását.

 Nem ez volt az első eset, hogy Sára gondolkodás nélkül hazudott az édesanyjának. Az igazság az, hogy a szokásává vált. Sok-sok évvel ezelőtt jött rá, hogy gyakran egyszerűbb, ha a valóság helyett kitalál egy könnyen elfogadható, de nem ellenőrizhető hazugságot. Természetesen volt, amikor rizikósabb helyzetbe került és merészebbet kellett füllentenie, de eddig még sohasem bukott le.

 Ám Sára nem csak az édesanyjának hazudozott évek óta. Iskolatársainak, tanárainak, barátainak és rokonainak is elferdítette a valóságot, ha úgy hozta a kedve, vagy az érdeke. Soha senki nem jött rá, hogy a szemébe hazudik mindenkinek, válogatás nélkül.

 Lassan lépett előre, komótos mozdulatokkal. Az, hogy nap nap után ugyanazt kellett végigcsinálnia, borzalmasan untatta. Ez volt hazugságainak másik oka. Egy-két füllentés itt, egy-két ferdítés ott és máris izgalmasabbnak tűnik az élet.

 Felsétált az emeletre és becsukta maga mögött az ajtót. Baloldalon, a távolabbi sarokban az íróasztala állt. Rajta katonás rend és tisztaság uralkodott. Az íróasztal mellett, a Sárához közelebbi sarokban állt a ruhásszekrény. Jobbra az ágy helyezkedett el, mellette egy kis éjjeliszekrény lámpával. A falakon nem voltak képek vagy poszterek. A faparkettát borító szőnyeg színe is visszafogott, szolid volt. Alapvetően az egész szoba a tisztaság és fegyelem érzését keltette a látogatóban.

 Sára utálta a szobáját. Az édesanyja ízlését tükrözte, nem a sajátját. Igaz, sohasem kérdezte meg tőle, hogy kirakhat-e képeket vagy, hogy átrendezheti-e a bútorokat. De tudta, hogy fölösleges lenne ilyet tennie, hiszen biztos volt benne, hogy a válasz "nem" lenne.

 A szobáján kívül bőven akadt még más is, amit utált. Például a nevét. A szánalmas, egyszerű, lehangoló nevét. De haját sem szerette. "Mégis ki visel mostanság ilyen undorító bubifrizurát?" – szokta kérdezni magától elszörnyedve.

 Ám sohasem beszélt édesanyjának ezekről az érzéseiről. Kicsi volt még, mikor megtanulta, hogy ha őszintén beszél a gondolatairól, akkor csak elutasításban és szidásban lesz része. Ezért soha többet nem panaszkodott és nem kért semmit sem.

 Lassan az asztalához lépett és ledobta a táskáját. Kihúzta a legfelső fiókot. Kotorászott kicsit, majd egy vastag spirálfüzetet húzott elő. Látszott rajta, hogy sokat használják. A borítója összerongyolódott, a lapjai szamárfülesek voltak. Az egyszerű, kék füzeten a következő cím állt: "Jegyzetek". Bár ez az egyszerű név nem sejtette, de belül Sára kitalált történetei lapultak. Ez volt az egyetlen dolog, amiben örömét lelte. Képzelete segítségével csodálatos dolgokat élt át. Sokkal csodálatosabbakat, mint életében. Hazugságainak hasznát vette történeteiben és fordítva: fantáziájának hála tudott ilyen mesterien hazudni.

 De mindennek volt hátulütője is. Valódi barátai sohasem voltak. Senki sem ismerete őt igazán. Saját maga alkotta fal választotta el a többi embertől. Egy fal, ami a hazugságaiból épült. Már olyan régóta volt élete része az igazság elferdítése, hogy úgy érezte, ha akarna, sem tudna már igazat mondani.

 - Sára! – hallotta meg édesanyja kiáltását a földszintről. - Kész a vacsora! Gyere!

 Lassan felállt az asztalától és ledobálta az ágyára ruháit. Felvette az otthoni szerelését és még egy utolsó pillantást vetett a füzetére, mintha azon gondolkodna, hogy biztonságban lesz-e, míg távol van. Pár másodperces tétovázás után az ajtóhoz lépett és lement a konyhába vacsorázni.

***

 Besötétedett, mire Sára minden teendőjével végzett és megfürdött. Bágyadtan nézett ébresztőórájára. A piros számok szerint két perc múlva lesz tíz óra. Tudta, hogy ha nem fekszik le aludni, fáradt lesz másnap. Az asztalán heverő kék füzetre pillantott.

 "Ma még ki sem nyitottam."

 Lassan kihúzta a székét és leült. Kinyitotta az első oldalon, majd óvatosan lapozni kezdett, szemével átfutva minden oldalt.

 "Nem sokára vége" – gondolta egykedvűen. – "Kicsit sajnálom, de egyszer mindennek véget kell érnie." – Felnézett az asztali lámpa fényébe. – "Vajon miről fogok írni ezután?"

 Az utolsó írott oldalhoz lapozott és elolvasta tartalmát, hogy felvegye a történet fonalát. Kedvenc ceruzáját kezébe véve egy pillanatra megállt a papír felett, majd hevesen körmölni kezdett, ahogy képzelete szárnyra kapott.

 Nem vette észre, hogy hogyan repülnek el a percek, majd az órák. Mire észbe kapott, bőven elmúlt éjfél, sőt, már éjjel két óra felé járt az idő. Megdörzsölte fáradt szemeit, majd füzetét besüllyesztette az asztal fiókjába és a villanyt leoltva elnyúlt kényelmes ágyán.

 Mire elhelyezkedett, már álomba is zuhant.

Eltört kristály

Leomlott palota kövein állok,
a jelenben értelmet nem találok.
Csak zagyva szavak, tarka képek...
"Kinek írod, ha te sem érted?"

Eltört kristály szilánkjának zenéje
cseng fülemben egész este.
Egy világ alkotná újra a romokból,
mit pár év ismét lerombol.

Alkosd, mit lelki szemeddel látsz.
Írd meg, mit írni vágysz.
De szavaid érjenek célba.
Törekedj az egyszerű szóra!

Zavaros ösvény a sorokban,
árva rím lapul a sarokban.
"Nincs rád szükség! Elavult vagy!"
De kegyelmet neki ki ad?
Vagy tán örök feledés sorsa?
Többé ne is lássuk a sorokba'?

Elhagytad, de nem csak őt.
Újítanál, de nincs vésőd.
Rommá lett a régmúlt dicsősége,
Nem hozza vissza ember gőgje.

Tükrödből torzkép vetül vissza.
Benned már semmi sem tiszta.
Tán lesz még ragyogó valaha,
mit ma eltorzít a jelen piszka...

De ne add fel!

Várd ki, mit hoz a jövő!
Remélned, ember, sosem késő.
Új csillag gyúlhat az égre -
Új toll akadhat új kézbe.

Ám addig légy a szikra,
mi a jobb világot elhozza!
Légy a líra tündöklő szava,
a lüktető képzelet maga!

Versednek adj hát értelmet!
Ne bonyolítsd túl az érzelmet!

Hagyd a ködösítést! Embernek írsz most!
--Feladatod, hogy tisztább képet alkoss.--

(Ma még torz,
holnap már tiszta.
Az elmúltat,
Istenem, hozd vissza!)