Tudjátok, alapvetően én eléggé sokat beszélek. Olyannyira, hogy néha az már engem is idegesít. Az ismerőseim és a családom nem egyszer rám szóltak terjengős beszédstílusom miatt. Úgyhogy elhatároztam, hogy igyekszem majd kevesebbet jártatni a számat, és csak a lényegre szorítkozni beszéd közben.
Hébe-hóba sikerült is elérnem célomat. Már éppen kezdtem megörülni, hogy talán sikerülhet, amit elhatároztam. Ám ekkor történt egy olyan eset, ami után azt mondtam: kész, elegem van, beszélek amennyit beszélek, innentől kezdve nem érdekel.
Ugyanis a következő dolog esett meg velem:
Édesanyám sajnos beteg lett, úgyhogy itthon maradtam pár napot, hogy tudjak segíteni a házimunkában. Az első 3-4 napban nem is volt semmi probléma, jól elvoltunk meg minden. Bátyám dolgozni vagy az iskolájában volt, úgyhogy az esetek többségében kettesben voltunk édesanyámmal.
Szóval, mint mondtam, először nem volt semmi gond. Kellemes volt suli helyett mindennapos házimunkát csinálni, aztán meg olvasgatni, közben pedig vigyázni édesanyámra.
Egyik nap azonban, mikor körülbelül 10 másodperces késéssel válaszoltam egy kérdésére, sértődötten hozzám vágta, hogy alig szólok hozzá és ha felelek is a kérdéseire, akkor is olyan lassan érkezik a válaszom, mintha meg se hallottam volna, amit mondott.
Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, mikor ezeket mondta. Nekem fel sem tűnt, hogy keveset beszélek, bár abban tényleg igaza volt, hogy nem siettem el a válaszaimat. (Megjegyzem, ez utóbbi csak annak volt köszönhető, hogy végre nem kellett kapkodnom a suli miatt.)
Aztán azzal folytatta, hogy biztos valami bajom van vele, hogy nem szeretek itthon lenni és ezért szólok hozzá ilyen keveset. Na azért itt már tényleg kezdtem megijedni, mert nagyon félreértette a dolgokat. Kétségbeesetten, kapkodva kezdtem el neki magyarázni, hogy észre sem vettem, hogy szótlanabb vagyok, mint általában, és hogy ez egyáltalán nem miatta van.
Azt felelte, hogy akkor jól van, de ilyet még egyszer ne csináljak, mert nagyon megijesztettem. Nagyot nézve jegyeztem meg, hogy eddig mindig amiatt panaszkodtak, hogy be nem áll a szám. Erre, mikor végre visszafogom magam (ráadásul nem is szántszándékkal), teljesen megrémíttettem vele a családom.
Anya azt mondta, hogy inkább beszéljek sokat, csak ilyet még egyszer ne csináljak.
Na ekkor határoztam el, hogy innentől kezdve nem érdekel kit, mennyire idegesít elapadhatatlan szövegelésem. Beszélek, amennyit beszélek, akinek meg nem tetszik, fogja be a fülét. ; )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése