Danse Macabre ~ V. tánc Dolente

- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

Egy kedves arcú, fiatal leány állt előttem vidám, türelmes kifejezéssel az arcán. Szeme lelkesen csillogott, mintha mindig is erre a táncra várt volna.

Automatikusan kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét, de közben a hideg futkározott a hátamon. Nem tudtam, hogy hol vagyok vagy hogy hogyan kerültem ide. Az előttem álló lány is teljesen ismeretlen volt számomra, mégis ösztönösen irtóztam a közelségétől.

- Ki vagy te? - kérdeztem félve, miközben észrevétlenül a táncparkettre vezetett és felcsendültek a zene első hangjai.

- Még nem jöttél rá? - nézett fürkészve, miközben lágyan vezetett a zene dallamát követve. Valószínűleg látta a tekintetemben a tanácstalanságot, mert így folytatta: - Jó ember vagy. De egyszer mindenkinek el kell táncolnia ezt a táncot.

- Miről beszélsz? - hangom remegett az idegességtől. Haza akartam jutni, el innen, erről az elátkozott helyről.

Pár másodpercig csendben figyelt, aztán így szólt:

- Segítek emlékezni...

Éles fájdalom hasított a fejembe. Képek villantak fel: egy sötét út, egy autó, aztán egy hatalmas fény, óriási robaj és csattanás, majd az őrjítő fájdalom és végül a sötétség.

Döbbentem néztem partneremre. Még nem fogtam fel teljesen, amit láttam.

- Én... én... meg...?

- Igen - vágott szavamba, mielőtt még kimondhattam volna azt a végzetes, visszafordíthatatlan szót.

- De... Az nem lehet! - kiáltottam kétségbeesve. - Mi lesz a családommal?! A feleségem, a kislányom... Nélkülem mi lesz velük? Hogy fognak boldogulni?! Így is nehezen éltünk meg! Ezt nem teheted velük!!!

- Erről nem én döntök. Egyszer mindenkinek eljön az ideje - nézett keményen a szemembe.

- Kérlek, kegyelmezz! Könyörülj meg rajtam! - rimánkodtam. - Nem hagyhatom őket egyedül! Nekem... Nekem mellettük a helyem!

- Sajnálom - válaszolt színtelen hangon.

Nem tudtam többet szólni. Minden összetört bennem.

Eszembe jutott az összes értékes, kedves emlékem, ami csak hozzájuk, a családomhoz fűzött: ahogyan megismertem a feleségemet, az este, amikor megkértem a kezét, a lágyan rebegett válasza, ami oly boldoggá tett, az első együtt töltött éveink, a kislányunk születése...

Ó, az én drága kislányom! Mennyi mindet el akartam még neki mondani! Mennyi mindent akartam neki tanítani... Ki fogja most megvédeni az ostoba udvarlóktól, akik utána futkosnak? Ki fogja őt az oltárhoz vezetni, ha eljön az ideje? Ki lesz mellette?

Csípni, égni kezdett a szemem, ahogy az én angyalaimra gondoltam. Soha többet nem láthatom a ragyogó mosolyukat, nem hallhatom csilingelő nevetésüket...

A keserűség még erősebben marta szívemet.

Kétségbeesve cikáztak  gondolataim, menekülési lehetőséget keresve. A fájdalomtól hajszolva igyekeztem kitalálni valamit, de a lány érzéketlen hangja megállított:

- Nem menekülhetsz. Fogadd el!

Meggyötörten bámultam partneremre. Ahogy néztem, álcája áttetszővé, halovánnyá vált, s felfedte igazi arcát: a rothadó hús alól előbukkanó sárgás csontokat, a kocsonyás szemeket, a torz vonásokat. Szörnyűséges ábrázat volt ez, mégsem ijesztett meg annyira, mint családom elvesztésének gondolata.

Szemébe néztem könyörület után kutatva, de tekintetének lélektelen sötétje ráébresztett, hogy nincs remény, nincs kegyelem...

Itt és most mindennek vége...

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, s lehorgasztott fejjel vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato

 - Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

Magas, középkorú férfi állt előttem. Szeméből magabiztosság és melegség sugárzott. Régi ismerősként üdvözöltem.

- Természetesen - mosolyogtam, s engedtem, hogy a táncparkettre vezessen.

Amint elhelyezkedtünk, megszólalt a zene, s partnerem lágy irányításával táncolni kezdtem.

- Ez alkalommal végig táncoljuk? - kérdezte színtelen hangon.

- Ne aggódj! - nevettem vidáman. - Most biztosra mentem.

Nem válaszolt. Némán vezetett tovább, miközben kifejezéstelen arcát fürkésztem.

Mindig meglepett, hogy mennyi alakot tud felvenni. Legelőször egy korombeli fiatal fiú képében jelent meg. Aztán egy öregúr kért fel táncolni, majd egy huszonéves férfi.

Eddig egyszer sem sikerült befejeznünk a táncunk. Valaki mindig "megmentett".

Még akkor is, ha nem akartam...

Márpedig én egyszer sem kívántam, hogy megmentsenek. Be akartam fejezni ezt az egész komédiát. Valahányszor felébredtem, szitkot és átkozódást kaptam.

"Csak bajt okozol az embernek!"

Ha ez igaz, miért hoznak folyton vissza?

Csüggedten horgasztottam le a fejem. Nem akartam megint visszamenni. Nem akartam látni az undorodó pillantásaikat, nem akartam hallani a megvető szavaikat.

Itt és most voltam a legboldogabb. Odaát pedig még boldogabb leszek.

- Miért vagy olyan biztos benne? - törte meg a csendet partnerem. Teljesen összezavart a kérdésével, nem értettem, miről beszél. - Miért vagy biztos benne, hogy ezután jobb lesz? - ismételte meg a kérdést értetlenségemet látva.

Tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Nem akartam felfogni a szavai mögött rejlő igazságot.

Egész testemben megremegtem, szédülés fogott el, úgy éreztem, azonnal elájulok. Forgott velem a világ.

A terem hirtelen sötét lett és hideg. Az addig barátságos, lágyan csengő dallam pokoli rekviemmé vált. Mindent megértettem. Két élű fegyverrel játszottam. Mint egy ostoba gyermek, aki nem fogja fel, hogy a kés éles, hiába mondják el neki százszor is.

Magabiztosságom és vidámságom semmivé foszlott.

Ostobaságot követtem el.

Megint...

Könnyes szemmel  néztem partneremre, akiről most először hullott le tökéletes álcája. Első alkalommal láttam meg igazi arcát: félelmetes, torz vonásait, vizenyős, rideg szemeit, rothadó húsát. Az eleven és mozgó borzalmat.

Patakokban folytak könnyeim. Olyan élesen láttam gyávaságom, mint addig még soha. Menekültem, ahelyett, hogy harcoltam és küzdöttem volna. Feladtam minden próbálkozás nélkül...

 ... és már túl késő volt ahhoz, hogy ezen változtassak.

Elkövettem életem legnagyobb hibáját.

Esdeklő szemekkel néztem a rémséges alakra, de az lassan, szigorúan megrázta a fejét.

Minden reményem elszállt... a saját ostobaságom miatt. Ez alkalommal "biztosra" mentem. Esélyt sem adtam magamnak... Egy szemernyi esélyt sem...

Mellkasom megrázkódott, torkomból keserves zokogás tört fel.

- Bocsássatok meg - suttogtam megtörve, s vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

Nem vagy több...

Ha kínzod, miért
csodálkozol, mikor rád
támad üvöltve?

Ha kínzod, miért
csodálkozol, mikor Ő
végez magával?

Ha kínzod, miért
nem hagyod békén csak egy
nyugalmas percre?

Te többre tartod
magadat egy állatnál?
Csak beképzelt vagy!

Ha mást kínzol NEM
vagy különb egy veszett korcs
dögnél a porban!

Kínzás

Mindenki ismeri, milyen, amikor valakit kifognak maguknak az emberek és saját örömükre piszkálják, kínozzák a kiszemelt "áldozatot."

Persze ezt sokan nem tapasztalták meg a saját bőrükön...

Azok, akik átélték, milyen az emberek gonosz megjegyzéseinek célkeresztjében lenni, tudják, hogy milyen nehéz ezt elviselni. Természetesen nagyban függ az adott személy karakterétől is, hogy hogyan éli meg a dolgot: vannak, akik látszólag egy vállrándítással elintézik a dolgot, másokat tényleg hidegen hagy a tömeg kegyetlen játéka. Ám vannak, akik gyengék... Nem, nem ez a megfelelő szó rá. Vannak, akik érzékenyebbek.

Nekik sokkal nehezebb eltűrni a kegyetlenkedéseket.

Az ilyen személyeknél, ha túl sokáig tart, vagy túl durva a piszkálás módja, az is előfordulhat, hogy öngyilkosságot követnek el.

Hiába próbálják bizonygatni kínzói, hogy igazán nem volt olyan elviselhetetlen és bántó, amit csináltak, nem menekülhetnek el a felelősség elől. Mert igenis nagy szerepük volt abban, hogy az a személy véget vetett a saját életének.

Egy ismerősöm ezt mondta az öngyilkosságra:

"Sajnos ez a kor egyik sajátossága. Főleg a fejlett társadalmakban." 

Én így válaszoltam neki:

"Nem. Ez az emberek egyik sajátossága. Hogy bár beképzelt módon többnek tituláljuk magunkat az állatoknál, mégis képesek vagyunk valakit addig bántani és kínozni, míg az nem lát más kiutat, csak a halált.

Miért jó ez nekik? Olyan szórakoztató látni más szenvedését? Akkor a sajátjuk miért nem olyan szórakoztató?

Álszentek tömege, akik csak csapatban mernek beszélni, de ha egyedül kell kiállniuk valamiért, csak nyüszítenek és hebegnek. Gyáva népség, akik az ember háta mögött szórnak szitkot a másikra, de mikor szemtől szemben állnak, nem mer a szemébe mondani semmit sem, de mint a kígyó, simulékonyan hízeleg és tekereg, csak ne kelljen szembenéznie a másikkal.

Igen, ilyen az emberek természete. A gyávaság az alapköve, s ez sokakat nem is zavar. De csak egy ember kell, aki kiáll a kínzott mellett. Csak egy ember, aki nem a fülét-farkát behúzva hallgatja, míg mások gúnyt űznek egy emberi lényből.

Egyetlen egy ember.

Mert még ha ez az egy ember nem is képes megállítani gonoszkodásokat, akkor is segíthet az "áldozatnak", hogy kitartson. Ha van valaki, aki kitart mellette és támogatja, az mindennél többet jelent."

Természetesen ott van a család. Ez is sokat jelent. De van, akinek nem olyan a kapcsolata a szüleivel, testvéreivel... Ráadásul a család nincs jelen a kegyetlenkedésekkor (amik a kamaszoknál legtöbbször az iskolában történnek).
Ezért szükséges egy személy ebből a környezetből.




Minden bizonnyal lesznek emberek, akiket hidegen hagy, amit írtam. Mások talán nevetni fognak rajta.

De a véleményem az, hogy ha valaki tényleg többre tartja magát egy állatnál, akkor legalább annyit megtesz, hogy kimarad mások piszkálásából.

"Nem teszek olyat mással, ami nekem is fájna."

Próbáljatok meg eszerint viselkedni.

Lelkemnek mélye (vers)

Miért kínzom magam?
Csak nézlek... 
El sem hiszem már neked,
hogy egyszer régen
együtt tettünk annyi mindent...

Még mindig emlékszem,
hogy mi lett,
mikor elmondtam neked...

El se hiszem, hogy mit tett
az Idő.

De ha tehetném
visszaforgatnám.
Mert akkor volt jó mikor még
nem tudtam, hogy mi lakozik itt,
a szívem legmélyén.

Hogy lehet, hogy nem tudtam?
Hogy lehet, hogy nem láttam?

Darabokra törtem a saját szívem...

Mond el, hogy mi az oka?
Mond meg, hogy miért zártam el?
Miért lettem hideg acél?
Miért nem segítettél?

Nem tudom,
hogy történt...
Miért nem láttam előre,
hogy ez lesz a vége?

De ha belém nézel, te is láthatod,
hogyan szenvedek.
Még ha a felszín mást is mutat...
Csak egy álca.

Csak nézz a szívem mélyére
és látni fogod,
hogy ott bizony
sötétség él...

Csak nézz a szívem mélyére
és látni fogod,
hogy nem élek már.
A lelkem üres...

Vigyázz, mert megfertőz
és elemészt...











....segíts!

Tabu

Minden alkotó ember (főleg a kezdők) számára vannak tabuk. Olyan témák, események, alakok, amiket nem szívesen ábrázol. Kívül esik a komfortzónáján.

Többféle oka lehet egy ilyen tabunak: valamilyen múltbeli rossz emlék, ami miatt érzékenyen érinti a dolog, vagy nem mer írni róla, mert valami miatt fél, de az is lehet, hogy egyszerűen nem kedveli az adott dolgot. A lényeg, hogy a tabuval nem szívesen foglalkozik, igyekszek kerülni azt alkotásaiban.

Én magam gyakran látogatom a DeviantArt nevű weboldalt. Ez egy olyan hely, ahová bárki feltöltheti alkotásait (leginkább képekre kell itt gondolni, de találhatsz irodalmi műveket is).

Van több kedvenc művészem is ezen az oldalon. Az egyikük írta a következő tanácsot az egyik "oktatói" alkotásában (rajzokra értve):

"Mindenki gyenge valaminek a rajzolásában. Van akinek, a csendéletek mennek nehezebben, egyeseknek a karakterek, míg másoknak a hátterek. Ahhoz, hogy fejlődhess, olyasmiket is kell rajzolnod, ami gyengébben megy, amit nem kedvelsz.

Kényszerítsd magad, hogy a komfortzónádon kívül alkoss! Egy adott ideig csakis olyasmit rajzolj, ami gyengébben megy és még ha el is keseredsz gyakorlás közben, akkor se add fel! Ne térj vissza a megszokott, kényelmes témáidhoz. Addig ne, amíg be nem fejezted a gyakorlásra kijelölt képedet!

Igen, először nehéz lesz és kellemetlen, de meg fogod látni a végén, hogy mennyit fejlődhetsz ezzel a módszerrel!"

A szöveghez képeket is mellékelt a saját fejlődéséről (a tájképek rajzolását gyakorolta). A különbség az első és utolsó kép között óriási volt...

És ekkor jutott eszembe: igaz-e ez az írásra?

Végül arra jutottam, hogy igen, teljes mértékben alkalmazható az irodalmi alkotások esetében is ez a gyakorlat.

Mindenkinek meg van a maga stílusa és kedvenc műfaja, amiben igazán jót tud alkotni. De ha olyan témában ír az ember, ami kevésbé megy neki, akkor azzal az egész írói stílusát színesebbé és változatosabbá tudja tenni.

Hogy egy érzékletes példával éljek:

Adott egy amatőr művész, aki gyönyörű karaktereket, ruhákat, arckifejezéseket tud rajzolni, de a hátterek megalkotásával már gondban van. Így aztán igyekszik minél egyszerűbb háttereket rajzolni (ha egyáltalán rajzol valamit a háttérbe), hogy ne rontsa az összképet.

Aztán végre ráveszi magát, gyakorol, megállás nélkül csakis háttereket rajzol, s végül ennek eredményeként, a karakterek mögé olyan háttereket tud rajzolni, melyek még jobban kiemelik az karakterek szépségét és rásegítenek a képi hatásra.

Én magam most tervezem beiktatni ezt a gyakorlást. Azt már most megtapasztaltam, hogy igaz a mondás, miszerint "minden kezdet nehéz." Borzasztóan megerőltető átállni egy - most még - kényelmetlen stílusra és témára. Minden szót szinte erőszakkal kell kihúznom magamból. Néha legszívesebben a kukába dobnám az egészet...

De nem adom fel, mert remélem, hogy sikerül fejlődnöm ezzel a módszerrel, s így közelebb juthatok ahhoz, hogy igazi íróvá váljak.

7Sins

Közhírré tétetik

emberek és démonok világában egyaránt,

hogy megalakult

a

 

After a conversation with my friend

"The untold words what you can see but you can't hear..."

 
("A kimondatlan szavak, amiket láthatsz, de nem hallhatsz...")

Karakterek: Phobia

"Mindenki fél valamitől."

Félhetsz a sötéttől, félhetsz a pókoktól, félhetsz a zárt helyektől. Félhetsz a tűztől, félhetsz a kígyóktól, vagy a víztől.

Bármi legyen is az, nincs ember a Földön, aki ne félne valamitől. Aki mégis ezt állítja, az hazudik, s ő fél a legjobban. Annyira, hogy még magának sem meri bevallani. Inkább letagadja.

De létezik egyetlen egy személy, aki nem fél. Akinek léte a kín, mert ő maga a rettegés, aki sohasem érzett félelmet, mégis pontosan tudja, hogy milyen az, s mindenkinél jobban ismeri.

Ő Phobia, minden kínok és félelmek mestere.

Bárki lelkébe belelát, megtalálja a félelem legkisebb csíráját is, s óriásivá növeszti azt! Élvezettel fürdik mások kétségbeesésének hullámaiban, örömmel szívja be a rettegés illatát, kacagva nézi, ahogy az emberek a kínok kínját élik át.

Ő Alastor, a pokol főhóhérának lánya, a kínzások mestere. Még fajtája sincs biztonságban tőle...

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

Phobia az egyik regényem szereplője.

Erős, okos, magabiztos démon. Imád másokat kínozni és halálos félelmet kelteni bennük. Előszeretettel szórakozik az emberekkel. Többségüket lenézi, szánalmas kreatúráknak tartja őket.

Jellemző rá, vérfagyasztó, ördögi mosolya és az a nyugalom, amit még a legveszélyesebb helyzetekben is megőriz.

Ám ha friss félelem szagát érzi a közelben, nyugalma eltűnik, s gyermeki izgatottság lesz úrrá rajta.

Egyébként igen vidám természetű, főleg, ha mások szenvedésének szemtanúja.

Valójában egy Eszter nevű lány démoni énje, mivel Eszter Alastornak, a nagy hatalmú démonnak és egy embernőnek a gyermeke.

Éppen ezért Phobia (a kegyetlenkedések ellenére is) több emberi érzéssel rendelkezik, mint egy tiszta vérű démon. Ez leginkább Eszterrel való kapcsolatában mutatkozik meg.

Mivel egy testen "osztoznak", tudnak kommunikálni (beszélgetni) egymással. Mindent érzékelnek, amit a másik (beleértve ebbe a fizikai fájdalmakat és az érzelmeket) függetlenül attól, hogy Phobia vagy Eszter irányítja testüket. Bár Phobia képes lenne rá, sohasem tört a "felszínre" erőszakkal.

Rövid történetük:

Alastor, a pokol főhóhéra és "rendfenntartója" megunva otthonát és a mindennapos teendőket, úgy döntött, kirándul egyet az emberek világában, amolyan nyaralásképpen (mert valljuk be, több ezer évig robotolni és dolgozni igen csak fárasztó, nem?).

Célja nem az emberek tömeges mészárlása volt. Persze, ha kedve támadt egy kis gyilkolásra, kínzásra, nem fogta vissza magát, de valójában látni szerette volna, hogy mennyit változott az emberi világ, mióta utoljára elhagyta.

Természetesen pár ezer év alatt rendesen megfordult világunk, így aztán bőven volt látni valója Alastornak. S bolyongásai során megakadt a szeme egy gyenge embernőn, akinek a neve Anna volt. Azt hiszem a többit már a többség kitalálja... A lényeg, hogy míg Alastor az emberek világában tartózkodott, vissza-vissza járt ehhez az Anna nevű nőhöz.

Végül Alastor visszatért Iblis Araziba, a démonok világába, de úgy, hogy fogalma sem volt róla, Anna állapotos. Miután a démon eltűnt a nő életéből, Anna még a baba születése előtt összeházasodott egy Tamás nevű férfival, aki sajátjaként nevelte Esztert. Ám pár évvel később a férfit brutálisan meggyilkolták. Holttestét Anna és a Eszter találták meg.

A holttest látványa miatt Anna egy időre elmegyógyintézetbe került. Ebben az időszakban Anna szülei vigyáztak Eszterre. A kislány a nagyszülőknél töltött hónapok alatt ismerte meg Lilit, aki később a legjobb barátnője lett.

Mivel Eszter a gyilkosság idején még csak kisgyerek volt (olyan 4-5 éves lehetett), ezért nem emlékszik jól az akkoriban történtekre. Valójában Lili segítette át őt a legnehezebb időszakon. De időnként rémálmai vannak.

Végül Annát kiengedték a zárt osztályról, de kötelezően felülvizsgálatra kell járnia meghatározott időközönként. Anya és lánya kettesben folytatták életüket.

Telt-múlt az idő, Annáék élete átlagossá vált. Bár a brutális gyilkosság mély nyomot hagyott mindkettőjükben, az évek lassan begyógyították a sebeket.

Ám Eszter középiskolás korában újabb nem várt esemény történt: Alastor Eszterért küldött két démont, akiknek feladata az volt, hogy "haza" hozzák a lányt.

Ez az elrablás több okból történt.
Először is Alastor maga mellé akarta venni lányát, hogy felélessze annak démoni énjét egy rituálé keretében és kiképezze méltó utódjául.
Másrészt az emberek világa ellen nagyszabású támadást terveztek a démonhercegek, s így veszélybe került volna Eszter is.

Így került át Eszter Iblis Araziba, a démonok világába, ahol először mutatkozott meg Phobia.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Az alábbi jelenet Phobia belépője a regényben. A helyszín Alastor palotája. Ekkor még Eszter nem találkozott személyesen apjával. Egy kisebb vita alakul ki közte és Lilith között. (Igen, a név nem véletlen. ; )   )
Még mindenki abban a hitben van, hogy fel kell éleszteni Eszter démoni énjét, mivel az mélyen szunnyad a lányban. Továbbá abban is mindenki biztos, hogy Eszternek fogalma sincs a benne lakozó lényről...

 Részlet A pokol kapuja című regényből:

"- Tudod milyen nehéz volt évekig úgy tenni, mintha a barátod volnék? Mintha kedvelnélek? – kiabált szárnyait csattogtatva Lilith. - Undorodtam a belőled áradó tömény emberszagtól! A hányinger kerülgetett valahányszor a közeledben kellett lennem! Ráadásul még az emberek között is az egyik legszánalmasabb senki vagy! Tudtam, hogy ott van benned Alastor démoni vére, ami csak arra vár, hogy végre kitörhessen belőled, de sohasem engedted át a démoni énednek a gyeplőt! Fogalmad sem volt róla, hogy benned van! Tudod mekkora felüdülés volt, mikor végre, ha csak egy pillanatig is, de érezhettem a démoni erőd illatát? Már alig várom, hogy elvégezzék a szertartást és te örökre eltűnj!

- Sajnálom, Lilith, hogy ilyen sokáig kellett szenvedned. Ugyanakkor – szólt Eszter vérfagyasztó hangon -, kénytelen vagyok felvilágosítani téged, hogy számos dologban tévedtél. Tényleg azt hitted, hogy nem tudom, mi lakik bennem? Komolyan azt gondoltad, hogy sohasem engedtem szabadjára? Nos, ki kell, hogy ábrándítsalak. A mostohaapám halála óta tudom, hogy félig valami más vagyok. Azt is tudtam, hogy az az ember nem a valódi apám volt. Igen – szólt fagyosan Lilith döbbent arcát látva -, jól hallottad. De tudod mit? Mivel ennyire undorodsz tőlem és utálsz, inkább hagyom, hogy az általad hőn áhított énemmel beszélgess.

Semmiből támadt jeges szél süvített végig a termen, majd a tiszta, nyers démoni energia megtöltötte az egész helyiséget. Az őrök fulladozva kaptak torkukhoz és térdre estek. Lilith is csak nagy erőfeszítések árán tudott talpon maradni. Az energia mennyisége fokozatosan csökkent, majd minden visszaállt a pár másodperccel ezelőtti rendbe, mintha mi sem történt volna.

- Hell-ó Lilith! – Eszter arcán ördögi vigyor terült el, szemében szadista fény villant. – Mi az? Nem is örülsz, hogy látsz? - A démonnő megszólalni sem tudott az elképedéstől. - Igazán hízelgő, hogy ennyire szerettél volna találkozni velem – Kecsesen közelebb lépett hozzá, kezét lassan Lilith a nyakára téve. – De ha még egyszer fenyegetni mered Esztert – folytatta kuncogva, majd a démonnő fülébe suttogta -, kitépem a szíved és megeszem reggelire.

- Ki vagy te? – kérdezte Lilith halálra váltan.

- Ó! Hiszen teljesen megfeledkeztem a jó modorról – Hátra lépett és színpadiasan meghajolt. – A nevem Phobia, minden kínok és félelmek mestere."

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

Nem tudom, kinek, hogy tetszett Phobia karaktere.

De azt be kell vallanom, hogy nekem a kedvenc karakterem az eddig megalkotottak közül. Ezért is került sor erre a kis bemutatóra.

A jövőben várható még hasonló jellegű leírás... azt hiszem a következő karakter Carla Stein, a Rock'e'Stein Pub tulajdonosa lesz. ; )

Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo

 - Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

 - Egy frászt! - löktem el durván a felém nyújtott kecses, fehér kezet. -  Tudom ki vagy! - ordítottam hevesen. - Takarodj a közelemből!

A gyönyörű, fekete hajú szépség arcán nem látszott meglepődés. Méltóságteljesen kihúzta magát, hátralökte vállára omló fürtjeit és kihívóan rám nézett.

- Ha valóban tudod, hogy ki vagyok, azt is tudnod kell, hogy nincs választásod - hangja nyugodt volt, számomra mégis gúnyosan csengett.

- Fenéket! Hagyj békén és zaklass mást!

- Sajnálom - Lépett közelebb hozzám. - Most rajtad a sor. - Egyik kezemet derekára, másikat pedig tenyerébe helyezte.

Hiába próbáltam elfordulni, elrohanni tőle... Hiába próbáltam kitépni kezemet karmai közül... Minden idegszálam azt sikoltotta, hogy fussak, meneküljek, ahogy csak bírok! ...Mégsem tudtam megmozdulni.

- Te aljas rohadék! - kiáltottam tehetetlenségemben, miközben a táncparkett közepére sétáltunk. - Eressz el!

Rettegve némultam el, ahogy a zene első dallamai felhangzottak.

- Itt a vége - szólt partnerem, s mintha most szomorúság csendült volna a hangjában. - Te is tudod. Hiszen okos fiú vagy.

Iszonyodva néztem gyönyörű arcát, melyen most átsejlettek igazi vonásai: borzalmas látvány volt ennek a szépségnek az álcája alatt megpillantani azt az iszonyatos rémpofát, azt az aszott koponyát, aminek láttára felfordul az ember gyomra, s a félelemtől őrület lesz úrrá rajta.

Vérfagyasztó kiáltást hallottam. Riadtan kerestem a hang forrását, de rá kellett döbbennem, hogy az tőlem származik.

Szégyenpír öntötte el arcomat. Előbbi rémületem vad dühbe csapott át.

- ENGEDJ EL, TE ROHADÉK! - ordítottam teli torokból. - NEM HALLOD?! AZT MONDTAM, ERESSZ EL! MOST!!!

Ám Ő nem engedett el. Meg se rezzent heves kitörésem, eszeveszett dühöm láttán. Némán fojtatta a táncot, mit sem törődve szánalmas vergődésemmel.

Én pedig tombolva, dühöngve vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole 

Eszperente percek

Eme bejegyzésbe legépelek egy eszperente elme remeket(?).

Nehéz lesz? Elmém nemet felel eme kérdésre.

Elképzelem, s elmesélem, merre szedte-vette Mekk Elek, Elemér eprét.
Ez meg értelmetlen lenne? Eme esemény m'ért mekeg erre? Mekeg? Merengve mekegve kérdez!

Kérdés kérdésen, szegény fejem! Ez értelmetlen, s még én sem értem! De nem lesz ez fejemben kérdés, mert befejezem és eme percben elmegyek!
Kérdenéd, merre? Elmém e kérdésre még nem felele, de elvben remek lenne Debrecen...

De messze még eme éden!

Megyek, mert Debrecenbe el nem érek... ^^

(Te meg segíts Mekk Eleknek! Szedjétek le Elemér eprét, s remek kedvel, serényen egyétek meg!)

Nyár, van nyááár!

11. osztály: kész!

Előrehozott infó érettségi: kész!

Feladat: élvezni a nyarat!

Ó, igen!

Bizony ám, itt a nyár teljes valójában és minden tekintetben. Végre van időm: rajzolni, írni, olvasni, játszani, görkorcsolyázni! : D

Úgyhogy mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy élvezze a nyarat, mert nem tart örökké!

Csináljatok listát, írjatok fel rá mindent, amit csak csinálni szeretnétek és valósítsátok meg azokat pontról pontra.

Azért a tanulásról se felejtkezzetek el (ez főleg a jövőre végzőknek szól), de ne vigyétek túlzásba a dolgot.   ; )

Egy szó, mint száz:

Vigyázz, kész, rajt! Nyár, itt jövök!   >: D

Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo

- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

Öreg szememet bájos arcára emeltem. A kislány szőke, göndör fürtjei csintalanul omlottak vállára. Fiatal arca pirospozsgás volt, nagy barna szemeivel vidáman fürkészte tekintetemet. Tudtam, hogy kicsoda. Már az első pillanatban felismertem.

- Csakhogy eljöttél értem - szóltam nyugodtan, s remegő kezemet apró tenyerébe helyeztem. - Már azt hittem megfeledkeztél rólam.

Egyenesen a táncparkett közepére vezetett. Aztán megszólalt a zene, s két ráncos kezemet fogva táncolni kezdett a gyermekekre oly  jellemző, bájos módon.

- Senkiről sem felejtkezem el - vékony, csilingelő hangja komoly volt. - Neked most jött el az időd.

Bólintottam. Már régóta vártam az érkezését.

Fáradt voltam, nagyon fáradt. Szerettem volna már pihenni...

Eszembe jutott az életem... Hogy mit és hogyan hibáztam... Az elszalasztott lehetőségek... A kimondatlan kérdések...

Aztán felrémlett előttem a feleségem arca. Az én drága, megboldogult feleségemé. Évekkel korábban eltáncolta az utolsót. Nem hittem, hogy ilyen sokára fogom követni.

De a fiamért és az unokáimért megérte tovább maradnom. Remélem, szép életük lesz...

Révedezésemből a lábamba hatoló fájdalom riasztott fel.

- Bocsánat - szólt ártatlanul kicsi partnerem. - Nem akartam a lábadra lépni.

Meglepődve néztem rá. Ebben a pillanatban egy teljesen átlagos kislánynak tűnt. Hiába, sokféle arcot tud magára ölteni ez a csalafinta lény.

Ám ahogy jobban szemügyre vettem vonásait, egy pillanatra elhalványult a káprázat, s meg láttam valódi arcát: a pusztulás maszkját.

Nem bírtam a látványt. Elfordítottam a fejem és némán megborzongtam. Most először kerített hatalmába az ismeretlentől való félelem.

De tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit...

Fáradt voltam.

Öreg voltam.

Eleget éltem.

Nagyot sóhajtottam, s nyugodtan vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato

- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s türelmesen várta döntésemet.

Fájdalmasan szép volt. Magas, sudár alakját tökéletesen kiemelte a fekete szmoking. Hullámos, gesztenyebarna fürtjei lazán összefogva keretezték nemes vonásait, fekete, mandulavágású szeméből magabiztosság sugárzott.

Mit mondhattam volna? Egy ilyen férfit nem lehet elutasítani. Kinyújtottam a kezem és az övébe helyeztem.

Ezzel megpecsételődött sorsom.

Lelkem mélyén tudtam, hogy a tánc után végem. Egy pillanatra fájdalmasan belém hasított a felismerés: nem menekülhetek...

De nem érdekelt. Biztonságban éreztem magam és teljesen elvesztem abban a titokzatos fekete szempárban.

Úgy táncoltunk, ahogy ember még soha. Lábunk alig érte a földet. Ő vezetett, én pedig követtem. Megszűnt számomra a külvilág. Átkarolt, forgatott, hozzám simult, majd eltávolodott. S mindezt olyan természetes lágysággal, amire ember nem képes.

Úgy tűnt, hogy a zene sohasem akar véget érni. Nem is akartam, hogy vége legyen. Itt akartam lenni... Vele akartam lenni.
Nem máshol. Nem mással. Ebben a pillanatban minden tökéletesnek és álomszerűnek tűnt... És ebben a pillanatban felrémlett előttem egy átható, zöld szempár.

Csak egy villanás volt az egész. Mégis szétrombolta a tökéletesség keltette illúziót. Az álomkép darabokra hullt körülöttem.

Tisztán láttam a terem minden részletét, hallottam a jelenlévők halk moraját, a poharak koccanását.
S megláttam partnerem valódi arcát, a gyönyörű maszk alatt rejtőző irtózatot. A halott arcot, a sötét, üres szemüreget, a sárga fogakat.

Gyomrom felkavarodott, rosszullét környékezett.

El akartam lökni magamtól, de erősen fogott. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Esdeklő pillantásomat a tömegre emeltem, de mintha nem is látták volna vergődésemet.

"Élnem kell! Érte! Azoknak a zöld szemeknek a gazdájáért! Nem hagyhatom magára!"

De már túl késő volt. Csapdába estem... a halál csapdájába.

Ahogy visszafordítottam fejem a rém felé, megértettem mindent: ellene nem küzdhetek.

Még egy utolsó elkeseredett próbálkozást tettem a szabadulásra, de nem sikerült.

Sorsomba beletörődve lehorgasztottam fejem, és vártam, hogy véget érjen a zene... hogy véget érjen az életem.

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole 

Danse Macabre ~ Nyitány

Az ember életében eljön az a pillanat, amikor Ő felkéri egy táncra. Az utolsó táncra.

Nem kerülheted el, nem utasíthatod vissza... nem tudsz neki ellenállni. Minden próbálkozásod hiábavaló.

Ha szerencséd van, a táncot megválaszthatod.

Ha nincs, el kell fogadnod, amit kapsz.

Van, aki némán beletörődik az elkerülhetetlenbe. Mások hangosan, kétségbeesetten ellenkeznek. De ezek az apró emberi próbálkozások hidegen hagyják Őt. Szinte észre sem veszi gyenge légyhez hasonlatos utolsó szárnycsapásaikat.

S amikor véget ér a tánc, mindenki megérti, hogy nincs több lépése.

Ott és akkor, minden véget ér.

Légy öreg vagy fiatal, nő vagy férfi - ez minden ember sorsa...

...a Danse Macabre...

A sorozat részei:

• Danse Macabre ~ Nyitány (ezt olvasod)
• Danse Macabre ~ I. tánc Appassionato
• Danse Macabre ~ II. tánc Tranquillo
• Danse Macabre ~ III. tánc Fortissimo
• Danse Macabre ~ IV. tánc Ostinato
• Danse Macabre ~ V. tánc Dolente
• Danse Macabre ~ VI. tánc Piacevole

Mély az a bizonyos tenger... vagy óceán?

Halli-hó, mi a manó?

Na jó, nem manó, csak gond és bosszúság. És hogy miért? Mert ÉRETTSÉGI van!

Legalábbis előrehozott. 1, azaz egy darab tantárgyból. Továbbá e mellé még az év vége is közelít, ergo minden tanárnak eszébe jut, hogy kevés a jegy, "illene" valami évzáró dolgozatszerűséget íratni a diákokkal.

Vagy ez csak nálunk fordul elő? Nem hinném...

A szép az egészben pedig az, hogy (mint általában mindig) tanítóink alkalmi süketségben szenvednek, mikor megemlítjük, hogy "hát de aznap már 3 tantárgyból írunk". Az olyan recsegő-ropogó famondásoktól pedig, mint hogy "diákok vagytok, az a dolgotok, hogy tanuljatok", meglehetősen tele van a hócipőm.

Igen, diák vagyok. Igen, tanulnom kell. De ez még nem jelenti azt, hogy bele is kell fulladnom a tanulnivalóba. Márpedig a tananyag mennyisége egyenlő egy tenger nagyságával (azt hiszem innen a kifejezés, hogy "tengernyi tanulnivalóm van").

Természetesen igazuk van bizonyos szempontból a tanároknak: tanulni kell, főleg ha később azzal a munkával szeretnénk foglalkozni, amit megálmodtunk magunknak.

Néha nem is magával a tanulni valóval van gond, hanem az idővel. Mert, mint köztudott, időből sosincs elég.

Ez lehet amiatt, hogy túl sok tennivalónk van (családi, iskolai, személyes, kutyás, macskás, akváriumos... stb. egyéni "szoc.problem").

De az is gyakori, hogy sokan nem osztják be jól az idejüket: "elbambulnak" tanulás közben, elbeszélgetik az időt vagy valamilyen más tevékenységgel úgy elszaladnak az órák, hogy mire észbe kapnak, már vége a napnak.

Ám van olyan is, amikor a tanulás elhanyagolásának semmi köze az időbeosztáshoz, s csupán természetes emberi lustaságról, avagy nemtörődömségről van szó.

A "tanulni-kell-de-(m)ennyit(?)" probléma tipikusan olyan dolog, amit nem lehet fekete-fehérként besorolni.  Egy kicsit mindenkinek igaza van és egy kicsit mindenki téved. Ráadásul minden diák, tanár, iskola más-más, egyedi helyzetben van, éppen ezért végső, abszolút "igazságot" tenni ebben az ügyben nem lehet.

Viszont tény, hogy bizonyos helyeken túl vannak terhelve a diákok és vannak feleslegesen megtanított dolgok. De ez egyénenként változó, hiszen míg egy programozónak nincs szüksége arra, hogy részletesen tudja Bach munkásságát, addig egy karmesternek nem árt tisztában lennie vele. (Csak egy kitalált példa a dolgok érzékeltetésére.)

Személy szerint én szeretek tanulni, mert érdekelnek az új dolgok. Viszont a szabadidőmet (amit szeretnék este 6 előtt is kiélvezni) nem akarom ennek szentelni. Van más elfoglaltságom is, amivel szívesen foglalkoznék anélkül, hogy Damoklész kardjaként lebegne felettem a "rossz-jegyet-kapok" átok. (Többek között ilyen az írás is, amire az utóbbi időben alig jutott érkezésem.)

Jó megoldást, természetesen (vagy még inkább sajnos) nem tudok.

Ha több szabadidőt "teremt" magának az ember, az sok esetben a jegyei rovására megy. Ha viszont az osztályzataira koncentrál a diák, akkor a szabadideje csökken.

Eléggé idegesítő...

De ezért kell leleményesnek lenni - és a leleményesség, mint az köztudott, a diákok legnagyobb erénye.  ; )

(Ui.: Ha valaki tudja, hogy hol lehet időnyerő szerkezetet vásárolni, küldjön egy e-mailt!  ^ ^  )

Tükör suli - 2. rész

2.

 Ma rendkívüli gyűlés volt a kápolnában. Senki sem tudta az okát, de sokan a végzős nekromanták legutóbbi szórakozására tippeltek. (Azóta sem sikerült kifogástalan állapota visszaállítani a hullákat. Tegnap olyan rossz volt a helyzet, hogy 21-ből csak 3 működött.) 

 A professzorok is furcsán viselkedtek: egy részük idegesen pislogott felénk és folyton csendre intett, míg mások olyan szadista pillantásokat vetettek ránk, hogy mindenkit kivert a víz. 

 Természetesen egyik sem gátolt meg bennünket a beszélgetésben és a találgatásban. Sőt, minél tovább kellett várnunk, annál nagyobb lett az általános zsivaj. Már a megbűvölt papírrepülők is előkerültek és idézett állatszellemek kezdtek röpködni a fejünk felett, amikor a teremben pillanatok alatt eluralkodott a csend. 

 A Mester lépett be az egyik oldalajtón keresztül, s jelenléte elég volt ahhoz, hogy azonnal elüljön a lárma. Minden tekintet felé fordult és kíváncsian vártuk, hogy elkezdjen beszélni. 

 - Ifjak! – zengett végig hangja a termen. – Szomorú okból kellett ma gyűlést elrendelnem. – Pillanatnyi szünete tartott, kíváncsiságunk pedig rohamosan csapott át félelembe. Amikor így kezdte a Mester a beszédét, annak sosem volt jó vége. – Szomorú és szégyenteljes okból. Mint tudjátok, iskolánk egyike az ország legjobbjainak. Ezért az eredményért pedig minden évben keményen meg is dolgozunk. Ám úgy tűnik, sokan közületek nem érzik át ennek a fontosságát – jelentőségteljesen végignézett rajtunk. - Akadémiánk jó hírneve forog kockán! S ennek érdekében, sajnos, kénytelen vagyok lépéseket tenni. 

 A levegő megfagyott körülöttünk. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Senki sem beszélt, senki sem moccant. 

 - Sajnos, kénytelen vagyok rendkívüli jegyértékelést elrendelni. 

 Mindenki megdöbbent. Soha, semmilyen esetben nem fordult még elő, hogy előrehozták volna a félévi értékelést. Hiszen alig telt el egy hónap az utolsó óta! 

 - Nyugalom, gyermekeim, nyugalom! – Arcán szerető mosoly terült szét, de szeméből sugárzott a ridegség. – Minderre csak akkor kerül sor, ha egy hónapon belül nem sikerül növelni az akadémiánk átlagát. Biztos vagyok benne, hogy megbirkóztok a feladattal. 

 Többen összenéztünk. Ez inkább hangzott fenyegetésnek, mint megnyugtatásnak. 

- Még valami. A kripták hullái az akadémia tulajdonát képzik. A kínzórendben pontosan megtalálható, hogy milyen büntetés jár az iskola tulajdonának megrongálásáért. Azt hiszem, senki sem szeretné elintézni a saját azonnali elszállítását. De ha mégis – folytatta továbbra is kedvesen mosolyogva -, akkor állok rendelkezésére az illetőnek a nap bármely szakában. 

 Még egyszer végignézett rajtunk, felmérve szavai hatását, aztán távozott azon az ajtón keresztül, amelyiken belépett. De a csend még másodpercekig nem oldódott. Mindannyian döbbenten ültünk. 

 Javítani az átlagunkon. 

 Javítani... 

 - Hiszen ez lehetetlen! - suttogta kétségbeesetten a mellettem ülő. 

 - Igen, ez az... - válaszoltam színtelen hangon. 

 Vajon ki lesz a következő?

Kicsit sokáig tartott, de végre elkészült a második része a Stephanus Mágus- és Nekromantaképző Akadémia mindennapjait bemutató sorozatnak.

Már készülőben van a 3. rész is! : )
Link az 1. részhez: Tükör suli - Bevezetés és 1. rész

Vacsora Takácséknál

- Kisfiam, veled meg mi történt? A ruhád tiszta csatak és teljesen le vagy főve! – kiáltott édesanyja, mikor meglátta Pistát. Két arcán rózsák égtek, homlokáról patakokban folyt a verejték.

- Meghoztam a kulcsot, édesanya – lihegte színtelen hangon.

Még mindig a hivatalban történtek jártak az eszében: hosszú, poros folyosók, egy szűk helyiség tele emberekkel és egy íróasztal a sarokban.

Nem akart ezekre gondolni, de az élmények lidércnyomásként kísértették. Valami megváltozott, de nem értette, hogy mi.

„Pistukám” – visszhangzott a fejében. Miért lett ő hirtelen „Pistukám”?

Minél tovább gondolkozott ezen, annál jobban fájt a szíve...

- Köszönöm, hogy elmentél érte – mosolygott édesanyja. – Épp ideje elkezdenem főzni. Hisz’ édesapád hat órakor jön haza a hivatalból, s már fél három táján jár az idő.

- A hivatalból... – ismételte keserűen a gyermek.

- No, csak nem történt valami, hogy így el vagy kenődve? Bántottak? – faggatta édesanyja.

- Nem. Semmi sem történt – fordította el fejét Pista.

- Akkor jó. Most nem kell segítened, vacsoráig az csinálhatsz, amit csak akarsz.

Pista némán kiballagott a ház mögötti kis, csupasz telekre, ahol labdázni szokott a barátaival.

„Labdázni.”

Milyen távolinak tűnt számára a játékkal töltött idő.

Csak nézte, nézte a messzire nyúló kék ég határát. Bágyadtság szállt rá, áldott tompaság, mely a megváltó álom ígéretével kecsegtetett.

S valóban, pár perc múlva elsüllyedt az öntudatlanság mély óceánjában, és gondját feledve aludta az igazak álmát.

Álmában pedig azt a gyermeki világot látta, amiben soha többé nem lesz része.

***

Alkonyodott, mire felébredt. Nem tudta, hány óra lehet, de érezte, hogy nem aludt sokat.

- Jobb lesz, ha megyek – gondolta egykedvűen. – Valószínűleg már édesapám is hazaért.

Sejtése igaznak bizonyult. Édesapja az asztalnál ült, s vacsorájára várt.

- Te meg hol csavarogtál? – dörrent rá fenyegetően.

- Csak a ház mögött voltam – válaszolt Pista lesütött szemmel.

- Jellemző – dörmögte édesapja. Közben édesanyja megterített és tálalta a gőzölgő levest. – Szerencséd, hogy a méltóságos úrnak nem mondtál semmi ostobaságot. Még csak az kellett volna, hogy szégyent hozz rám.

- Beszélt a méltóságos úrral? – kérdezte elképedve felesége. – Pista, ezt nem is mondtad!

- No, szépen nézünk ki! – csapott az asztalra édesapja. – Megdicsér a méltóságos úr, te meg annyira se becsülöd ezt, hogy elmond édesanyádnak?!

- Bocsánat, édesapa...

- Még jó, hogy bocsánatot kérsz! Meg sem érdemled, hogy a méltóságos úr így beszéljen rólad! – szeme villámokat szórt, foga csikorgott.

Pista némán, mozdulatlanul állt. Gondolatai összekuszálódtak és zavarossá váltak.

Nem értette.

Máskor ezen szavak hallatára elszorult volna a torka és a sírás fojtogatta volna.

De most... Most csak hihetetlen nyugalmat érzett. Valamiféle bizonyosságot, hogy ezek a szavak már nem érhetik el őt.

Édesapja közben újra ordítani kezdett. Valószínűleg őt szapulta és ócsárolta.

De ezt már nem hallotta.

Az apai szidalmak többé nem voltak rá hatással.

Csak nézett maga elé és arra a nagy férfira gondolt, aki a „hivatalban, a hivatalból, a hivatalért” dolgozott.

Valójában ez a fogalmazás egy irodalom órai házi feladat.

Mikor vettük Kosztolányi Dezső: A kulcs című novelláját, a tanárnőnk azt a feladatot adta, hogy írjunk folytatást a műhöz, azzal kapcsolatban, hogy vajon este, mikor hazaért a fiú apja, mi történhetett?

Nos, ez az én verzióm a történet folytatására.

Hogy tetszett?

Példa a külső sötétedés belső hatásaira

Időpont: 22 óra 57 perc
Helyszín: otthon, a számítógép előtt

Bátyám:   Mit csinálsz a nettel?!  >: |
Én:          Milyen Anettel?   O.O

Azt hiszem, ez a példa igen jól mutatja, hogy a külső sötétedés az emberi agyra bizonyítottan nagy hatással van.
(Értsd: éjfél környékére nem biztos, hogy minden az, aminek hallatszik... )

Csak úgy...

• Kicsinyes és nevetséges bosszúja egy elgyötört léleknek.
• Azért kell felnőnöd, hogy megvédhesd a gyermeket, aki voltál.
• Csak annyira vagy ártatlan, amennyire annak érzed magad.

Művészetről

• A zene olyan a léleknek, mint egy falat kenyér az éhes testnek.
• Versben a lélek, prózában az élet.
• A művész minden és semmi egyszerre.

Csak egy gondolat

Légy vak, hogy ne lásd a világ undorító fekélyeit.

Légy süket, hogy ne halld a világ keserű zaját.

De mindenekfelett légy néma, hogy ne bánts másokat.

Over One Thousand

Bizony, bizony. Nagy esemény következett be! A Rock'e'Stein túl van az 1000. megtekintésen! Január közepén indult és büszkén jelenthetem, hogy március közepére már ezren felül volt a blog.

Ezúton is köszönöm Nektek, hogy megnézitek és olvassátok a Rock'e'Steint!

Ebben a bejegyzésben néhány érdekes és talán meglepő információt fogtok kapni az olvasókról, vagyis rólatok. No nem kell megijedni, senkinek sem tudom a címét, vagy a nevét, de azt igen, hogy melyik országból hányan tekintették meg, milyen böngészővel és operációs rendszerrel a blogot.

Szóval öveket becsatolni, mert "világ körüli túra" következik!

Vágjunk is bele a lecsóba!

Először következzenek az általános adatok:

• a blog 2012. január 10-én nyitotta meg kapuit,
• ezzel együtt eddig 21 bejegyzés került ki az oldalra,
• jelen pillanatban a nézettségi mutató összesen 1 114 megtekintés jelez,
• januárban 317-et, februárban 265-öt, márciusban pedig ezidáig 532-t.

Vajon melyik bejegyzést néztétek meg a legtöbben? Következzen a Top3 bejegyzés:

1. KONY 2012 - Első helyen végzett a Joseph Kony bűntetteiről szóló bejegyzés. Ennek különösen örülök, ugyanis ez egyike azoknak a posztoknak, amik nem egy alkotásomról szólnak, hanem egy igen komoly és elszomorító, valóságos dologról.
2. Tükör suli - Bevezetés és 1. rész - Másodikként futott be iskolám varázslatos verziója. ; )
3. Szabadság - Harmadik helyezett lett ez a történet, mely az első, ténylegesen befejezett művem volt.

Nézzük, milyen keresési kulcsszavakkal találtak el egyesek az oldalra:

• kony 2012, kony, joseph kony, kony 2012 invisible children  - Örülök, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket ez iránt a téma iránt. Remélem sokaknak sikerült kicsit felnyitnom a szemét.
• tükörsuli - Úgy tűnik, ez a kis szösszenet is megfogott benneteket. : )
• rockestein, www.rockestein.blog - Haladás számomra, hogy valakik fejből is tudják a blog nevét. : D

És végül, de nem utolsó sorban a gyöngyszem; egyetlen egy illető a következő keresési kulcsszóval jutott el az oldalra:

• anyucit aludva sex videok - no comment -.-"

A webhelyeket tekintve legtöbben a Facebook és a Google segítségével jutottatok el hozzám. Ám sokan tévedtek ide a MassEffect.hu fórumáról és az AnimeAddicts.hu-ról is.

Ez a térkép mutatja, hogy mely országokból tekintették meg a Rock'e'Steint. Mint látható, lassan átmegy a blog "nemzetközibe".   ; )

Külön köszönet a határon túli magyaroknak, hogy megtalálták a blogot és hogy azóta is visszajárnak. De inkább beszéljenek a számok:

Magyarország

940

Oroszországi Föderáció

48

Egyesült Államok

30

Svédország

12

Szerbia

10

Ukrajna

9

Németország

8

Románia

5

Svájc

3

Dánia

2

Meg kell jegyeznem, hogy én személy szerint az Oroszországi Föderáción mosolyogtam egy jót. Eleddig nem tudtam, hogy Oroszországot így is szokták nevezni. : )

Ennyit a száraz statisztikáról. Azoknak, akik kitartóan elolvasták az egész bejegyzést (vagy csak lazán az aljához ugrottak) megsúgom, hogy készülőben van egy, az oldallal kapcsolatos meglepetés a számotokra.

Sajnos mostanság megszaporodtak a tennivalóim, de igyekszem mihamarabb befejezni és átadni nektek a kis ajándékomat.

Addig is minden jót és vigyázzatok magatokra! : )

Ui.: Eddig (facebookos kommenteket nem számítva) nagyon kevés (össz-vissz 3) megjegyzés érkezett tőletek. Ezúton szeretnélek megkérni rá titeket, hogyha bármilyen gondolatotok, véleményetek, kritikátok van az oldallal vagy a műveimmel kapcsolatban, ne habozzatok leírni és elküldeni.

Szívesen veszek bármilyen visszajelzést, tanácsot, ötletet.